Veszélyes vonzalmak

Harmadik

– Jó reggeeelt! – kiáltom, közben óvatosan megrázom.

– Hmm...

– Kelj fel, velem kell jönnöd! – szólongatom.

– Nem megyek, hagyj aludi… – morogja, majd magára húzza a takarót.

– Gyerünk máár! – kérlelem, de hiába. Meg sem moccan. Elhatározom, hogy előveszem a titkos hadműveletet, ami mindig beválik. Odahajolok a füléhez, és óvatosan odasúgom: 

– Ha ügyes leszel, lehet egy s másról szó… – duruzsolom. A szeme kipattan, és rám sandít.

– Az mit takar? – kérdezi kaján mosollyal. Beharapom az ajkam, majd a kezem a takarón lefele halad a mellkasán. Egyre lejjebb. Megállok a farkánál, és enyhén megszorítom, amire megrezzen.

– Tudod te – ennyit mondok, azzal ott hagyom.  Hátra sem nézek, de minden bizonnyal vicces lehet a tekintete.

Pár perc után kisétál hozzám a konyhába, és felemeli a kávéját. Nem néz rám, és nem is szól hozzám. Egyszerűen odasétál a hátam mögé, és nekinyom a pultnak. Közel hajol hozzám, és a következőt suttogja:

– Ha még egyszer ezt mered tenni velem… – suttogja bágyadt hangon.

– Akkor mi lesz? – kérdezem pimaszul. A következő pillanatban felemel, és ráültet a pultra. Szétnyitja a combom, a száját pedig az enyémre tapasztja. Megérzem magamban az ujjait, a hirtelen cselekedetére pedig csak a szájába tudok nyögni. Olyan hirtelen ér a gyönyör, hogy  fel sem fogom. Erőteljes mozdulatokkal húzgálja bennem az ujját ki-be, majd amikor már épp a végénél járok, és átélném az orgazmust, kihúzza, és lenyalja az ujjáról a nedvem. Lihegek, és a szívem ezerrel ver. Amikor felfogom, hogy mit tett, bosszúsan nézek rá, de nem tudok megszólalni, mert a telefonom ébresztője felcsörren, miszerint 5 perc múlva indulnunk kell.

– Bassza meg! Öltözz fel,mennünk kell! – riadok meg. Gyorsan magamra kapom a cuccaim, ezután türelmetlenül várom Eastont, hogy készen legyen.

Amikor elindulunk, nem aggóva, inkább izgatottan ülöm végig az utat. Eastonre nézek, aki pár napja nagyon felkavart.

– Mi a gond? – kérdezem aggódva. A fejét rázza, de maga mellé pillant, pár másodpercig elnézi azt, és rám néz.

– Találkoztam Sarahval, mert nem hagyott békén. A sok hülyeségen kívül nem mondott semmi értelmeset, viszont…Azt mondta beszéltetek telefonon – mondja, majd újra rám néz. Nem tudok rá haragudni, mert én sem mondtam el neki egyből… Bassza meg, erre mit mondjak?

– Igen, beszéltünk… 

– Miért nem mondtad el?!

– Őszintén? Mert annyira nem volt érdemes, hogy szóvá tegyem. Keresett valamiért, én meg megmondtam neki, hogy szevasz – ami igaz az igaz. 

– Ezt nem csináljük többé, ok? – mondja pár perc urán.

– Jó – ennyit mondok, majd hátradőlve csendben tőltjük az időt.

Amikor megérkezünk, egy picit jobb kedvre derülök, és jó kedvel nézek szembe a ténnyel: Munkám lesz. Easton kezét érzem meg az enyémben. Rá nézek, ő pedig bíztatóan rám mosolyog.

– Izgulsz? 

– Kicsit. De valahol el kell kezdeni – mosolygok rá idegesen. Belépünk az étterembe, ahol már az ajtóban vár a recepciós.

– Miss Reed, és Mr. Miller? – kérdezi a szemüveges idős hölgy. Bólintok, majd bekísér minket az irodába. Easton kicsit idegesen, vagy talán feszülten fészkelődik mellettem.

– Minden oké? – suttogom. Csak bólint. Ekkor pedig megfordul Mr. Woodman.

– Örvendek! – mosolyog rám, majd Easton felé pillant, és kicsit gondterheltnek tűnik mindd kettőjük arca.

– Easton Miller? – kérdezi a pasas, majd rátámaszkodik az asztalra.

– Személyesen – pillant kihívóan a főnökömre. Pár másodpercig méregetik egymást, majd ismét felém fordul.

– Kezdhetjük? – kérdezi bíztatóan. 

– Igen! Már nagyon várom! 

– Ennek örülök. Easton… kérlek itt írd alá, Miss Reed, ön pedig itt – mutat a papírra. Nem vagyok rest, fogom a tollat és aláírom a szerződést.

– Köszönöm. Holnap 7-re gyere az irodámba, és elmondom a részleteket. Továbbá egy tanfolyamon is részt kell venned, amivel megtanulod a pincérkedés fortéait – mondja mosolyogva. Amikor végeztünk mindennel, egy pillantást vetek Eastonre, mihelyst kilépünk az ajtón. Beszállunk az autóba, feléfordulok, és összehúzott szemöldökkel vizslatom.

– Mi az? 

– Mi az? Á! Semmi!...Honnan ismertétek egymást? – szegezem neki a kérdést. 

– Emma…

– Ne Emmázz! Mondd el, hogy honnan tudta ki vagy?!

– Figyelj…Ő Sarah apja – mihelyst kimondja a szavakat, úgy érzem, menten rosszul leszek… Sarah apja…Sarah apja lesz a főnököm…Találkozok majd Sarahval. Nem is baj. Legalább valaki móresre tanítja őt.

– Ez szép… – nevetek fel, majd a kezem a homlokomra teszem.

– Mit nevetsz? 

– Minden ellenünk van, bassza meg…

– Ne mondj ilyet, kicsi lány. Mi nem. Mindent megteszek, hogy így mradjon. Rendben? 

– Kisújjeskü?

– Kisújjeskü. 

Amikor reggel felkelek, természetesen telefoncsörgésre, egyből görcsbe rándul a gyomrom, mihelyst meglátom, hogy ki hív…Anya.

Sóhajtok egy nagyot, és felveszem a telefont. Először nem hallok semmi mást, minthogy valaki zokog. Egyből 200-al ver a szívem, és aggódni kezdek.

– Anya? Mi a baj? – kérdezem aggódva, miközben felülök az ágyon.

– Elválok Robertől – zokogja a telefonba. Megrázom a fejem, hátha csak álmos vagyok még.

– Micsoda?

– Jól hallottad. Visszaköltözök a régi házba – mondja szipogva.

– Miért?

– Az utóbbi időben sokat veszekedtünk…Főként miattatok. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, és neméreztük miénknek ezt az egészet… Úgy döntöttem nem akarok felőle hallani – zokogja, nekem pedig a szám kiszáradva, szívem hevesen verve, és szedülve ücsörgök az ágyon. Hallom, ahogy Easton felkel, és kérdőn néz rám.

– Nyugodj meg…Segítek, elmegyünk hozzád jó? Segítünk – nyugtatgatom, de hiába.

– Majd beszélünk…Pakolok. Szia. – ennyi mond, majd rám teszi, meg sem várva, hogy válaszoljak.

El sem tudom mondani, mennyire roszzul érzem magam…De hogy? Olyan boldogak voltak…Miattunk lenne az egész?Anya nem maradhat magába a régi otthonunkba…Bele őrülne, ha egyedül kellene élnie, egy olyan házba, ahol tele van emlékekkel. Rossz emlékekkel…Ami a legjobban fáj, hogy elhidegültünk egymástól, hogy már azt se mondja puszi…Egyszerűen idegenek lettünk a másiknak. Idegenek, némi, de csekély bizalommal. Egy bökés ránt vissza a valóságba, amit Easton intéz felém. Nem tudok rá nézni…Magam elé bámulva ülök tovább.

– Mi a baj, kislány? – kérdezi aggódva.

– Anya elvál Robertől –

Spoilerek

Tiktok - _Natalieauthor_
Instagram - _Nataliewriter_