AGYAR

1. Fejezet

A bőröndöm tetejére térdelve húzom körbe rajta a cipzárt, mikor anya bekopog, hiába van nyitva a szoba ajtó.

- Kincsem, bepakoltál? - mint mindig, szelíd mosollyal beszél hozzám.

- Aha, már azt hiszem mindent bepakoltam. Apu már itt van?

- Igen, lent vár minket az autóban - ellépek mellette a méretessé és kellően súlyossá vált teherrel a kezemben.

- Akkor menjünk - mielőtt beszállnék a kocsiba apu berakja hátra a bőröndöm, majd a reptér felé vesszük azonnal az irányt.

Alapjában véve nem mondhatnám, hogy rossz szüleim vannak és azt sem, hogy sosem számíthatok rájuk. Tisztában vagyok apu lehetőségével és ha ehhez az kell, hogy egy csapadékos helyre költözzek ám legyen. Nem gond, hiszen kiskoromban is sokat költözködtünk, apunak egy játékokkal foglalkozó cége miatt egyszerűbb volt ide-oda költözni munka ügyileg. Azonban a cég a napokban egyre inkább hanyatlik, telefonos applikációi nem is hoznak akkora sikert mint várták pluszban, sok mellette álló társulat elpártolt tőlük.

Ezért nincs más megoldás, Forks kis városkájában van egy mentőöv a cég számára melynek tárgyalására apámnak kell elmennie. Persze, ez nem indok arra, hogy elköltözzünk, azonban ha sikerül ezt apunak nyélbe ütnie rövidesen azt az aprócska ám nagy hírnévvel bíró céget, rá bízzák teljesen. Egyszóval ő lehet a tulajdonosa.

A repülő út nem éppen volt kellemetlen, ahhoz képest amit gondoltam. A könyvem is ki tudtam olvasni kényelmesen és egyáltalán nem zavart senki viselkedése sem. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

A házhoz érve mintha csak most esett volna le, most csapott volna belém a felismerés, miszerint én komolyan itt fogok lakni, nem pedig csak átutazóban vagyunk.

Azonban nincs kedvem újra beilleszkedni, elő adni mennyire gazdag és lehetetlenül tehetséges lány vagyok. Nem akarom azt az arcot mutatni amit egy menő lánynak illene, nem akarom, hogy azért nézzen ki az osztályom mert népszerű lánynak tűnök az öltözékem alapján. Egyszerűen sosem tudtam önmagam adni. Ha kellett a buta és menő csajként próbáltam érvényesülni az iskolában, ha pedig mást kellett mint az enyhén szólva pletykás, de mindig perfektül kinéző lányt alakítottam. Sosem lehettem önmagam.

Az a lány aki csak szeret olvasni, de imádja a cipőket és ruhákat, azonban nem fél bepiszkolni a kezét. Aki okos és annak ellenére hogy szépnek hiszik az emberek, ő egyáltalán nem így gondolja. Nem akar megfelelni és nem szeretne magának sok hamis barátot, akik előtte nyalnak de a háta mögött lehordják. Sosem akart pletykás lenni és nem akarta azt sem, hogy féljenek tőle. Hogy számítson annyira a véleménye egyes dolgokban nem akarta, hiszen hagyni akart másokat is érvényesülni. Hogy ne kelljen másokat megaláznia azért, hogy elismerjék. 

Szeretnék végre önmagam lenni és nem egy tömeggyártmány. Szerettem volna olyan lenni, mint mondjuk Violet. Szerettem volna a barátja lenni. Jobban akartam, mint a legmenőbb fiút az iskolában akivel még csak csókolózni sem csókolóztam. Egyszerűen átlagos szerettem volna lenni.

De most kaptam új esélyt rá, hogy ne uralkodjon el rajtam ez a fránya megfelelési kényszer.

Bepakolunk a szobámba, mely ahhoz képest elég tűrhető. Kisebb mint ami Amerikában volt, azonban nem annyira lesz lehetetlen elférnem benne a cuccaimmal. Ahogy látom van egy terasz része is a lakásnak meg egy erkély, utóbbi szüleim szobájához tartozik, ők ugyanis szeretnek cigizni. Nekem pedig nincs szükségem egy plusz helyre.

A pakolás hamar megy, azt hittem több ideig fog ez tartani.

- Elintézzük holnap az iskolához való papírokat, aztán hétfőn kezdhetsz is ott - apu felszúr egy darab húst villájára és jóízűen bekapja. Elmosolyodom a látványon, ha tudnák az amerikai lányok mennyire átlagosak vagyunk a való életben, annyira hogy amit a szülinapi bulimkor ettek mindet anyával készítettem, valószínüleg kiábrándulnának.