14.fejezet - a harag nem múlik egykönnyen

108 8 23
                                    

Elindultam,hogy megkeressem összetört nővéremet.
______________________

Meg is találtam lakhelyünkön. Összekucorogva feküdt a függőágyában. Mielőtt beléptem volna a helyiségbe már lehetett hallani a szipogását, sosem láttam még ennyire maga alatt. Nem tudom pontosan mi történt,de egy biztos, Neteyam nagyon csúnyán megbántotta a nővéremet, és ezért nem fogok neki hálálkodni. Odasétáltam siránkozó testvéremhez, majd kezemet finoman vállára tettem,hogy jelezzem, itt vagyok neki.

-Gyere, sétáljunk egyet. -szinte suttogtam szavaim. Tsireya csak rám nézet, és bólintott egyet. Szépen lassan kikászálódott az ágyból, vett egy nagy levegőt.

-Mehetünk. -biccentettem egyet, aztán nekiindultunk. Egy darabig szótlanul sétáltunk. A partra érve ilukat hívtunk. Hamar meg is jelentek a hátasok. Felszálltunk rájuk. A tsaheylut* követően egyből a víz alá buktunk. (*kapcsolat) Legközelebb mikor vízfelszínen voltunk, hosszú idő után újra legkedveltebb helyünkre értünk. Elhelyezkedtünk a kis bunkerünkben, Tsireya mesélni kezdett.

-Az elején minden olyan tökéletes volt...-próbált nem sírni,de az érzelmei erősebbek voltak,így ismét zokogásban tört ki. Odakúsztam hozzá a földön.

-Az elején minden tökéletesnek látszik. -sóhajtottam egy nagyot, miközben átöleltem. Kis idő után újra képes volt szóhoz jutni.

-Hogy lehettem ennyire ostoba? -nézett rám könnyes szemmel.

-Hidd el itt nem te vagy az ostoba! -igyekeztem uralkodni magamon,hogy ne vegye át az irányítást a dühöm.

-Sosem tekintett úgy rám, mint én rá. -hajtotta le a fejét, könnyei úgy hullottak a szemeiből, mint a zápor eső. - Hiba volt megmutatnom neki mit érzek! -nem tudtam mit mondjak. Sosem szoktam elmondani senkinek sem,hogy mit érzek. Próbáltam rövidre fogni gondolkodásom.

-Lehet, de bátor tett volt, és ez számít. -próbálkoztam valami élhető dolgot kinyögni, bár ez annyira nem jött össze.

-Bátor? -nevetett fel fájdalmasan Tsireya. -Ezt nem annak nevezném.

-Egyáltalán mi történt? -tettem úgy mintha nem tudnék semmit.

-Szinte egy egész éven keresztül minden nap együtt voltunk. De nem történt semmi, barátként viselkedtünk, vagyis én többet hittem... -itt egy pillanatra elhallgatott. -... többre is vágytam. Azon az estén mikor a tulkunuk hazatérését ünnepeltük, meguntuk Neteyammal a nagy tömeget, és inkább elmentünk csillagokat nézni. Beszélgettünk, állandóan megnevetetett. Nem bírtam tovább, őt akartam... -Tsireya ismét a szemembe nézett, kisírt szemei fényesen csillogtak a beszűrődött fényben. -Megcsókoltam. -bár ez már nem volt számomra titok mégis kíváncsian hallgattam nővérem szavait.

-Mi történt utána. -nem voltam kíváncsi a szaftos részletekre, hogy csókol Neteyam. Csak egy érdekelt. A másik lányt is csak szédíti-e vagy tényleg szereti? 

-Hát nem olyan volt, mint amit vártam. Neteyam hamar elhúzódott, vissza sem csókolt. Utána csak annyit mondott: "Tsireya én mást szeretek." Aztán felállt és elsétált. Azt hittem csak a csókkal volt baj, hogy csak valamit rosszul csináltam, de aztán másnap mikor az a lány megérkezett... -megint könnyek gyűltek a szemében. -... akkor tudatosult bennem mit is akart mondani valójában. -mondandója végén ölelésembe bújt. Éreztem, ahogy folynak a könnyei, de egyben olyan volt, mintha megkönnyebbült volna.

Kezdett sötétedni. El kellett induljak haza,mert még kell főzetet főzzek Vitrayanak, azon kívül,hogy nagyvalószínűséggel Neteyammal kell töltenem az éjszakát, mivel egy centit sem tágít a lány mellől. A kedvem felhőtlen volt. Tsireya már nem sírt megállás nélkül, de viszont nagyon kimerült. Nem bánta,hogy haza kell mennünk.

Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/Where stories live. Discover now