Így neveld a vérfarkasod

9. Fejezet. Láttlak

Jó pár ideje hogy "beszelgettűnk" Derekkel. Meséltem neki az iskoláról, apámról, a családi kapcsolataimról. Én meséltem és ő csendben halgadta a szavaim, fejét az ölembe hajtva, szemeivel fel-fel pillantott rám.
Az idő elrepűlt, már 16:27 van. Felálltunk és elkezdtűnk sétálgatni az erdőben. Az úton még dok féle lényt láttam, láttam szárnyas lényeket, madarakat és tündéreket, láttam erdei-tisztási koboldokat, amik kicsit furcsák voltak, nem olyan ijesztők, de nem is aranyosak. Derek szerint velűk vigyázni kell, nem gonoszak, de elégé ravaszak, szeretnek megtéveszteni és átverni, hogy megszerezzék azt ami megtetszet nekik. Az útunkat keresztezte egy szarvas is, agancsai hatalmasak voltak mennyire masszívak. Nem veszéjes lény, addig amig te sem bántod.
Derek szerint bármilyen lényel is találkozol avval egyet tudsz érteni ha óvatos vagy, és ha tíszteled őket és az erdőt. De sosem lehetűnk elégé óvatosak, amiket el kell kerűlni azok a mocsári lények akik nedves helyeken, este szoktak előjönni. Ők az ott lakó koboldok, törpék, tűndérek, ők nem varátságosak, ezért jobb ha elkerűlőd őket. A másik a vérfarkas, az óriásfarkasok, mint Derek és Isac, de velűk is szót lehet érteni, de nálluk már szeméiség kérdése.
Minden dologra rákérdeztem ami csak eszembe jutott, és Derek válaszolt, nagyábol akár csak igen/nem játékot játszotunk volna. Én személy szerint élveztem, sokkal többet megtudtam az erdőről és a bent lakó lényekről. Derek lehet hogy kevésbé élvezte, látszot raja hogy unja a kérdéseimet.
Addig sétáltunk amig meg nem áltam, ugyanis meg pillantottam egy gyűmölcs fát. A fa mérete elég magas, levelei hosszúkásak, színe zöld egy kis kékes beűtéssel. A gyűmölcsöknek is meg van a mérete, pont olyan mint a mango, csak a színe más, ezek lilák.
Ránéztem Derekre és kérdeztem:
-Ezek ehetők?
Derek bolintot és kiváncsian nézett, nézéséből azt vettem le hogy " és aztán hogy veszel le egyet is?" Kicsit gúnyós mosojjal, ez most alábecsűl engem?!
-Hé! Megoldom! -bűszkén a csípőmre tettem a kezem és elindultam a fa felé.
Amikor a tövéhez értem felnéztem a lombjaira majd megfogtam a a fát és elkezdetem mászni, végűl felhúztam magam. Felkapaszkodtam egyészen a gyűmölcsökig, átmásztam az egyik ágra. A lábaim az ág köré kulcsoltam és a ball kezemmel kapazkodtam az ágba kiközben logtam akár egy koala. Elkezdtem szendni pár gyűmölcsöt.
Valami reccsent, és az ág amin kapaszkodtam eltört. Elég magasan voltam, legalább 2m magasan, elégé fájni fog ha landolok.
-Ufff- Ez egyáltalán nem fájt, de hogy? Pedig leestem
Kinyitottam a szemem, amit nem is tudtam hogy becsugtam.
Szemeim nagyra nyiltak mikor láttam hogy egy idegen, általam nem ismert férfi karjsiban landoltam. Felnéztem a férfira, korom fekete haja van, a szeme smaragd zöld, kevés borosták az arcán, ajka halvány rozsaszín. Nem ismertem meg a férfit. Furcsának találtam, felvillant vörösen a szeme. Pont mint Dereknek.
-T-te ki vagy? -Kérdeztem.
-...Derek. -Szolalt meg halkan, bizonytalanúl.
-Hogyan? -Nem az lehetetlen.
Felnéztem rá, és mégegyszer végigfutottam rajta a szemem. Mélyen a szeimebe néztem és tényleg olyan, pont olyan mint Dereknek. Lehetetlen... felnyujtottam a kezem és rahelyeztem a fejére, el kezdtem simogadtni. Dereknek nagyon puha és sejmes bundája van, akkor ennek a személynek is pont olyan kell legyen. Nem? De igen. Pont olyan.
-wow, Derek?
Derek bolintot.
-wow. De hogyan?
-Vérfarkas vagyok, akaratom szerint tudom változtatni az alakomat, farkas és ember között.
-De eddig miért nem mutatad?
-.. Csak akkor változok emberi alakba ha muszáj vagy az elött akiben megbízok.

Felcsillant a szemem. Derek ennyire megbízik bennem... egy könycsepp pergett le az arcomon, ekkor Derek letett a karjaiból és magához ölelt.
-Örülök. -mondtam, és tényleg nagyon boldog voltam. Derek vállához nyontam az arcom és én is átöleltem, igy hát nem vettem észre hogy Derek el is pirult.
-Akkor jó. - szolalt meg és simogatni kezdte a fejem az egyik kezével, másikkal meg a hátamat. Ez nagyon jól eset, biztonságba éreztem magam vele. Nem akarom elengedni-

Igy álltunk jó pár percig majd mind a ketten megszakítottuk az ölelést és és megszólaltam.
-Sajnálom de ma ideje lesz haza mennem.
Derek szomorúan rámnézet, de bolintott. A következő lépése újfent meglepett. Megfogta a kezem. Megfogta a kezem és így indultunk el. Azt hittem hogy a szívem mindjárt ki igrik. Nem tudom miért éreztem igy, de mégis jól eset.

1/2 óráb belűl ki is értűnk az erdő szélére.
Itt az ideje elköszönjek.
-Na itt vagyunk. Majd még találkozunk.- mondtam.- Szia, Derek.
És avval az arcára nyomtam egy puszit, azzal elszaladtam haza felé.

Derek csak állt ott az erdő szélén, teljesen lefagyva, vörös arcal. Nem tudom hogy meddig állhatott ott, de az bisztos hogy nagyon meg volt lepödve, a reakciója is sokkolt volt.

De én miért is csináltam ez?! Egek!

Haza érve apámmap találkoztam a konyhába.

-Stiles! Szia, hazajöttél? -köszöntött.- Mi baj? Talán beteg vagy? Olyan piros az arcod...

Mi? Pros? Felemeltem mind a kettő kezem és az arcomra helyeztem őket, az arcom bizonyára piros is volt, mert éreztem hogy meleg.
Te jó ég. El pirosodtam....
-Nem nincs semi baj... csak szaladtam. Jó éjt , apa. Én most felmegyek a szobámba.
-Rendben, jó éjt Stiles.

Én felszaladtam a szobámba, rádöltem az ágyra és mélyen elgondolkodam azon ami történt. Az érzéseimen...

Ahogy így törtem magam, a végére elnyomott az álom.