Eleinte csak azt akartam, hogy szeressenek. Utána megelégedtem azzal, ha nem bántottak. Utána már csak meghalni akartam.
Minden elvett tőlem, felégtte mindenem, romba döntött engem. Lelkileg már meghaltam. Utána akartam menni. Azután, aki az egyetl...
A magányos emberek általában társaságban is egyedül vannak. Szomorúak, szűkszavúak, vagy éppen túl sokat beszélnek, mert annyira kapcsolódni akarnak valakihez. És valahogy érezni is lehet rajtuk, amikor odaülünk valaki mellé, és átjár bennünket a szomorúság vagy a feszültség.
Nem értem mi mehetett tönkre a kapcsolatukban. Ha társak nem kéne ilyen durván beszélni a másikkal. Én csak bosszantom tökmagot, de ő is jól tudja, hogy nem mondok mindig mindent komolyan úgy ahogy ő se. Ha valaki túlmegy határon elfelejtjük, hogy megtörtént.
A léptek elhaltak és a nyomasztó, feszült, kínos csend vette át a helyét. Nem tudtam mit mondani szóval inkább nem is mondtam semmit. Végül ő törte meg a csendet.
-És most te nagyokos?
-Bemegyek Morihoz jelenteni, te pedig mit tudom én mit fogsz közben csinálni. Nyomozol. Szimatolsz. Vagy faszom bele. Nem érdekel.
-Kedves. Jó, akkor menj, de azért nem kell Morinak mindent tudnia.
Azzal fogtam és neki vetettem magam az éj sötétjébe.
-Tudom. Vártam már mikor fogsz bocsánatot kérni. - szóltam hátra neki.
-Te kis.... - azzal elkezdett felém futni. Gondoltom elakar megint verni, de időben észrevettem, hogy mit is akar és elkezdtem menekülni. Szokás szerint.
A parton végig futottunk csupán azért álltam meg, mert már a tüdőm feladta feladatát, hogy levegőt kapjak. De ahogy elterültem a homokban és hátra néztem a vörös kis kerti törpe is hasonlóan érzett. Megállt mellettem és ő is elterült.
Csöndben néztük a tájat. Ma nagyon szép, mint az a lány. Nem megy ki a fejemből. Titokzatos a számomra. Megakarom őt fejteni, érteni. Csak a heves küszködésünket lehetett hallani, hogy levegőt próbáljunk venni.
-Idióta... - rá néztem, mosolygott.
-Tökmag? - suttogtam, ami engem is meglepett. - Ha mindennek elakarsz hordani legalább ne káromkodd magad a pokolba... nem mintha nem oda kerülnél.
Kinevettem. És hiába volt ez pofátlanság a részéről. Csak azt éreztem, hogy most milyen jó itt kint. Nincs munka, nincs semmilyen vita, csak hülyéskedünk.
-Tudod csak egy dolgot nem értek. - fordultam ismét felé.
-Mit?
-Hogy a balfasz és a faszfej mióta lett nem káromkodás.
-HHHUUUU TEEE!
*mizantrópia: embergyűlölő
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
