Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

II.évad 2.rész - Házasság

Zayn Malik

- Talán jobb lenne, ha kicsim lemennél a többiekhez. - hajolok le az előttem álló kislányhoz.
- Miért? - néz rám nagy szemeivel, amik annyira csillognak. Kimondottan nem az anyjától örökölte.
- Anyuval beszélgetnünk kell egy kicsit. - mosolygok rá halványan, amit ő viszonoz és rábólint. - Puszit kapok, Prücsök? - kérdezem, amikor megindul az ajtó felé, kezében egyik játékával. Visszaszalad hozzám, nyakamat átkarolja és nyom az arcomra egy nagy puszit. Olyan aranyos. Miután elengedett akkor is csak néz rám, majd az anyjára. Kérdőn nézek Sisire, aki érti, mit szeretne a lánya. Megfogja a kislány aprócska kezét és elindulnak ki a szobából. Követem őket, majd mikor Sisi mellé érek, ő magyarázkodni kezd.
- Mindig visszahúzódó, az apa nélküli élet nem igazán önbizalom gerjesztő. Ezért kell lekísérni most. Új emberek, új megnyílás. - suttogja, én pedig magam elé meredve bólintok. Lesétálunk a lépcsőn, amikor leérünk Sisi Eleanorhoz vezeti Sorát. A kislány úgy néz ki jobban megbízik már El-ben, ami nem csoda, hiszen az anyja legjobb barátnője. Sisi elkezd beszélni a többieknek szokásos vad gesztikulálásával. Csak nézem, amint magyaráz, de nem fogok fel belőle semmit. Kislányára pillantok, és felfedezem mennyi hasonlóság van közöttük. Bár nem is olyan sok, hiszen Sora barna szemei az apjáé. Mosolya nem hasonlít Sisi mosolyára, így nyilván azt is az apjától örökölte.
Sisi és én ismét az ő új szobájában vagyunk. Egymással szembe ülünk és egyikünk sem szólal meg. Én annyi kérdést tennék fel, ő pedig annyi mindent mondana, látszik rajta. Helyette viszont csak mind a ketten nézzük a másik szemét. Nézem kék szemeit, amik annyira ismerősek. Nem azért, mert régebbről ismerem már Sisit, valami egészen más miatt. Tudom, hogy másképpen is ismerem őt, ismerem a maszkja és parókája nélkül is. De egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy ki is ő valójában. Pedig annyira szeretném már tudni.
- Tudod mit nem értek? - nézek mélyen kék szemeibe, míg ő lehajtja inkább fejét és úgy pillant fel rám bizonytalanul.
- Nem. - mondja halkan, miközben fejét rázza.
- Hogy miért mentél el. Értem, szünet kellett a kettőnk dolga miatt, de nem hiszem, hogy csak emiatt. A terhességed miatt, nem igaz? - kérdezem, ő pedig rá bólint. Tehát igazam van. - De miért? Ha nem szólsz, az apjának ő nem hiszem, hogy megtudta volna, akár velünk is maradhattatok volna. Velem. - suttogom az utolsó mondatot és még én is megdöbbenek, hogy ezeket ki is mondtam, és még komolyan is gondoltam. Sisi nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de nem tud. Immár felemelt fejjel néz rám, de csak néz, nem szólal meg. Látszólag gondolkozik valamin, de azt nem mondja min.
- Hiányoztál. Egész idő alatt hiányoztál, de nagyon! Vissza akartam jönni már évekkel ezelőtt, de a kislányom fontosabb volt. Mindig fontosabb mindennél, ezt meg kell értened. De amikor rákérdezett, hogy hol van az apja, nem tudtam vissza jönni. Képtelen voltam. - mondja végig kétségbeesetten, szinte már sírva.
- Csak ígérd meg, hogy soha többé nem mész el! - fogom két tenyerem közé arcát. Megpróbálja elfordítani tőle fejét, de nem engedem. Lesütött szemekkel húzódik el tőlem, amit ledöbbenve figyelek. Mit csinál? Miért húzódik el? Miért nem engedi, hogy a közelébe legyek? Kérdéseimre a választ megkapom. Bár ne kaptam volna.
- Zayn. Inkább csak legyünk barátok.

Sisi King

- Tessék? - kérdez vissza kissé sokkosan. Nézek azokba a gyönyörű barna szemekbe, amikért évekig sírtam csak, hogy láthassam újra őket, és mégis fáj most látni, ami bennük van. Zayn csalódottan néz rám. Sosem nézett még csalódottan rám. Mindig volt egy kis megmagyarázhatatlan boldogság, ami felém irányulódott felőle. Tudom, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki, de ez a helyes. Nem lehetünk együtt. Tudom, ez ugyan az amit régen is mondtam, de most tényleg így van. Van egy lányom. Tőle! Ha együtt lennénk nem titkolhatom ezt el előle örökké. Nem. Nem tehetem meg ezt egyikünkkel sem.
- Csak barátok. Semmi több. - suttogom, minden erőmet összeszedve, hogy ne látszódjon, belőlem ez milyen érzelmeket vált ki. Elnyitja ajkait, mint aki mondani akar valamit, végül összecsukja őket és csak bólint.
- Csak barátok. - suttogja, majd megfordul és kimegy. Pár percig várok, végül úgy döntök, lemegyek a többiekhez. A lépcső alján látom, hogy Zayn már ott ül Sora mellett, aki Barce-val játszik, akit Eleanorék szintén elhoztak a házamból. Már mennék oda hozzájuk, amikor meghallom Liam igazán furcsa kérdését Sora felé.
- Mond csak picur! - az elmúlt pár órában ezt a megszólítást már többször hallottam tőle. - Tudod ki az apukád? - kérdi Liam halvány, bátorító mosollyal az arcán. Mindenki kíváncsian várja a választ, még barátnőm is figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Sora apja pont mellette ül.
- Nekem nincs apukám! - rázza a fejét makacsul Sora. Válaszával mindenkit megdöbbentet, kivéve engem. Miután Sora megtudta, hogy az apja nem tudja, hogy ő egyáltalán létezik, bemesélte magának, hogy neki nincs apukája. Ez ellen pedig én nem tehetek. Számtalanszor mondtam már neki, hogy de igenis van, csak én nem meséltem még róla neki. Hajthatatlanul makacs, csakúgy, mint én.
Megköszörültem torkomat jelezve, hogy itt vagyok. Mind rám kapták tekintetüket, de Sora reagált elsőként.
- Anyuci! - kiálltja és felém szaladva a nyakamba ugrik. Nevetve pörgetem meg kissé kislányom, majd megyek vele a kanapéhoz. Sora leül az ölembe és belemerül a tévében elinduló rajzfilmbe. Liam felém pillantgat, tisztában van vele, hogy a hirtelen kérdése miatt még kapni fog tőlem, és ezt gyilkos tekintetem is bizonyítja. Mindenki csöndben volt, hiszen már késő este van, így tudni lehet, hogy egy gyerek ilyenkor alszik el körülbelül. Sora a mese fele körül el is aludt így óvatosan kezembe véve viszem fel az ágyba. Amikor lemegyek mérgesen, csípőre tett kezekkel állok meg Liam előtt.
- Tudom, és sajnálom! - mondja behúzott nyakkal.
- Sajnálhatod is! Mégis hogy gondoltad, hogy egy három éves gyerektől ilyet kérdezel, ha tisztában vagy vele, hogy az apja rohadtul nincs mellette? - vonom kérdőre dühösen.
- A te hülyeségedből nincs mellette. - szólal meg Eleanor, nem a legmegfelelőbb pillanatban.
- Ne most! - szólok rá egy pillanatra odanézve, majd ismét Liamre nézek.
- Sajnálom, tényleg! - mondja felállva velem szembe. Kitárja karjait békítő ölelésre, de én még most is csak állok előtte.
- Többet ne forduljon elő! - nézek rá szigorúan, de aztán visszaölelem.
- Rendben. - kuncog fülembe.
- Ez a személyiségednek köszönhető, vagy annak, hogy anya vagy? - kérdi nevetve Eleanor, amikor leülök mellé.
- Mondjuk úgy, hogy mind a kettőnek. - mosolygok rá. Eleanorral sok mindenről beszélgettünk még az este folyamán a fiúk pedig nem figyeltek ránk túlzottan. Sőt, Zayn még csak felénk sem pillantott egyszer sem. Úgy látszik megsértettem azzal, amit mondtam neki. A fiúkat, ahogyan elnéztem néhány pillanatban észrevettem az elmúlt éve változását. Liam maradt ugyan az a komoly fiú, annyi különbséggel, hogy most már kicsit nyitottabb mindenre. Harry még most is pimasz, de némileg ez elveszett belőle. Louis ugyan az a vicces, bolond, aki szívesen kitalál mindent a nevetés érdekében. Ő rajta vettem észre legkevésbé változást. Niall ugyan olyan sokat eszik, és bár kicsit ő is komolyodott még most is ugyan olyan bolond. Zayn pedig minden szempontból csak jobb lett. Őszintén örülök, hogy ő Sora apja. Komolyabb lett mégis megmaradt az a vicces oldala. Kis pimaszsága is megvan. Kinézete sem változott sokat, csupán annyit, hogy barna haja, amire mindig is annyira figyelt, most kissé megnőtt így most rakoncátlanul keretezi arcát. Arca ugyan olyan helyes maradt, barna szemei is ugyan úgy csillognak, mint régen. Tudom, azt mondtam, csak barátok legyünk, de butaság lenne tényleg még egyszer összejönni vele, ha már van egy lányom tőle.
- Ní! - suttogja El, miközben megbök, így kizökkent gondolataimból. Kérdőn nézek rá, mire ő csak a lépcső felé bök. Sora ott áll, egyik plüss maciját szorongatva, amivel aludni szokott, kócos hajjal, és szemét dörzsöli.
- Kicsim! - szólok oda gyengéden, miközben hozzá sietek.
- Rosszat álmodtam. - bújik hozzám.
- Nincs semmi baj, csak álom volt. Felmegyek veled és szépen lefekszünk mind a ketten aludni. - nézek rá mosolyogva, de ő megrázza a fejét. A mosoly lefagy az arcomról, helyét az értetlenség veszi át. Sora, Zayn felé mutat, mire a férfire nézek csodálkozva. Ő is ugyan úgy néz hol rám, hol a kislányra. Sora kibontakozik karjaim közül és Zaynhez megy.
- Mondjad Picur! - kapja fel az ölébe a kislányt. Sora a füléhez hajol, két kis kezéből tölcsért formál, és úgy súg valamit Zayn fülébe. Zayn elmosolyodik, és mikor Sora elhajol, tőle bólint egyet. Zayn feláll kezében a kicsi és a lépcső felé közelítenek.
- Azt akarja, hogy én altassam vissza. - mondja, amikor megáll előttem és engedélykérdőn néz rám. Döbbenten mégis bólintok, így ők ketten felmennek az emeletre. Hihetetlen, hogy Sora valakit ennyire megszeressen.
- Most a saját lányod lepattintott? - nevet csodálkozva Niall.
- Úgy néz ki. - tárom szét karjaimat tehetetlenül és visszaülök a kanaéra.
- Úgy néz ki megkedvelte Zaynt. - vonogatja szemöldökét Louis, mire én csak szemeimet forgatom.
- Örülök, hogy valakinek ilyen hamar megnyílt. Nehezen nyílik meg idegenek előtt.
- De mi már nem vagyunk idegenek. - szólal meg Harry.
- Persze, hogy nem. - nevetek halkan. Nem voltam olyan sokáig lent még a többiekkel, mert már kezdtem én is fáradt lenni. Egy nap alatt egy utazást, és koncertet lebonyolítani nem a legjobb. Kicsit később indultam meg a szobám felé, miközben a napomon gondolkoztam. Komolyan nem gondoltam, hogy a nap végére, már a fiúk házában töltjük az éjszakát Sorával, aki ráadásul az apjával tökéletesen jól kijönnek. Olyannyira jól, hogy amikor a szobámba lépek az ágyban Sora apjához bújva alszik, és Zayn is magához ölelve kislányunk csöpp kis testét szuszog. Mosolyogva nézem őket és raktározom el ezt a pillanatot. Tökéletes látvány egy anya számára ez. A kislánya és a szerelme, aki ráadásul a gyerekének az apja így alszanak, felejthetetlen.
Zayn lassan nyitja ki szemét és kissé kómásan néz rám.
- Már nem azért, de ezt hogy gondoltátok, akkor én hol alszom? - suttogom csípőre tett kezekkel, de mosolyomat nem lehet levakarni arcomról. Ő is elmosolyodik, majd a maradék helyre mutat. Lefekszem melléjük, így Sora van középen.
- Jó éjt Baby! - suttogja puszit adva homlokomra. Érzem, amint elönti arcomat a pír így szégyenlősen mosolyogva nézek rá.
- Jó éjt Zaynie! - mosolygok rá. Becézését hallva, ő is elmosolyodik. Lehunyja szemeit, hogy aludjon, de én még nézem őt.
Olyan régen láttam. Annyira hiányzott már. Négy év hosszú idő. Túl hosszú. Talán már nem is lenne olyan a kapcsolatunk, mint régen. Akkoriban ő is és én is kissé vadak, játékosabbak voltunk. Talán ez ma már eltűnt mind kettőnkből, hiszen évek teltek el. Nem csak ez az indok él az ellen, hogy együtt legyünk. Sok minden. A legfőbb oka Sora.