A vörös párduc

4

Ma reggelre a seb kezdett legalább egy kicsit beforrni, de tisztában voltam nem erőltethetem meg magam. Szóval All Might órájára valami nagyon jó indokot kellett kitalálnom hogy ne kelljen bemennem tesi órára. Ránéztem az órára és még csak hajnali 5 volt mi pedig 7-kor keltünk, szóval egy reggeli sétára muszáj volt elmennem. Fogtam a pórázt és elvittem Marcipánt sétálni, nem is  olyan rég sétáltunk élveztük a napfelkeltét, gyönyörű narancssárgás szín lepte el a környéket hihetetlen hogy ilyen szép időben egyedül csak mi vagyunk kint bezzeg az esti sötétségbe mindenki tombol, már látszik a fákon hogy beköszöntött az ősz hisz a sárga levelek romantikus filmbe illően hullanak a járdára, a madarak halk csicsergését hallgattam, miközben továbbra is a tájat csodáltam amikor megláttam Bakugout, hirtelen megtorpantam és visszaakartam fordulni, de Marcipán úgy gondolja megnehezíti a helyzetem és elkezdett szaladni a szöszi irányába engem magával húzva.  A hirtelen rántástól megborultam egy kicsit, így most közelről vizsgálom a kikövezett utat amin eddig még nem jártam sűrűn.

-Hé vöröske, vak vagy, vagy csak egy kutyával nem bírsz el?-nevetett rajtam, még midig utálok meghunyászkodni de muszáj hogy ne leplezzem le magam.

-Csak elbambultam, nem tudtam hogy megindul a kutya.
Ezután valamilyen furcsa módon felsegített és megsimogatta a kutyám buksiját aki a farkát csóválta erre,  ránéztem és a szememmel árulással vádoltam, hisz melyik az a kutya aki simán elárulná a gazdáját egy simogatásért? Ezután csak kínos csendbe sétáltunk ugyanis valamilyen ismeretlen oknál fogva hazakísért. Az ajtónkon egy ijedt és ideges Denki járkált felalá a telefonommal a kezében és ha jól hallottam Urarakával ordítozott.

-….Mondom hogy eltűnt, figyelj már rám hülye Ochako, nem Misaval van, nincs itthon, mindig hagyna  üzenetet és a telefonját sose hagyja itthon ezek íratlan szabályok amióta itt él velünk. Uraraka nehogy rám merd tenni a telef….- itt már nem fejezte be mert meglátott és ő nyomta ki a telefont, felém sietett és már tudtam hogy legszívesebben egy golyót eresztene a herémbe ha nem állna mellettem a szöszi. Mikor ráeszmélt a véletlen vendégünkre rám nézett és a szemével kérdezte hogy ő mi az istent csinál itt, én meg vállat vontam. Bementem elengedtem Marcipánt, összeszedtem a cuccom és kimentem remélve hogy Denki nem ölte meg, nem volt kedvem árkot ásni az udvar hátuljában. Szerencsére még egy horzsolás sem szerepelt egyik arcán sem. Így a mai napon hárman indultunk meg az  iskolához vezető  úton, körülbelül egy 10 perc múlva megérkeztünk ahhoz a dombhoz aminek az alján az iskola volt.

-Francba még 8 percünk van beérni de még innen az út 15 perc. -morgolódott Katsuki
-Csak akkor ha a hosszabb utat választod. -egymásra néztünk Kaminarival és elnevettük egymást.
-Miért hol van a rövidebb út? – kérdezte értetlenkedve, ezzel megragadtam a csuklóját és hárman együtt legurultunk a dombon majd ahogy az iskola udvarán megálltunk nevetve terültem el és emeltem fel a kezem amibe Denki szó nélkül belemarkolt és ő is elnevette magát. Viszont a harmadik csak felállt, leporolta magát. – Ti ketten idióták vagytok. -csak ennyit fűzött hozzá, majd megfordult és besétált az iskola kapuján.

-Egyáltalán nem értékeli a kreativitásunk.- szólaltunk meg egyszerre és vállat vontunk, majd besétáltunk. Mikor bementünk Katsuki a padjában ült és egy lány akaszkodott a nyakába hátulról és vinnyogott neki, én csak megforgattam a szemem és leültem a helyemre.  Aztán valami megütötte a fülemet és nem akarta elengedni az agyam a hallottakat.

-Igen, persze ma nálam aludhatsz már beszéltem a muterékkal is. -Egyenesen annak a csajnak mondta aki az előbb még a nyakában lógott most meg már a padon ül győztes mosollyal. Én csak néztem előre és úgy éreztem  magam mint a kisgyerek aki  pofára esik az első biciklizésnél, hallom ahogy Denki szólongat de csak a homályosuló tekintetemre tudtam koncentrálni. Mielőtt az első könnycseppem legördült volna felálltam és a cuccomat együtt kisétáltam a teremből majd az épületből és elindultam a Dark Shark-ba kiereszteni a gőzt. Uraraka mosolyogva fogadott de amikor meglátta a kisírt szemeim és a feldagadt arcom hamar lelombozódott és csak az aggódó tekintetét lehetett látni. Leültem a pulthoz és whisky-t kértem tisztán, sorra húztam le az italokat mikor az engem felszolgáló Misa megelégelte a mélabús pofámat.

-Mi van veled kölyök, úgy nézel ki mint akin átment egy úthenger és még láncfűrésszel kicsit meg is vagdosták volna. -Igazából Misa kérdésére még én se tudom a választ, nem arról van szó hogy nem tudom minek nevezzem azt amit érzek hisz féltékeny nem vagyok nem is tudok mire leni hsz job vagyok a csajnál, nem utálom hisz nincs rá okom, de valami mégis kavarog bennem. Olyan mintha zavarna hogy őt bevitte az ágyába és vele együtt alszik, talán át is öleli és olyan békésen fog aludni amilyennek én sose láttam az ablakból nézve, talán az zavar hogy ő hamarabb érezheti a hideg estéken a teste melegét mint én. Talán beleszerettem Bakugou-ba de ezzel már most nem akarok törődni.

-Megölöm azt a tetves szukát, komolyan felkasztom a pincénkbe és kivéreztetem majd Marcipánnal felnyalatom. Ezt nem fogja megúszni, elmentem. -Misa még utánam kiáltott de már alig hallottam ki a végét.

-Ne csinálj hülyeséget Kirishima, mert az  nem te leszel, azzal csak az ellenségnek segítesz. Mellesleg ha megölöd a lányt akkor már az a hülye szöszi se fog szeretni. -Megtorpantam az ajtóban egy pillanatra a hallottak miatt de utána csak megráztam a fejem és folytattam az utam. Már senki nincs az utcákon amikor sétáltam a dolgomra. Átmásztam a kerítésen majd elindultam a háza felé, A járda mellett ami egyenesen a bejárati ajtóhoz vezet tele van szebbnél szebb növényekkel és formákra vágott sövényeket lehet látni. Emeletes házuk van fehér fallal, a garázs a házhoz van építve távirányítós ajtóval. Szép lassan sétálok kezembe a hangtompítós pisztollyal, felmászok az ablakánál felfutatott rózsán. Belemélyedtek a tüskék a kezembe és csak folyt lefele a vér a csuklómon, de már ez sem érdekel. Felértem az ablakához leültem a párkányára és csak néztem őket. A lány Katsuki mellkasán fekszik, annak a majomnak a keze lány vállán pihen. Éreztem a bennem felmenő pumpát, felpattintottam az ablakát és felemeltem a fegyvert, már éppen lőni akartam amikor valamiért elkezdett remegni a kifókuszált cél. Először azt hittem felkelt, de nagyon meglepődtem amikor a kezembe a pisztoly jobbra-balra lötyögött mint egy pisisnek, életemben először féltem valakit megölni. Féltem hogy véletlen rossz embert találok el, addig kalandoztam hogy véletlen a mellettem lévő cserepet lelöktem és hatalmas csörömpöléssel tört széjjel a járdán. Mire visszanéztem Katsuki nyitott szemei fogadtak, annyira megrémültem hogy hátra estem és a cserép mellett kötöttem ki, azonnal felálltam és elrohantam, még félszemmel láttam ahogy az ablakból nézi minden mozdulatom, de már ez sem érdekelt csak haza akartam jutni. Ahogy otthon fáradtan beestem a közös szobánkba Denki az én ágyamban ült egy bögre forró csokival és megpaskolta maga mellett a helyet. El mosolyodtam és ingattam a fejem, jobb barátot nem is kívánhattam volna magam mellé, leültem térdeimet felhúztam majd fejemet a vállára tettem és a könnyeim már folytak maguktól.

-Nem tudtam megtenni... Egy szörnyeteg lettem volna ha megteszem és akkor az az idióta se viselne el. Én nem tudom hogy kell  kezelni az érzéseimet, én nem ehhez szoktam hozzá. A testem millió vágás és heg borítja a fogságom emlékezetére, egyedül csak azt tudom hogy kell az útban lévő embereket eltiporni. Nekem nem megy még egyenlőre ez a kedvesség és a megalázkodás, nem tudom neked hogy megy ilyen egyszerűen. -Denki folyamatosan vigasztal mar nem is emlékszem az összes szavára hisz a sok sírás után bealudtam.