Ha az éj leszáll

5

Váleri

Sötèt hideg èjszaka volt. A hold már magasan járt .

Nem èrtettem mièrt keltünk pont ilyen kèsőn útra. Már már furcsának véltem de nem kèrdőlyeleztem meg èdes apám döntèsèt.
Kellemesen szundítottam apám kènyelmes meleg ölelèsèben. Probáltam el vonatkoztatni a gondolattól ami mèllyen bent motoszkált a fejemben.

Legbelül èreztem ,tudtam , hogy utoljára bujhatok hozzá. Tudtam ,hogy többé nem èrezhetem a tavaszi erdőre emlèkeztető illatát és többé... Többé nem nèzhetek smaragd zöld szemeibe .Mindig is melegsèggel töltöttek el, bámulatosnak láttam ahogy a zöld íriszei az èrzelmeinek megfelelően valtoztatták árnyalatúkat. Különleges volt. Menedèket nyujtottak óvó tekintetei a világ minden baja ellen.

Èdesanyám egy ève hagyta el ezt a világot . Az nap valami össze törött bennem . Mèrhetetlen űrt hagyott a szívemben . Még most is hallom ahogy kifujja az utolsó lèlegzetèt majd a szemében lèvő fèny kihunyt. Az álom hirtelen messzire el került.
Csukva volt a szemem de az agyam ezer felè cikázott. Bizsergett a lábam . Futni akartam. Kirontani a hintóból egyenesen a minket körbe vevő erdőbe és még azon is túl. Át járt a fèlelem. A belsőm reszketett a kètsègbeesèstől. Kapaszkodtam èdesapám ruhájába mint ha a puszta kezem elég lenne ahhoz ,hogy magamhoz láncoljam. Utolsó remènysugárkènt markoltam magamhoz.

Könnyek csorogtak az arcomra . Apám teste zokogott alattam. Soha nem láttam még apámat sirni pláne nem zokogni. Rémület járt át de nem mutattam ki. Hozzá simultam. Bújtam ,mèllyebre ès mèllyebre apám ölèbe. A zokogása egyre kètsègbeesett lett. Úgy húzott magához mint ha soha nem akarna el engedni.

A hintó lassan meg ált alattunk. A sírás kerülgetett. Nem akarom , hogy vége legyen. Nem akarok mindent el veszíteni.

Az ajtó kinyílt és erős karok nyúltak be rajta. Mire èszbe kaptam már a bátyám ölelő karjai között találtam magam.
Még vissza pillantotta utoljára a hintóban ülő apámra. A szeme... Most a szeme nem nyújtott biztonságot. Megbánástol és fájdalomtol telve csillogtak a könnyektől. Az arca beesett . Teljesen elsötètűlt a tekintete.

Bele furtam az arcom Èden vállaba. Nem akartam látni. Nem akartam elszakadni . Nem èrtettem mi törtènik.

Óvatosan tett le a poros ösvènyre. A szél hatalmas erejèvel tèpázta meg a szoknyám kis hijján a lábamrol is levett. Ha nem tartott volna biztos kezeivel biztos hátra estem volna.

A hold fènye meg világitotta a csapást. A fák lombjai susogtak a szèlben. Libabőrös lettem ahogy a csontig hatoló hideg átjárta apró testemet.

Èden letèrdelt elèm . A tekintete neki is fájdalommal volt telve. De ami vègkèpp a szakadèk szèlère sodort az nem más volt mint a szavai.
-Váleri èdes drága kishugom. Tudom, hogy nem érted .. de nem lehetek veled Mindig . Soha ne felejtsd el ki vagy és azt se, hogy amig én leszek a Fehèr alfa téged Wáltoszba mindig haza várnak...

A hangja elcsuklott de még időt sem hagyott arra , hogy fel ocsúdjak a sokk hatása alól.

A hónom alá nyúlt . Fekete hajamat a szél az arcomba fújta. Az előttem szálló szálaktól homályosan láttam. Magasra emelt. Egy ló dobbanását hallottam meg magam alatt. Fekete ször terült el alattam. Zavaromban nem fogtam fel mi törtènik körülöttem. Egy erős kèz fonódott körèm stabilan tartva,hátam egy masszív hasfalnak feszült. Apró testemet meleg köpeny terítette be. Csak párat pislogtam és már vágtattunk is. Minden pata dobbanással egyre távolabb kerültük a családomtol. A falkámtol.

Teljesen egyedül maradtam. A magány mardosott és csak a fülem csengèsère eszmèltem fel. Elsötètült a szemem a belőle feltörő könnyektől.