Mindenem. - Oikawa ff.

hetedik rész

Mérgemben szinte már trappolva igyekeztem ki ebből az ocsmány társaságból.
Első élményem egy házibuliról nem éppen jó, tehát nem is tudom anyának mit mondjak majd.

Hazudjak?
Ha hazudok, akkor talán máskor is elenged. Máskor? Mehh.. most mondjuk meg az őszintét, lehet nem lenne kedvem menni többet ilyen helyre.
Ha kitálalom, hogy az exem váratlanul megcsókolt és előtte is ramaty volt a hangulat, valószínű nem mondaná legközelebb, hogy persze menjek és érezzem jól magam.
Nem is tudom...

Mielőtt benyitottam volna a csodás kis otthonomba, ránéztem az időre, pár perc múlva fél tizenegy. Megkönnyebbültem, átmentem a teszten. Legalább egy jó is történt.

- Tadaima.. - a végére teljesen elhalkultam, lehet már mindenki alszik, semmi kedvem felrázni a lakást.

Levetettem a cuccaimat, beljebb léptem.
Teljes sötétség, csak a hold világított be. Próbáltam teljes csendben elosonni a szobámba, de elbuktam. Ajtó nyitódott, természetesen anya lépett ki onnan.
Kócos haj, pizsi. Biztosan felébresztettem.

- Semmi baj. - ásított. - Milyen volt? - kérdezte kíváncsian, nekem pedig összerándult a gyomrom.

- Mhmm.. nemtudom. - húztam el a szám, bár ezt ő nem láthatta a sötétségben. - Elment.. - anya nem kérdezett többet, lehet jobbnak látta, ha nem firtatja a témát.

- Menj aludni, reggel beszélünk. - zárta le és gyorsan vissza is feküdt az ágyba. Szerintem nagyon álmos volt. És én is.

***

Hétfőn az iskolában minden olyan volt, mint eddig. Semmi érdekesség, változatosság. Unalmas.

Arui magyarázott nekem épp. Bevallom őszintén, nem valami sok erőm volt hallgatni a kioktatást.

- Akkora egy barom vagy. - jelentette ki, majd már századjára. - Én megmondtam neked az elején. Tisztán és érthetően, hogy ne menj abba a buliba. - forgatta a szemeit idegesen. Nem tudom, miért van ki ennyire. Oké, az elején még megértem, de ma másról sem prédikál.

- Mégvalami? - motyogtam, és úgy döntöttem végre nekiállok az ebédem elfogyasztásához.

- Igen, van. - csapott az asztalra, amitől egy pillanatra megállt a szívverésem. - Ha egyáltalán nem álltál volna szóba azzal a beképzelt gyerekkel, nem smárolt volna le!

- Ahj, Arui-chan.. Végtére azt sem tudta mit csinál.. Be volt rúgva. - igazából magam sem értem miért védem őt.

- Ez egyáltalán nem mentség! - vágott vissza. - Legalább bocsánatot kért valamikor?!

- Hát.. Neem.. - egész kínos a helyzet.

- Arcátlan tuskó! - puffogott. - Látod, ez teljesen azt adja, hogy egyáltalán nem is érdekli. És kitudja még miket tervezett veled! Lehet az ágyba is el akart téged vinni!

- Arui! - szóltam rá erélyesen. - Biztosan nem emlékszik rá, azért nem kért bocsánatot.

- Rena, mi van veled?! - szinte át nyúlt értem az asztalon. - Miért véded ezt a szarházit? Nem emlékszel miket tett veled?!

- Emlékszem, képzeld. - vágtam vissza pöppet sértve. - És nem védem, csak egyszerűen részeg volt és a világát sem tudta.

A lány nagyot sóhajtott, megigazította a szemüvegét, majd rám nézett.

- Értem. Hát akkor legyen így. - mondta. - Majd ha ismét megbánt téged Oikawa, ne gyere hozzám sírva. - majd fogta az ebédjét, felállt, majd elment.

Én pedig ott ültem döbbenten és néztem Arui, a legjobb barátnőm távolodó alakját, aki minden bizonnyal az összes bizalmát elvesztette felém.

Igaza volt, tényleg egy barom vagyok.