Emberi gyengeség a szerelem / Good omens FanFiction

- Első rész - Dühös lények -

Ha elhagy valaki, akkor a gyász öt folyamatán mész keresztül akár akarod, akár nem. Ezt egyszerűen nem lehet elkerülni. Először tagadod a tényt, hogy ő már nincs és nem akarod elfogadni, hogy nincs melletted. Aztán dühös leszel arra aki elment, vagy amiért elment. Aztán alkudozol, hogy valahogy mégis vissza lehet csinálni. A negyedik a bánat, a depresszió, a végső, befejező szakasz pedig az elfogadás. Valaki gyorsan végig szalad a pontokon, de van olyan is akinek nagyon sokáig tart ez az egész. Attól is függ mit gyászolsz, ha csak a kedvenc ruhadarabod, akkor ez lehet egy nap alatt lezajlódik, de ha életed szerelmét veszítetted el, akkor lehet évekbe telik mire el tudod fogadni a tényt, hogy nincs többé. Crowley három hete a tagadás fázisban van. Hiába ment végbe rajta röpke egy óra alatt az egész, amikor Nina kávézójában megeredtek a könnyei olybá tűnt, hogy gyorsabb lesz mint bárki gondolta volna, de aztán Nina odament, hogy megölelje őt. A könnyek egy kis mágiával felszívódtak, Crowley pedig a lehető legbunkóbb önmaga lett. "Átmegyek Aziraphale-hez!" szólt majd kiviharzott a kávézóból, aztán berontott a könyvesboltba. Nem tudott sokáig ott lenni, mert Muriel folyamatosan emlékeztette arra, hogy a barátja elment, márpedig Aziraphale nem ment el, csak épp dolga akadt!

Crowley már nem is tudja eldönteni, hogy melyik tényt tagadja oly nagyon. Talán azt, hogy Aziraphale a Mennyt választotta helyette, vagy azt, hogy elment, bár a kettő olybá tűnik ugyanaz és mégsem. Ha csak elment volna akkor még lenne remény arra hogy ne csak ő és ők legyenek többé, hanem Ők és így Crowley-nak nem fájna annyira. De ha az első opciót nézzük annak elfogadása akkora fájdalommal járna neki, hogy talán azt túl sem élné. A Mennyel nem igazán lehet harcra kelni. De a démon nem foglalkozik ilyen apró dologgal, most még nem. Egyszerűen csak hagyja magát kétségekbe ringatni, amit olyannyira utál. Mindig is egyenes ember volt és utálja a szarkeverést, márha nem egy jól megszerkesztett kísértésről van szó. De ez se nem kísértés, se nem blond játszma ez a valóság, amit bár tud, nem enged a felszínre. Ezért inkább régi önmagaként, nagyon régi önmagaként viselkedik és gonoszabb mint valaha. Nincs olyan, aki emlékezne még a régi Crawley-ra, amikor még a neve is más volt. Ravasz és számító volt, ami az igazat megvallva még most is áll. De akkor annyira gonosz akart lenni, hogy az volt. Nehéz emberi szavakkal elmagyarázni mi zajlott akkor a démonban. A rendszert ellenségének találta, akit kivetettek magukból és a másik oldalon is csak különcnek tartották. Azt tette amiben jó volt, kétséget ültetett a fejekbe. Rosszat tett, amit ha meg is kérdőjelezett nem számított, ravaszsággal a lehető legkíméletesen tette meg, amit követelt a Pokol és mégis mindig rossz maradt. Egyedül akkor kérdőjelezte meg valóját is amikor az Angyal is a képbe került. Ezt sosem mutatta ki, csak gonosz volt és esetleg többet engedett az Angyalnak. Bár ez így nem teljes igazság. Mindig ő tett valami gonoszat, ami az embert annyira elriasztott, hogy jól cselekedett, szóval ha úgy nézzük az Angyal nem tett sokat. Crowley nem nevezhető rossznak, csak őszintének, ami ha ennyire valós gonoszsággá érlelődik. Most újra felerősödött ez az éne, mert nincs ki visszarántsa. Nincs itt az Angyal.

- Crowley, miért van az, hogy senki nem jön be ide, bár itt az egész világ mindig tudása? – mélázott Muriel.

A démon nagyot sóhajtott, szinte a vörös mámorba meg is feledkezett a lény létezéséről.

- Megint elfelejtetted átrakni a zárva táblát és mert nincs itt a világ minden tudása. – válaszolt velősen.

- Lehet inkább sose kéne bezárni a boltot. – csillant fel a szeme az esetlen lánynak.

Muriel 'kinyitotta' a boltot, ami csak a tábla átfordításából állt és azt nem vette észre, hogy a papír mind a két oldalára a zárva szót írták cikornyás betűkkel. Természetesen Crowley jóvoltából.