DAID 2023. Ismét a jelöltek között a nevem

1 0 0
                                    


2020-ban figyeltem fel erre a díjra. Dugonics András Irodalmi díj. Nem tudom mi ez a díj, csupán annyit láttam, hogy több kategóriában jelölnek szerzőket erre a díjra. Többek között Ildi barátnőmet, horror kategóriában. El is feledkeztem róla, egészen 2021 augusztusáig. Akkor ugyanis, munkába menten hajnalban, szokásomhoz híven az ismert közösségi oldalt néztem, amikor újfent szembe jött velem e díj kapcsán egy bejegyzés. Kiket jelöltek az olvasók e díjra. Mivel nekem akkor már 1 éve megjelent a Szövetség I. A vírus című sci-fi könyvem, rákerestem e kategóriára. Nagy meglepetésemre ott volt a nevem a jelöltek között. Izgalmas napok, hetek voltak, szoros volt a harc. Végre elérkezett október 18, az eredmény hirdetés napja. Akkor sci-fi kategóriában harmadik helyen végeztem és DADID díjas szerző lettem.

Tavaly a mesekönyvem első részével; Bandi farkas történetei című illusztrált és kifestőket tartalmazó könyvemmel lettem mese/meseregény kategóriában jelölve. Szintén, mint előző évben izgalmas heteknek néztem elébe, és újfent szoros volt a harc. Valahogy szeptember végén, október elején derült ki, ki az a tíz szerző, aki bekerült a top 10-be. Az olvasói szavazatok és az összesítés után, ott volt a nevem. Már csak az volt a kérdés, benne leszek e az első három között, mint előző évben. Az eredmény hirdetésre mint az előző évben október 18-án került sor. Tavaly, a mesekönyvem első részével az ötödik helyen végeztem.

Múlt héten szerdán vagy csütörtökön, nem emlékszem pontosan, e bejegyzés szembe jött velem ismételten. Nem is foglalkoztam vele, el is felejtettem, ugyan, ki jelölne a díjra. Akkor még a bejegyzés amoly.hu oldalt mutatta. Felmentem rá, mivel regisztrálva vagyok e oldalon, mint szerző. Hopp!! Megint meglepetés ért. Mesekönyvem második része; Bandi farkas történetei 2. jelöltek a díjra. Nagyon boldog voltam. A szavazás megkezdődött, ismételten mese/meseregény kategóriában, a harc ismételten szoros. Annyi különbség van, tavalyira nem emlékszem, hogy amoly.hu oldalon is lehet szavazni, éppúgy, mint a google alapú szavazáson, vagy az Imádom a Könyveket csoportjában a Facebookon. Szavazni szeptember 24-ig lehet. Eredményhirdetés: október 18.

Akik eddig megtiszteltek a szavazatukkal, azoknak köszönet érte!

Akik eddig megtiszteltek a szavazatukkal, azoknak köszönet érte!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy író feljegyzései.Where stories live. Discover now