Egyszer még találkozunk

8. fejezet

Rita

2015.május 21-22.

Hát, ez nem sikerült. Gondolhattam volna.

Az üzenete... Nincs mit mondanom. Nem is tudom mit vártam ettől az egészésztől?! Talán, talán, el kéne felejtenem. De hogyan?

Ha az ilyen egyszerű volna. Nem szabad elszomorodnom, egy ilyen miatt, persze vártam, de számítottam arra is, hogy lemondja. Elmegyek, nélküle. Jól fogom érezni magam! De ahhoz át kéne öltöznöm, valami dögösebbe, most túl elegáns vagyok, de nem tervezek egyedül aludni este. Ezek után pláne nem. Én nem leszek senkinél csak a második. Én nem leszek játékszer, akit kénye kedve szerint használ.

Nem! Ma jól fogom érezni magam. Fiatal, azt se tudja, hogy a szavainak súlya van. Főleg, hogy még le is írta őket. Pár pohár bor után már nem is fogok rá emlékezni. Tökéletes.

Ledobom az ágyamra a telefonom, ami bosszúból lepattan a földre. Remélem azért a kijelzője rendben van! Gyorsan felkapom és minden a helyén, semmi karc. Nem mondom, de kisebb szívinfarktusom lett. Az egész életem abban a kis dobozban van. Na, mindegy. Keressünk valami ruhát.

Gyorsan leveszem a ruhámat, és a szoba másik félére hajítom, most látni se bírom. Mennyi remény és ábránd fűz hozzá! Vágyak és álmok, amik már csak a fejemben fognak létezni.

Kinyitom a gardróbszekrényt, és már körvonalazódik a fejembe, hogy valami lezsert, de szexit kell keresnem. És a komfort zónámból sem szeretnék kimozdulni, ez a pár nap bőven elég volt, hogy kihozza belőlem a maximumot. Ma pihenek.

Minden ruhám elegáns. Tele van ingekkel, blézerekkel és kosztüm nadrágokkal a szekrényem. Egy kicsit át kéne alakítanom az egészet, elég unalmasan néz ki. Jó, akkor elegáns, de szexi leszek.

Kiveszek egy fehér spagetti pántos felsőt- csak is a mély kivágása miatt-, egy sötét zöld kosztüm nadrágot és a hozzá tartozó blézert. Tökéletes! 10 évet biztos letagadhatnék most! A hajam és a sminkem meghagyom, illik ehhez a szettemhez is. Ha ma egyedül jövök haza, lehúzhatom a rolót, mert akkor tényleg megöregedtem. Pedig még csak 45 éves vagyok! Már csak valami táska és cipő kell. Persze már tudom melyiket választom ezekből, a jól megszokott és hűséges társaimat. Leveszem a cipős szekrényemről a fekete loaferem, és megkeresem a kedvenc Dior saddle táskámat. Nagy becsben tartom ezt a csodás darabot, mert ajándékba kaptam még jó pár évvel ezelőtt, és ez a valaha volt legdrágább darab a gyűjteménybe. Ma pedig különlegesen szeretnék kinézni, így ehhez ez a táska fog kelleni. Bepakolom az irataim és a kulcsomat, még egy kis rúzst is teszek a biztonságkedvéért.

⁕⁕⁕

Szerencse, hogy közel lakom a Dómhoz. Nem kellett sokat sétálnom és máris a tömegben találtam magam. Mikor elindultam, eszembe jutott, hogy boros poharat kellene hoznom, úgyhogy gyorsan visszafutottam, és megkerestem a kedvencem. Mert igen, ebből is van kedvencem! Már csak a színe miatt is, mert nem egyszerűen átlátszó, hanem halvány zöld, nagyon jól néz ki. És olyan különleges!

Már a standok között sétálok, de a poharam üres. Valami nem szokványos bort szeretnék inni, valami extrát, olyat, amit még nem kóstoltam soha. A fehér és a rozé várhat még. Majd, ha már nevetgélek és beszélgetek ismerősökkel, majd akkor, addig nem.

Találok egy olyan helyet, ahol eper bort és más hasonló borokat árulnak. De engem az eper bor fogott meg. Imádom az epret mindenben, úgyhogy ez lesz az első! Egy kedves hölgy szolgál ki, aki mikor átnyújtja a poharam, megdicséri a hajam és a sminkem! Teljesen feldobta az estém. Mégsem nézek ki akkor olyan öregnek! Lehet, mindenkin megdicsér valamit, ez sem számít most.

A kezemben lévő adag gyorsan elfogy, miközben körbe járok mindent. A következő standnál pedig újra töltettem, egy szilvás-fahéjas kombinációval. Kicsit karácsonyi érzésem lesz ettől, de ez is ízlik.

Miközben elsétálok a Dóm előtt, valami ismerős dolgot pillantok meg. Fehér overáll, és az a jellegzetes magabiztos tartás, na meg persze az ismerős férfi az oldalán. Hirtelen hányinger kapott el, vagy ez talán egy pánikroham? Levegőt is nehezen veszek. Húha! Most kell megnyugodnom! Ez így nem mehet tovább.

Mintha valakit keresne a tömegben. Nézelődik jobbra-balra, de a társaság, akikkel van, nem kötik le a figyelmét. Istenem, meg fog fordulni! Most kéne eltűnnöm, de a lábam legyökerezett. Egyenesen a szemembe néz, és...mosolyog? Igen, tényleg mosolyog. Valamit mond a mellette álló férfinak és elindul felém. Ahogy felém sétál, le se veszi rólam a szemét.

Milyen könnyen megy neki, hogy szerepeket váltogasson, pedig a színész én vagyok, és én szenvedek ettől a helyzettől.

Mikor odaér, közelebb húz magához, és megölel, mintha ezer éve ismernénk egymást. Bennem pedig mintha áram szaladt volna végig.

- Szia! Nagyon örülök, hogy találkoztunk! – mondja, és a szemei mindent elárulnak.