Vacak kutyus történetei. Cicanévadás

2 0 0
                                    


Bandi farkas történetei után, úgy éreztem, miután a mesekönyv harmadik, egyben befejező része is megjelent idén januárban, nem szabad abbahagynom a mesék írását. Igen ám! De milyen mesét is írjak a gyerekek számára. Nagy kérdés volt számomra, mindeközben íródik az első ifjúsági regényem; A négyek bandája is. Mivel az elmúlt két évben a mesekönyvemmel jelölve lettem a Dugonics András Irodalmi díjra mese/meseregény kategóriában innen jött az ötlet Vacak kutyus kalandjai kapcsán. Vacakot tavaly augusztusban ismertem meg Budapest 17. kerületében, Rákoscsaba –Újtelepen. Az imádni való, vörös bundás szeretetgombócot. Úgy érzetem, muszáj róla egy mesét, avagy meseregényt írni.

Megfogalmazódott bennem a történet, a szereplők, és hogy hány kötetesre tervezem e történetemet. E történetem is, mint Bandi farkas történetei vagy az ifjúsági, a Négyek bandája, három kötetes lesz. Történetben szerepel Vacak, vele lakó kisegér; Cili és a szomszédba költöző, pökhendi macska. Illetve egy ötéves kislány. Igen ám, de ilyenben még nem volt részem. Nem tudtam a macskának nevet adni. Pedig különösképp nem szokott fennakadást jelenteni a szereplők névadása. De most tényleg gondban voltam. Így segítséget kértem az írói csoportomban és az oldalamon, illetve ismerősök, barátok segítségét is kértem. Sok, aranyos névötletet kaptam, mint barátoktól, olvasóimtól. Két név, különösképp a szívemhez nőtt. Így eldöntöttem, két cica is szerepelni fog a történetben. Kedves barátom ; Jakab Csaba( színművész, szinkronszínész) névjavaslata által a szomszédba költöző kandúrt ; Okos Tódornak, míg Vacakkal együtt élő macsekot, a mesekönyvem harmadik illusztrátora Gyólai Gabriella névötlete által; Dölyfös Söndörnek fogják hívni.

Köszönöm mindenkinek a segítséget. Külön köszönet Csabának és Gyólai Gabriellának a segítséget.

 Külön köszönet Csabának és Gyólai Gabriellának a segítséget

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy író feljegyzései.Where stories live. Discover now