Szitterkedj

12. Fejezet

Nyilván kihagytam néhány apróbb, tökre jelentéktelen dolgot... Például, hogy Felix totál rám van kattanva.

– Túl sok információ – nevetett Mary, aztán közelebb hajolt az asztal felett. – Tehát, Nate féltékeny emiatt, vagy mi?

– Nincs oka annak lenni – válaszoltam. De, nagyon is sok oka van...

– Mesélj nekem erről a Felixről. Milyen srác?

– Ööö... Hát, jó magas, mint egy hegy. Fekete haja van, és tök fura, mert heterokrómiája van, így az egyik szeme barna, a másik meg zöld. Ezen kívül amúgy rendes srác, de baromi egoista, és néha azt hiszi, körülötte forog a világ!

– Érdekes – tűnődött el. – De ezek alapján nem tűnik szörnyű embernek, vagy netán tévedek?

– Hát... nem az – vontam vállat egy kis idő után. – Csak néha tényleg sok. De akkor nagyon.

– Azért mert magabiztos, az nem azt jelenti, hogy egoista – biccentett Mary, én pedig grimaszolva megráztam a fejem.

– Nem, ő tényleg egoista – nevettem.

– És hogy bírod? – nevetett velem, én pedig elgondolkodtam, mielőtt válaszoltam volna.

Alapvetően ha átgondolom a dolgokat, Felix és és egész jól kijövünk, mert tök jó társaság. Viszont ott az az igazi egoista énje, ami épp olyan vonzó, mint idegesítő. Visszaemlékeztem az első találkozásunkra, mikor becsörtetett az ajtón, én pedig kővé dermedtem a kanapén, hogy mégis kinek van kulcsa a házhoz, aztán kiderült, hogy Aurora bátyja. Minden egyes kis emléket újra lejátszottam a fejemben, a közös reggelizéstől egészen a csókig, meg a keze érintéséig a derekamon.

– Egész jól – válaszoltam határozottan, aztán egyszerre néztem az ajtó felé Mary-vel, amin apa lépett be kezében három táskával.

Amint átlépte a küszöböt, egy alma kiesett a táskából, és egyenesen kigurult az utcára, apa pedig meg akart fordulni, hogy felvegye, de eszébe jutott a sok táska, így tehetetlenül nézett felénk.

– Majd én hozom! – pattantam fel a székről, aztán kisétáltam az ajtón és lehajoltam a piros gyümölcsért.

Az almát fürkészve álltam fel, és miután megforgattam kezemben automatikusan pólóm aljába töröltem, közben az utat kémleltem, és egy nagy sóhajjal szívtam be a friss reggeli levegőt. Ezután indultam volna vissza a házba, de ekkor éles berregő hangra lettem figyelmes, és hát a kíváncsiság nálam nagy úr, így visszafordultam az út felé, és érdeklődve figyeltem a hang forrását. Ezután egy éjfekete motor haladt el előttem, és esküdni mertem volna, hogy sokkal nagyobb sebességgel, mint a megengedett. A sofőrje bőrszerkót viselt, fején pedig a motorhoz passzoló fekete sisak díszelgett, és mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordult, és így vezetett tovább. Féltem, hogy valami baja lesz, mert nem előre figyel, de az egész csak egy pillanat volt, tehát utána biztonságosan - kivéve a sebességet - haladt tovább. Aztán hirtelen megfordult, és lassan elém gurult.

– Ennél jobb reggelem nem is lehetne, de komolyan – nevetett fel egy ismerős hang, aztán a sisakkal kezdett szórakozni, és leemelte a fejéről. – Mizu, Kislány?

– Felix – nevettem kínosan, aztán egy pillanatra megfordultam, hogy apa vagy Mary figyel-e. – mi járatban erre?

– Ezt én is kérdezhetném, sosem láttalak errefelé ezelőtt – tette ölébe a sisakot, közben lábával tartotta magát, és a bazi nagy motort.

– Itt lakik az apám – mutattam a házra vállam felett. – Ritkán járok ide.

– Király, legalább egy kis időre lekapartad magadról azt a patkányt – mondta elismerően, mire szememet forgattam.