Egyszer még találkozunk

11. fejezet

Emma

2015. május 22.

Arra ébredek, hogy a halvány nap sugarai beszüremlenek a nappali ablakon. Ott soha nem húzom be a függönyt, hogy így ébredhessek, mint ma. Ránézek az éjjeliszekrényemen lévő órára, és látom, hogy még csak fél öt múlt néhány perccel. Ilyen korán sem keltem mostanában.

Az első gondolatom Ő, és az, hogy mindent elrontottam. Már megint! Éjfél után találkoztunk, és teljesen megdöbbent mikor meglátott, akkor meg mikor közöltem vele, hogy kivel jöttem, azt hittem elfut. Lehet jobban jártam volna vele, ha egyszerre otthagy, akkor nem kellett volna végig hallgatnom, amit mond. Szörnyű volt. De meg értem, én is így reagáltam volna. Most azt hiszi, hogy csak egy kislány vagyok, aki nem vesz komoly semmit és senkit, aki mások érzéseivel játszik. Hát, kívülről nézve, tényleg ilyen vagyok.

Felülök az ágyon, és a kezembe veszem a telefonom. Most veszem észre, hogy Ákos nincs mellettem, valószínű futni ment. Soha nem értettem, hogy képes ilyen korán felkelni, csak azért, hogy fusson.

Rengeteg olvasatlan üzenet ugrik fel a telefon képernyőjén. Körülbelül, ha három órát aludtam is, lehetetlen, hogy azalatt ennyi minden történt volna. Ha csak, nem valami rossz! De már érzem a gyomromban, hogy nem fogok örülni az olvasottaknak.

Ivi, a legjobb barátnőm írt, egy baráti társaságunk csoportjába.

„Ivi: Láttatok mi történt?

Ben: Aha, biztos jó volt az este!

Tamara: Te hülye vagy! Ilyennel ne viccelődj!

B: Bocs!

Ivi: Elvileg részegen megcsúszott az egyik kövön, és beverte a fejét... Borzasztó..."

Hú! A szívem egyre gyorsabban ver, és a hírkeresőbe beírom, azt, amitől a legjobban félek. Rengeteg cikket írnak Róla. Ez nem lehet igaz! Azután történhetett, hogy otthagyott, hogy elmondtam neki, ki is vagyok. Az én hibám az egész! Miattam került kórházba, miattam kellett újraéleszteni! Miattam, miattam miattam!

Gyorsan kipattanok az ágyból, és szaladok a fürdőbe, hogy felöltözzek, és induljak is a kórházba. Azt hiszik, hogy részeg volt, pedig nem! Teljesen józan volt. Persze, ivott bort, én is láttam, de más nem beszélt vele, mert akkor tudnák, hogy nem ivott sokat.

Tisztáznom kell a nevét, ha mást nem is tehetek most érte. De ami a legfontosabb, muszáj látnom... Bocsánatot kell kérnem tőle!

Egy szürke melegítő szettet vettem fel, és felfogtam a hajam egy copfba, és már a csizmámat húznám, mikor hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Csak most ne, kérlek!

- Jó reggelt, Em! Te nem szoktál ilyen korán kelni. Hova készülsz, hogy már felöltöztél? – kérdezi, miközben futócipőjét lerúgja a lábáról, és homlokon csókol.

- Olvastam a híreket, hogy a Ritának balesete volt.

- Rita? Ja, azt én is olvastam. A színésznő barátod. Kicsit felhajtott a garatra. – viccelődik, én meg már nem tudom fékezni a haragomat, ezért felemelem a hangom.

- Nem is volt részeg! De ha még az is lett volna, nem beszélhetnél így róla! Senkiről sem, róla meg főleg! – kiabálom neki. Az arcára teljes döbbenet ül ki, és én is meglepődök magamon. Nem szoktam én így kiabálni.

- Jól van, jól van. Sajnálom, nem tudtam, hogy ilyen jóba lettetek. Azt láttam, hogy éjjel beszélgettetek, de aztán gyorsan ott is hagyott. – mondja, és leül a kanapéra.

- Mennem kell... - suttogom neki. – Muszáj odamennem...

- Oké, elviszlek, csak átöltözöm...

- Ne! Egyedül kell mennem... Összevesztem vele, és...és, bocsánatot kell kérnem. – visszaül a kanapéra, és fürkészi az arcomat, majd végül megszólal, de él van a hangjában.

- Oké, menj csak. De Emma! Remélem tudod, hogy nem a te hibád! Bármit mondtál is neki, az nem ad okot semmire! Te, nem tehetsz róla, kérlek, ne okold magad! – átölel, és megcsókol. – Kikísérlek. – majd kézen fog, és lejön velem az utcaajtóig.

- Köszönöm! – még most is alig jön ki hang a torkomon, így inkább gyorsan beülök az autóba, és elhajtok a kórházig.