Natural Elements Academy -A Villámlás Gyermeke

15.rész

- Szóval, nem gondolod elhamarkodott döntésnek?- suttogtam a telefonba. Az okos eszközt a párnámra rakva a hátamra feküdtem és a plafont bámulva feljebb húztam magamon a takarót.
- Szereted őt?- kérdezte.
Lassan kifújtam a levegőt, majd lehunytam a szemem. Pipper nem türelmetlenkedett, tudta, hogy még nekem is tisztáznom kellett magamban a dolgokat.
- Szerintem...igen.- válaszoltam, kifújva a levegőt.
- Szerinted..?- kérdezett vissza bizonytalanul.
- Nem..mármint. Agh!- két tenyeremet az arcomra szorítva próbáltam elfojtani egy halk sikolyt, majd lenyugodva újra gondolkodni kezdtem.
- Hé, nyugi! Bőven van időtök megismerni egymást, felesleges aggodalmaskodnod.- mondta, és meg mertem volna esküdni rá, hogy mosolygott.
- Pontosan erre gondoltam, amikor igent mondtam.- nevettem halkan.
A vonal túlsó végén háttérzaj halladszódott, majd Pipper elkiáltotta magát:
- Rendben anya!
- Bocsi, mennem kell. A macska megint fennragadt a hűtőn...- morgott.
Halkan kuncogva köszöntem el tőle. Pipper-ék macskája minden lehetséges helyre felmászott és bebújt. Egyszer a mosógépbe bújt bele, és csak akkor vették észre, mielőtt elindították a gépet.

Fáradtan feküdtem az oldalamra, és hunyorogva néztem a beáramló fényt az ablakon. Pár perc múlva el is nyomott az álom.

Másnap reggel a telefonom szüntelen pittyegésére ébredtem.
'2 új üzenet Micheal-től
  3 új üzenet Luca-tól
  3 új üzenet Hazel-től
  8 új üzenet Pipper-től'- állt a kijelzőm értesítés jelzőjén.
- Csodás...- morogtam.
Először Micheal üzenetét néztem meg, miszerint ma meccse lesz, és, hogy megnézem e.
Fejben gondolkodtam, hogy milyen óráim lesznek aznap, aztán rájöttem, hogy az egész hetet kiadták pihenőnek, így tennivaló hiányában igent mondtam.

Hazel is találkozót akart, de szerencsére ő estére.

Luca..hát Luca mindent tudott.
'Tudod mit? Inkább felhívlak!'- írta.
Valószínűleg nehezen találta a számom, mivel elég sokára hívott. Addig volt időm felöltözni, és rendbe tenni magam. Egy kék top-ot vettem fel farmer rövidnadrággal. A hajamat simán leengedve hordtam, habár Pipper imádott szépségszalonosat játszadozni.

A telefonom csörgésére kimentem a fürdő szobából, és miután felvettem, vártam, hogy Luca beleszóljon.
- Te eskü összejöttél Almond-al?- kérdezte rögtön.
- Neked is jó reggelt.- forgattam a szemem, mivel tegnap Pipper is eljátszotta ezt.
- Jó reggelt.- hadarta- de eskü összejöttél vele?- kérdezte egyre hangosabban.
- Mondd, neked nincs szobatársad?- hajtottam be óvatosan Ingrid szobájának ajtaját. Még mindig aludt, szóval nem hiszem, hogy bármit is hallott volna a beszélgetésünkből.
- De, van. A pasid.- válaszolta röhögve.
- Esetleg nem jönnél át? Olyan édesen alszik, búj mellé!- röhögött tovább, nekem pedig egyre szökött fel a pulzusom.

Hirtelen sötétség borult a szobára, az ablakon keresztül láttam, hogy biharfelhők gyülekeztek. Próbáltam lenyugtatni magam.
- Olyan cukik lennétek! Esküszöm elfogadnálak harmadik szobatársnak, csak az ő ágyában!- röhögött a saját "viccén".
- Mi olyan nevetni való ezen?- kérdeztem indulatosan, és az első villám le is csapott a közelben.
- A sulin nincs villámhárító.- jegyezte meg, valószínűleg ők is hallották a villámot.

A szél csapkodni kezdte a nyitott ablak keretet, így óvatosan behajtottam, de szél kitépte a kezemből, az ujjaimat neki nyomva a falnak.
- Ó, baszki!- sziszegtem, majd pont láttam, ahogy egy villám a tó melletti kis tisztásra csap.
- Hé..le kell nyugodnod!- mondta Luca a vonal másik végén.
- Te idegesítettél fel!- rivalltam rá, és egy újabb villám cikázott el az égbolton.
- Oké, átmegyünk.- mondta Luca, majd lerakta a telefont.

Az ablakpárkányon ülve, sérült ujjaimat szorongatva gondolkodtam el azon, hogy ez a vihar az én művem.
- Minden okés?- rontott be Luca kopogás nélkül.
- Ingrid még alszik.- nyögtem oda, mivel éles fájdalom nyilalt az ujjamba.
- Jól vagy?- sietett oda hozzám Micheal.
- Aha.- húztam el az ujjam.
- Nem.- fogta meg a kezem, és felült mellém.
- Miért mondod, hogy jól vagy, amikor tisztán látszik, hogy megzúzódott?- emelte fel a tenyerem, és összehúzott szemekkel nézett rám.
- Mindegy.- ráztam meg a fejem. 
Kint a vihar kezdett elcsendesedni.
- Ezt én csináltam?- hajoltam kissé ki az ablakon.
- De nem baj, nehogy magad hibáztasd!- lépett mellém Luca, majd barátságosan megfogta a vállam.
- Dehát nem tudom kontrollálni az erőm.- vetettem rájuk egy kétségbe esett pillantást.
- Az elején Micheal sem tudta.- bökött Luca Micheal felé, aki a kanapén ülve támaszkodott a combjára.
- Rá fogsz jönni, nyugi.- veregette meg a vállam, majd Micheal-hez sétálva mondott neki valamit, aztán kiment az ajtón.

- Minden..rendben?- léptem Micheal-hez, miután elég hosszú ideje csak ott ült és nem csinált semmit.
- Veled minden rendben?- fordult felém, és csak akkor vettem észre, hogy "pizsamában" volt. Egy fekete póló és egy fekete nadrág. Luca is ugyanebben volt.
- Igen, csak kissé érdekes még számomra..- vontam meg a vállam.
- Hamar tanuld ki, mert ezzel- mutatott ki az ablakon- sok baj lehet.
- Miről beszélsz? Csak egy kis szél volt és pár villám.- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Persze..egy kis szél és pár villám.- forgatta a szemét a fejét rázva.
Nem értettem mi ütött Micheal-be. Ha miattam aggódott, akkor szimplán elmondhatta volna.
Az ablakhoz sétálva, kinéztem. Pár fiatal cserje a gyökerénél fogva kifordult a földből, a tó vize vadul fodrozódott és a szél után hagyott kár is látszódott.
- Bocs, hogy zöldfülü vagyok, és veled ellentétben én még nem tudtam elsajátítani az erőm!- az ablakot becsuktam, majd sarkon fordulva Micheal-re néztem.
- Én ezt teljesen megértem.- nyugtatott- de akkor miért használod az erőd?
Lassan felemelkedett a székből és felém sétált.
- Te nem hallottad, amit mondtam? Nem tudom kontrollálni! Fogalmam sincs mikor jön elő, és, hogy hogy kell eltűntetni..vagy mi.- forgattam a szemem.
Micheal lassan megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
- Miért nem kérsz segítséget?- kérdezte némi gondolkodás után.
- Beszélek az igazgatóval.- egyeztem bele.
Micheal lassan felemelte a kezem, és a szájához emelve megcsókolta.
- Vissza megyek aludni.- mondta, majd szorosan magához ölelt. Mélyen beszívtam az illatát és próbáltam a memóriámba zárni.

Az ágyban feküdve a plafont bámultam. A kezem remegett, nem az idegtől, hanem a félelemtől. Szükségem volt valakire, hogy ott legyen mellettem és megnyugtasson, de nem volt ott senki. Csak Eagal, és Ingrid a másik szobarészben. Tudtam, hogy ki az, aki bármilyen helyzetben képes lenne megnyugtatni. A legtöbb velem egykorú lányoknak rengeteg "barátai" voltak, viszont mind hamis, modern szóval: Fake.
Nekem viszont egy volt, de az igazi.
Apám emléke csak halványan maradt meg az emlékezetemben. Tisztán emlékszem a napra, amikor harmadik osztályban az állítólagos barátaim kibuktattak és nevettek rajtam. Sírva mentem haza, kicsi voltam és nem értettem, miért tették?
Pipper volt az egyetlen, aki megvígasztalt, és felsegített.
Apám, észrevéve, hogy a lánya vígasztalhatatlanul sírt, egyből kérdezte, hogy mi történt, én pedig kipirult arccal, szipogva meséltem el neki mindent.
Apám pedig meglátta az egészben azt, amit én nem. Meglátta, hogy Pipper mellettem állt, fogta a kezem és a vállam simogatta.
Apám csak egyet mondott, de azt Pipper és én is egy életre megjegyeztük:
Egyetlen igaz barát többet ér, mint hat hamis.

Ott, az ágyon feküdve ez jutott eszembe. Tudtam, hogy még Micheal sem tudott volna teljes mértékben megnyugtatni, hogy nem vagyok veszélyes. Egyedül Pipper.