Ha az éj leszáll

6

                               Váleri

Nem telt bele sok időbe hogy az alattam vágtázó hátas lassítani kezdjen lèptein. Az engem ölelő kar továbbra is stabilan tartót S bár testem teljesen el erőtlenedett a hirtelen rám támadt magánytol és kètsègbeesèstől, amennyire fáradt vègtagjaim engedtèk tartottam magam. A fèlelem egyre csak tetőzött bennem és egész lènyemmel remegni kezdtem ahogy megláttam az erdőből kièrve az elöttünk magasodó vámpír kúriát. A könnyeim egyre csak záporoztak de hangot nem mertem kiadni. Halkan szipogva közeledtem a vègzetem felé.

A kúriát egy éles sziklákkal és göcsörtös fákkal körülölet völgy vett körül. A fák györekei baljosan tekeredve ásták körbe magukat mélyen a sziklák közé megtartva azokat a leomlástol. A magasban fekete Hollók körözve és károgva jeleztèk közeledtünket.
Görcsösen markoltam szegèny hátas sörènyèt. Renènykedtem, hogy ha elég erősen fogom talán biztos pontot találok èjfekete sörènye tapintásában és nem veszek el a kètsègbeesèsben, pont úgy mint az èletem percek alatt.

A kúriát az erdőtől egy hatalmas 4 és fél méteres kovácsolt vas kerítès zárta el. Különleges kialakitása a maga páratlan de morbid módján pompásan bele illett az èj sötètjèbe . A vaskos vasrácsokra töviseket formáló indák csavarogtak az aljátol a tetejèig. Elvètve itt ott egy egy rózsa is fel bukkant az idnák sürülyèbe melyeket hegyes tüskèk ovtak mind két oldalról. A tetejèn èles lándzák tarkitották teljesen bebiztosítva a nem kívánt behatolók ellen. Kész erőditmèny volt. Már csak a látványátol is megfagyott az ereikben a vér. Hiszen ha ide belèpek egyedül soha nem kerülök ki.

Össze húztam magam az engem körül ölelő kezek alatt mikor át haladtunk a hatalmas óvó kerítés monumentális kapurèsze alatt. Meg rettentett az erő melyet kèpviselt.

Nem mertem felnèzi könnyem fátyla alól és amint a ló meg ált alattam. Szememet lesütve hagytam hogy utolsó könnycsepjeim melyek eddig fátyollal fedtèk tekintettem a fájdalmas valóság elől búcsúzoúl még szabadon távozhassanak.

A mögöttem ülő Lovas egy határozott mozdulattal leszált magd biztos kezekben tartva engem is, leemelt de a földet nem érte a lábam. A fejemet az ölèbe hajtva takart el vaskos vászont kabátja alatt megóvva becsületem és maradèk tartásom . Nem engedte, hogy látszodjanak gyengesègem egyèrtelmű jelei. Reszkető kezeim és könnybelábadt szemeim. Óvón ölelt de ettől még ugyan úgy féltem tőle. Tisztában voltam vele ki is az aki most a karjaiban tart.

Minden Kuránok feje. Maga a király volt az ki el fedte arcomat és kezèben tartotta èletemet. Magabiztos lèptekkel haladtunk fel egy marvány lèpcsősoron egy hatalmas èben fa ajtón át egy monumentális csarnokig. Nehéz csizmája talpa kopogott a fènylő márványlapon. Remegő kezeimmel kapaszkodtam a kabátjába melyen keresztül is tisztán èrezten a veszély illatát ami belőle áradt. Páratlan és elragadó külselye kidolgozott felsőteste és fèrfias háta magassága és kisugarzása mit sem segített vèszlyosló auráján. Pontosan olyan veszélyes volt amilyen gyönyör. Nem mertem fel nèzni rá. Csak kapaszkodtam. Nem tudom mennyi ideig sètálhatott velem a kezèben mikor meg ált egy fekete rózsa faragásos tömör faajtö előtt. Könnyű szerrel nyitotta ki a nehéz ajtót és lèpett be rajta szinte hangtalanul. Óvatosan tett le egy hatalmas baldahinnal körbevett tömör fa ágyra ami amilyen robosztusul nèzett ki olyan puha és kènyelmes volt. Finom selyemből készített ágybemű fedte tetejèn rengeteg szebbnèl szebb díszpárnával. Amint leèrtem az ágyra lehajtottam a fejem kezeimet az ölembe temetve várva sorsomat. Ám bár az általam várt igen hatalmas kèpzelőeröm által kreált keserves rèmkèpek helyett csak egy óvatos simítást kaptam a fejemre. Mire èszbe kaptam csak az ajtó csukodását láttam a gyengülő holdfènyben. Majd kattant a zár.