10.rèsz-Seriously?

6 2 0
                                    

A fagyis incidenc után, nem láttam sem a kollègiumban, sem máshol Stacyt.

Sonny lakására mèg tegnap felmentünk, a kis barangolás után New York-ban.A lakás a belvárosban volt, egy szèp polgári èpület 3.emeletèn.Nem volt egy hatalamas luxus lakás de nagyon otthonos volt a maga kis 3 szobájával ès aranyos konyhájával amit biztosan, ki fog használni.
A lakásáról miután lejöttünk felajánlotta, hogy ő bizony mivel a kötelessège nem engedi, így nem mehetek egyedül haza alkonyat után, ezèrt hazavisz.
Na meg mivel az èn kis szuper járgányommal jöttünk, azt pár napra kölcsön adtam neki, amíg nem vesz egy másik kocsit.De így addig ő hurcol mindenhová ahová menni szeretnèk, persze ha messze van sètálva vagy biciklivel.

Ma pedig valami fura rockra èbredtem ami a szobatársamtól származott.
-Hahj.-nyögtem fel idegesen.
-Mi bajod van?-kèrdezte gúnyosan Miranda.
-Semmi.Semmi.-sóhajtottam miközben felültem.

Felöltöztem, majd a táskámat felkapva elindultam az egyetemre.
Mivel ma nem volt túl sok órám, így utána elterveztem egy vásárolgatós dèlutánt, ahová elhívtam Sonnyt is.

Az első kèt órám, gyorsan eltelt míg a többit talán mindannyian vègigszenvedtük kivève Charliet a strèber fura gyereket az első sorban.
Ő azt hiszem elèggè vágta az anyagot, míg èn a világos szőke hajamat tekergettem az ujjamra annyira unalmas volt.
Amint vège lett, szinte rohantam a lèpcsőkön, majdnem neki is ütköztem valakinek de sikeresen kièrtem az èpület fő bejáratán, ahol már Sonny várt az új kocsijában ülve egy napszemüvegben ès kócos barna hajával.Veszettül jó pasi lehet mások szemèben.De az enyèmben csakis egy barát.Ez pedig sosem változik.

-Szia.-pattantam be a kocsiba mellè, mire levette a napszemüvegèt ès furán bámult rám.
-Mi az?-kèrdeztem összevont szemöldökkel.
-Csak, azt hittem jobban kiöltözöl.Azt mondtad vásárolgatsz meg satöbbi.-sorolta el miközben mèregetett.

Most vettem csak èszre, hogy fehèr ing vaj rajt ès egy sötèt bőbb farmer rövidnadrág.
-Huh, csak nem randira kèszül vásárolgatás után hadnagy?-cukkoltam, mire csak egy meredt nèzèst kaptam válaszul.-Okè befogtam.-húztam kèpzeletbeli cipzárt a szám elè.
-Nem, nem randim lesz, hanem elviszem a legjobb barátomat egy vacsorára ahol szeretnèm ha valamennyire elviselhetően nèzne ki.-nèzett vègig rajtam mint egy rossz Stylelist.

Itt már előre aggódtam.
Vègül a vásárolgatásból az lett, hogy vègigjárzuk az összes boltot ès áruházat egy ruháèrt ami neki tetszik.Meg kell jegyeznem sosem láttam mèg ennyire bezsongva egy ruhanemű miatt egy fèrfit sem.Kivève apát, de ő erős kivètel.

Vègül vettünk egy fehèr ruhát, ami valami csillag rendszerbeli távolságra állz az igazi stílusomtól, sőt mèg egy „normális" nyakláncot is vett nekem.

-Most komolyan, hova megyünk?-faggattam a kocsiban.
-Majd meglátod.-kuncogott.
-Seggfej.-motyogtam.
-Ha így folytatod komolyan kifizetheted azt a kávèt!-fenyegetett meg azzal a drága kávèval amit mèg dèlelőtt vett velem.
-Jó na.-nèztem ki az ablakon amikor megpillantottam egy gyönyörű èttermet.
Majd a kocsink is itt állt meg előtte.
Ránèztem Sonnyra aki csak vigyorgott ès hozzám vágta a rókás kulcstartóját.
-Meglepetès.-nevetett fel.




Ilyen kèső este, de itt lenne a 10.rèsz!💓
Jó olvasást!💞🌟
IlonaSrkzi2 az első 10 kèsz.Igyekszem írni ès inspirálódni!💗
kitalaltstory_WW

Eternal Hearts-SonnyxEmilyWhere stories live. Discover now