Darkest Desire +18

Bevezető +18

A szoptatás előnyei című dokumentum

2020.04.05. 09:52

Egy újabb monoton reggel. Kávéztam, elköszöntem Calebtől, elvittem Dustint az óvodába, aztán hazajöttem. Már megint ide gépelek, ahogy az elmúlt egy hónapban folyamatosan tettem. Miért csinálom ezt? Miért nem tudok a fejemben megbirkózni a saját gondolataimmal? Miért érzem azt, hogy szép lassan felemészt a saját elégedetlenségem? Szánalmas vagyok.

Mindenem megvan, amire egy korombeli, huszonkilenc éves nő vágyhat. Ház, család, kellemes anyagi környezet, mégis elégedetlenül forgolódok álmomban, és kapálózom valami után, ami már rég nem az enyém. Talán felemészt a folytonos gyötrelem. Az önmagammal való küzdelem, amit nap, mint nap vívok, amikor eszembe jut az egyetlen ellenérv, amit a férjem ellen tudok felhozni: elhanyagol.

Leegyszerűsítem: egy éve nem dugott meg rendesen. Rendesen? Vicces vagy, Bex! Ahhoz, hogy megdugjon, szüksége lenne egy merev farokra. Nos, az nincs neki. Vagyis van, talán két perc erejéig, aztán viszontlátásra.

Ostorozom magam, mert ez a probléma nem jelentős. Vagy az? Számomra az, bármennyire is visszataszítónak tűnök. De miért? Miért számít ez nekem ennyire?

Már annyiszor megkérdeztem magamtól, és nem találok választ. Vagyis csak egyet: az élet, amit Caleb előtt éltem. A múlt, ami kérdés nélkül bújik elő, hogy megfojtson. Az a múlt, aminek oszlopos tagja az exem, Mason. Az egyetlen férfi, aki legalább olyan kanos volt, mint amennyire én kívántam a szexet. Undorító vagyok.

Bassza meg! Rohadtul nem kéne leírnom ezeket! Szégyellem, de ez a megoldás mégis diszkrétebb, mint a férjem képébe ordítani a vágyaim.

Arra vágyom, hogy Caleb hazajöjjön, megvacsorázzunk, lefektessük Dustint, aztán szexeljünk. Túl nagy kérés volna?

Egyébként egy baromnak érzem magam az esetek nagy többségében, mert Caleb próbálkozik, mégsem megy neki. Egyszerűen bármit tesz, lelankad a farka. Azt állítja, ennek nem én vagyok az oka, de valamiért mégis csorbult tőle a nőiességem. Képtelen vagyok felizgatni a férjem? Basszus, elképzelhető! De ő ezt sosem vallaná be.

Nem csal meg. Tudom, hogy nem csal meg, ennek ellenére mégsem kíván. Van benne egy gát, amit nem sikerült áttörnünk, pedig több mint egy éve elhatároztuk, hogy szeretnénk egy második gyereket. Nos, nehéz. Nehéz, mert én őt akarom, hiszen szeretem, mégis más jár az eszemben. Ő. Mason. Felrémlenek a percek, azok a percek, amik meghatározták annak idején a női identitásom. Kielégítették az összes vágyam.

Nem szexkapcsolat volt, szerelem. Minden áttörő, óriási, életre szóló szerelem.

Elég, Bex! Nem írhatsz ilyeneket! A pasas kidobott, mint más macskát szarni. (De jó volt vele a szex, baszki!)

Miért gondolok rá? Miért teszem ezt magammal? Talán az idő kifakítja és megszépíti az emlékeket? Szinte biztosan.

Kikészültem. Elég ebből!

○•○•○

Bexley lecsapta laptopjának a tetejét. Vörösesszőke hajába markolva támaszkodott le a konyhaasztalra. Vett pár nagy levegőt, hátha elhessegetheti az őt kínzó gondolatokat, de hiába.

Már megint ostorozta magát, de tudta, nem adhat hangot a fájdalmának. Nem lenne jogos. Azonban remélte, nem bűn, ha egy titkos Word dokumentumban kiadja a benne keringő káoszt. Szüksége volt rá, hogy megtegye, hiszen ez valamennyit könnyített a lelkén, melyet béklyóként szorított össze a tanácstalanság.