Mindenem. - Oikawa ff.

negyedik rész

Azt már a legeslegelején leszögezném, hogy fogalmam sincs mégis mit keresek itt, hogyan s miképp jutottam el ide. Ne kövezettek meg, de itt ülök már egy negyed órája, és ezeken töprengek. Hogy mégis hol?
Egy röplabda meccsen.

Eléggé furán éreztem magam. Fáztam is, de közben vert a víz az idegességtől, feszült is voltam, mert akárki akármelyik nyamvadt pillanatban megláthat, és lőttek mindennek. Próbáltam nem feltűnősködni, de mégis elrejtőzni, hogy ne ismerjenek fel. Mint a sztárok, felvettem egy csinos fekete napszemüveget. Egyáltalán nem ciki.. Egy fedett csarnokban, napszemüveg... Gratulálok, ez is csak rám vall!

Azóta az alkalom óta, hogy Oikawa neve villogott a telefonom képernyőjén, egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből. Csak azon jár az eszem, hogy rám gondolt, és valamiféle különleges okból keresett fel. Hiába igyekeztem bemagyarázni és elhitetni magammal egy véletlen szituációt, nem sikerült. Nem tudtam elfogadni.
Azóta sem alkalmam nem volt őt erről megkérdezni, de még bátorságom sem.. Párszor láttam a folyosón, de csak futólag, és mire össze is szedtem volna magam, már rég bottal üthettem volna a nyomát. Szóval ez az utolsó ötletem maradt, hátha a meccs után lesz lehetőségem megközelíteni a kapitányt.

Egy hosszú várakozás után végre nyertünk, az állás egy cseppet sem érdekelt, csak hogy a tömegben elvegyüljek és Oikawa mögé lopakodjak.
Ez sikerült is, egy ideig. Aztán már szinte nem volt ki mellett elvegyülni, így egy random fal mögött lestem, ahogy egyenként bevonulnak az öltözőbe.
Megint csak vártam. Türelmemet már régóta elvesztettem, csodálom, hogy még nem borultam ki és rohantam haza.
Ameddig vártam, újra és újra elgondolkodtam. Biztos, hogy akarom én ezt? Mi van, ha Oikawa elküld? Szóba sem áll velem? Kinevet? Elvégre nem valami szépen váltunk el.

Ekkor kinyílott az ajtó, csodák csodájára ő lépett ki először. Kék melegítőszett, oldalán fehér sporttáska, kissé kócos haj. Nagy levegőt vettem, kiléptem a fal takarásából.
A telefonját bújta, de mikor észrevette, hogy valami az útját állja, felnézett. Szemöldöke az égbe szökött, teljes meglepettség és döbbenet ült ki az arcára. Engem pedig elöntött egyfajta félelem és szégyen. Kérdőn elbiccentette a fejét oldalra.

- K-kérdezni szeretnék valamit. - nyögtem ki idegesen, közben végig a földet bámultam.

- Igen? - a hangja olyan sürgetős volt. Jelezte, hogy nem ér rá(m).

- A múltkor.. miért.. - alig tudtam összevakarni a gondolataimat, minden eddigi felépített kis szövegem olyan volt, mintha folyékonnyá változott volna és egyszerűen kifolyt volna a markomból, hiába kapkodtam utána, lassan szétterült a földön.

- Hm..?

- Oikawa-senpai! - csapta meg egy vékony hang a fülemet a hátam mögött. Megmerevedtem, és nem bírtam megmozdulni. - Már azt hittem, hogy valami baj történt..

A fiú nyakába ugrott a hang tulajdonosa, engem majdnem fellökve. Aztán mikor végre leszállt róla, furcsán rám nézett. Barna hosszú haja volt, kettőbe befonva, lenge ruhát viselt, világos színekkel. És rettentő alacsony volt.

- Nyugi törpe, egy pillanat és érkezem, megvársz a kapu előtt? - simogatta meg a feje búbját.

- Mhm! - bólogatott. - Siess Macikám! - és ezzel boldogan elszökdécselt.

Hogy tessék? Mivan?!

- Macikám? - néztem Oikawára teljesen elszörnyülködve, mint aki azt se tudja most hányjon, vagy inkább felkösse magát egy fára.

Oikawa csak kínosan elnevette magát.

- Ki ez a lány? Egy rajongó a sok közül?

- Hát, olyasmi.. Egy kicsit mélyebb. - válaszolta, közben végig másfelé nézett zavarodottságában. - A barátnőm.

Bamm.
Nem is tudom igazából ez miért ütött szíven. Mintha még mindig járnánk, és bejelentette volna , hogy más tetszik, csá.
Csak itt már mi nem járunk, de mégis valamiért.. valamiért nagyon is bántott a dolog.

- Értem. - közöltem kissé keserűen, majd egyszerűen sarkon fordultam és otthagytam Oikawát.

A kijáratot keresve minden igyekezetemmel azon voltam, hogy még véletlenül se ejtsek több könnyet ezért a srácért. Nem szabad gyengének lennem.
Végül még mindig nem tudtam meg, miért hívott fel aznap este. De valószínűleg ha barátnője van, akkor tuti véletlen volt, elvégre nem hívogatjuk az exünket csak úgy, mert hiányzik, miközben mással vagyunk együtt. Legalábbis nálam ez alapvető..

-
guys itt egy uj resz bye<3