Egyszer volt és már nincs...

Mikor a rettegés a tetőfokára hág

-És akkor most mi lesz? -Tettem fel a kérdést.

-Mindkettőtöket kinyírom.

-Les...-Szólt volna a lány.

-Nyugalom nem a szó szoros értelemben. Ha Abigél elmond nekem információkat, be tudlak titeket venni a tanúvédelmi programba, és egy életre elég pénzel elrejtelek titeket valahol a nagyvilágban. -Vázolta a tervet Lesti.

-Gondolom nem együtt fogjuk folytatni. -Mormoltam.

-Semmiképpen sem! -Erősített meg ebben maradéktalanul a barátom.

-Lester kérlek! Tegyél a kedvemért kivételt! -Ölelte meg az ezredest a lány

-Abigél akkor nagyjából a halálba mész, plusz annyiszor tettél nekem keresztbe, amúgy sem tenném meg miattad. Ray miatt megtenném, de nem lehet!

-Kérlek Lester, könyörgöm!!

-NEM ÉS PONT! -Zárta rövidre a beszélgetést Lester

Egymásra néztünk Abigéllel. Tudtuk, hogy a történetünk itt véget is ér. Nem tehettünk semmit, az élet így döntött.

-Abigél azonnal öltözz át és hozd a cuccaidat. Ray, te is vedd át a ruhád, hozd minden iratodat, és egy hátizsák olyan cuccot, amiről senki nem tud beazonosítani! -Adta ki az utasítást határozottan a barátom.

Rohantunk Abigéllel ahogy csak tudtunk. Elővettem a táskám és bepakoltam, ami éppen eszembe jutott és hasznos lehet bárhol a világban. Abigél is kapkodott, hevesen szedte össze azt a néhány dolgot, amit este magával hozott. Lester eközben vadul telefonált, Intézett mindent, mikor készen álltunk a nagy utazásra, a barátom kecsegtető hírekkel tudott szolgálni.

-Mind a kettőtöket felvették a programba. Ray, neked nincs semmi dolgod, viszont neked Abigél annál inkább! -Szólt erőteljesen a lányra.

Erre Abigél a szürke este viselt ruháját széttépte és két tekercset vett ki belőle, amit átnyújtott segítőnknek. Lester megfogta a két gurigát, majd kinyitotta azokat, és beleolvasott.

-Hmm szaftos!

-Köszönöm Lester! -Ölelte meg Abigél a bátyját.

-Ezt hagyjuk Abi, menjünk!

Kiléptünk mindannyian a lakásból és bezártam az ajtót. Lester elvette tőlem a kulcsokat és zsebre tette. Innen is tudtam, hogy többet nem jöhetek ide vissza. Mikor kiértünk a pavilonból, három furgon állt a bejárat előtt. Lester odament az egyik sofőrjéhez, és átadta a lakáskulcsaimat. Beültünk Lester kocsijának hátsóülésére Abigéllel. Onnan láttam ahogy néhány ember a lakásomban valamin iszonyatos módon ügyködik. Sokáig nem nézelődhettem ugyanis elindultunk. Még egyszer utoljára visszapillantottam arra a lakásra, ahol világ életemben éltem, és elmorzsoltam néhány könnycseppet. Abigél megfogta a kezem, mire én ránéztem és összebújtunk hátul. Abigél hevesen sírt, mire én is bekönnyeztem. Lester a belső tükörben hátranézett hozzánk, és nyugtatóul így szólt:

-Nyugi srácok, mindjárt vége!

Az utcából még ki sem értünk mikor valami olyat láttam, amitől a lélegzetem és a szívem is kihagyott egy pillanatra. Az a fekete autó, ami azon a napon este, mikor megismertem Abigélt, a bár előtt állt, most három rendőrautó gyűrűjében az út szélén vesztegelt, a két bőrkabátos izompacsirta pedig a földön fekszenek bilincsben.

-Ha ők érnek előbb oda hozzátok, és nem én, ti ma már nem mentetek volna sehova, sőt soha! -Szólt hátra Lester.

Abigél szíve iszonyatosan vert, éreztem rajta, hogy ő is fél. Szorosan egymás köré fonódtunk és egészen Budapestig így is maradtunk. Valamikor az út közben el is aludhattunk, mert csak arra emlékszem, hogy Lester keltett minket:

-Kelljetek fel, itt vagyunk!

Mikor felébredtünk és kiszálltunk, egy régi körfolyosós ház udvarán találtuk magunkat, mögöttünk óriási vaskapu. minden egyes sarokban állig felfegyverzett katonák álltak. Kettőnket is körülvett három ilyen katona, nem értettük mi is történik.

-Lester??-Kiabáltam utána

-Nyugalom, nem lesz semmi baj, csak kövessétek az utasításokat! -Nyugtatott meg a barátom.

Így is tettünk! A három férfi bekísért minket egy homályos folyosóra, ahol egy férfi engem, két férfi Abigélt bevitt egy szobába. Mikor külön váltunk Abigél rémülten nézett rám, látszott rajta, hogy életében nem félt ennyire. Ezzel a tudattal mentem be a katonával a szobába, ahova vezetett.

-Álljon a falhoz! -Utasított a fegyveres férfi.

Úgy cselekedtem ahogy utasított, háttal álltam a falhoz.

-Vetkőzőn alsóneműig!

Ismét nem kérdeztem csak cselekedtem. Mikor az alsómon kívül nem volt rajtam ruha, a katona leakasztott az övéről egy fényképezőt, és lefotózott

-Forduljon meg!

Szembe álltam a falnak, de így is láttam ahogy a vaku megcsillan a falon. Mikor ezt megcsinálta, felkapta a ruháimat és kiment a szobából, és kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Nem értettem mi történik. De az jobban izgatott mi van Abigéllel. Abban reménykedtem, hogy Lester nem kényszerült arra, hogy utasítsa az embereit, hogy bántsák a lányt. Megszakadna a szívem, ha baja esne. Körülbelül negyedóra telt el, mikor a katona visszajött egy dobozzal a kezében, és bezárta az ajtót.

Öltözzön! -Utasított.

Nem feleseltem csak felvettem a dobozban lévő ruhákat, és kivettem a benne lévő pénztárcát, amit kinyitottam. Egy francia személyi igazolvány volt benne, egy bankkártyával, egy Lyon-i lakcímkártya és társadalombiztosítási kártya és száz euró, tízes címletekben.

-Velem Jön!

Követtem a katonatisztet, ki a folyosón kivitt az udvarra, ahol Lester várt, de nem egyenruhában, hanem civilben.

-Ne kérdezz semmit jó? -Szólt hozzám Lester.

Én csak bólintottam egyet, nem érdekelt semmi csak egy dolog:

-Abigélt nem bántjátok ugye?

-Ha nem csinál hülyeséget nem!

Ez után a kijelentése után, Abigélt kivezette a két férfi az udvarra, és csak úgy repült felém. Azzal a lendülettel amivel futott felém megölelt és megcsókolt, amit természetesen viszonoztam. A komor tisztek, akik a biztonságra ügyeltek, ujjongani, tapsolni, fütyülni kezdtek, örültek nekünk. Lester nézte egy kicsit, hagyta, hogy mindenki kiélhesse magát, legfőképpen mi, de utána rendet csinált:

-VIIIGYÁZZ! -Ordította az ezredes

Hirtelen csend lett. Az eddig vidám katonák újra vigyázban, komoran őrködtek, mintha elvágták volna a filmszalagot. Lester elindult kifelé az udvarról, intett nekünk, mennünk kell. Kézen fogtam Abit, és kisétáltunk a kapun, ahol Lesti egy taxi ajtaját nyitotta nekünk ki. Beültünk hátra, Lester pedig előre, és senki egy szót sem szólt, csak elindultunk.