-Most ráérsz? -hallottam egy hangot a hátam mögül.
________________________
Nem siettem el szemeim kinyitását, ám a fejemet utána a hang felé kaptam. Kedvem nem volt éppen derűs, ami most különösképp meglátszódhatott.
-Nem azért vonultam el,hogy beszélgessek. -sóhajtottam mogorván. Nem akartam bunkó lenni Lo'akkal, de jelenleg erre futotta.
-Akkor csak ide ülök. -jelentette ki vállat vonva, majd lehuppant mellém a homokba.
Hosszú csend állt be közénk. Már nem is arra gondoltam, ami miatt idejöttem, hanem hogy melyikűnk húzza a rövidebbet. Hát, nyertem.
-Na jó, nem bírom tovább, mi a baj? -kérdezett rá a feszengésem okára.
-Semmi. -válaszoltam egyszerűen, amire a fiú kicsit felkapta a vizet.
-Kérlek ne gyere ezzel! Tudom, hogy baj van. Már ismerlek annyira. -próbálta kicsikarni belőlem az igazságot.
-Nem ismersz. -mondtam elhaló hangon. -Ha ismernél nem barátkoznál velem. -mondtam halkan, ám hangom nem szomorkás, inkább nem törődöm hangvételű volt.
-Lehet, hogy nem ismerem még teljesen minden mozzanatodat és érzésedet, de ne zárkózz el tőlem, kérlek! Akár hiszed, akár nem nagyon igyekszem, hogy a bizalmadba fogadj és megismerhesselek. De ehhez te is kellesz, egyedül nem megy! -éreztem a csalódottságot a beszédében. Megdöbbentett vele. El kellett gondolkozzak.
-Jól van. Ennyire akarod tudni mi bajom? Hát tessék, elmondom. -kezdtem eleget tenni kérésének. -Sok év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem tartozom ide. Nem érzem magam "otthon". Tudom, hogy csak megtűrnek, nem szeretnek. Nem vagyok több egy kötelességnél, egy feladatnál, egy nyűgnél.
Szörnyű vagyok? Igen. Nem örülök az újszülöttnek? Nem. Kéne? Igen. És bárki ezzel jön, nem, nem a testvérem. Nincsen testvérem, ahogy nincsen anyám és nincsen apám sem, de ezen már rég túlléptem, ez már nem számít. -hajtottam le a fejem hosszas kifakadásom után. -Mostmár boldog vagy? Ismersz eléggé. -álltam fel.
-Nem vagy szörnyű. Nincs veled semmi probléma. Nem tehetsz róla, hogy ilyen életet kaptál, és arról meg pláne nem, hogy nem látják az értékeidet! -állt fel Lo'ak is. -Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. -lépett közelebb hozzám. Sosem mondtam még el ezt senkinek. Hülyén éreztem magam. Mélyen a fiú sárga íriszeibe néztem.
-Te akartad. Most láthatod milyen gyenge vagyok valójában. -horkantam fel.
-Az, ha vannak érzéseid nem gyengeség, csak meg kell tanulnunk jól kifejezni őket. Ezt még én magam is tanulom. -vont vállat Lo'ak, miközben végig tartottuk a szemkontaktust.
-Tényleg? Pedig azt hittem neked ez már jól megy. -pimaszkodtam, bár tény és való, hogy kettőnk közül ő szokott több érzelmet kimutatni.
-Ha ha ha. -forgatta meg szemeit, majd lágyan ölelésébe vont. Nem tudom mi ez köztünk. Mindig is utáltam a fizikai kontaktust. Feleslegesnek és kellemetlennek éreztem, de Lo'akkal ez teljesen más volt, szeretem az érintését, szeretem az ölelését. Mikor ő ér hozzám az puha és bizsergető, nem pedig száraz és érdes, mint másoké.
-Most ne siess el. -suttogta hosszas ölelésünk közben.
-Megpróbálok. -húztam apró mosolyra számat. Szép lassan váltunk el egymástól, de nem engedett el teljesen. -Most mesélj te valamit. Láttam az arcán, ahogy elgondolkodik.
-Talán holnap, már késő van. Ha gondolod elkísérlek. -von vállat bohókásan. Kicsit olyan volt, mintha le akarna rázni, de nem tiltakoztam.
-Na jó, gyere. -szakítottam meg közöttünk a kontaktust.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/
Фанфик"Nem tudtam a gondolatot kiűzni a fejemből, ismét átjárt az a bizonyos bizsergető érzés. Mi lehet ez? Miért pont ilyenkor jön elő? Talán valami súlyos betegség? Tanakodtam vagy egy órán keresztül,de nem született válasz. " „Miután a 2 lány megmutatt...
