A 47 ronin és a kék róka

Szökés

"1 évvel később"
Oishi pov.
Mikor aznap a verembe dobtak minden hitem elszállt. A napok éveknek tűntek, nem hittem, hogy valaha újra látom a családomat. A meleg étel szinte már az évente juttatja az eszembe. De nem feledtem a múltat.
- És az embereim?
- Mind elhagyták Ako - t.
- És Asano úrhölgy?
- Már csaknem letelt a gyászesztendő. Kira nagyúr a várába vitte, hogy felkészüljenek az esküvőjükre.
- Chikara! - szólítottam meg a fiam. - Mi van a félvérekkel?
- Kait Kira nagyúr emberei a Hollandu szigetre vitték és eladták őket rabszolgának. - mondta. Az elmémben meghoztam már rég a döntést. Már csak tudnom kellett az apróságokat. Felálltam.
- Szerezz három lovat! Most! - néztem ismét Chikarára, aki tette, amit kértem. A biztonsága érdekében a feleségemnek el kell hagynia engem. Jobb ha neki nincs köze ehhez.
Elkészültem és kimentem. A fiam már várt a lovakkal. Átadtam neki a tőrömet.
- Mutasdmeg nekik és mond meg, hogy legyenek a fekete tónál egy hét múlva! Ne feledd, az ellenség figyelni fog! - felszálltam volna, de hirtelen Chikara megfogta a karomat.
- Várj! Ez itt a kékszeműé! Elhoztam mielőtt felégették a házat! - mutatta fel a kardot. Ritka különös penge volt. Kék volt mindene, mint a tenger és az ég. Bólintva jeleztem, hogy értem mit akar és a nyereghez raktam a kardot majd elindultam megkeresni a két félszerzetet. A hollandu sziget kalózok és bűnözők mocsadékának gyüjtőhelye. Először az idősebb kell, ő meggyőzheti a fiatalt is.
- Hé, idegen! Mi dolgod erre?
- Két félvért keresek.
- Én itt csak egyről tudok. - vont vállat és intett az embereinek, hogy mutassák meg. Egy kocsmába vitték, ahol a jelek szerint csak a harc jelenti a túlelést. A barnaszemű itt volt, ám az onryo sehol sem. Harc közben sikerült magához térítendő a rokkant és megtört félszerzetet, majd elmenekültünk. Egy kihalt mezőn szólaltunk meg először.
- Asano úrhölgy egy héten belül férjhez megy.
- Mit érdekel? Amikor Kira elvitte őt te ott térdeltél!
- Megöltek volna minket! Téged is! Hol van az onryo? Mi hasznotokat venném holtan?
- A neve Mizu! Nem tudom. Már Ako - ban szétválasztottak minket. Tehetetlenül néztem, ahogy elviszik!
- Az információk szerint Torokoban van. Az egy kis falu a hegyekben, az emberkereskedők kedvelt helye, ópiumbarlang. Oda megyünk.
- Te mi hasznunkat veszed?
- Vagy kövess engem a társadért vagy menj vissza rabszolgának! - fordultam el, de visszarántott.
- Ne fordíts hátat nekem, ronin! Miért kövesselek?
- Egyrészt, tudom hol a kékszemű. Másrészt... Kira nagyúr ezer embernek parancsol, ráadásul boszorkányság is védi.
- Amikor én vagy Mizu próbáltuk elmondani ránk se hederítettetek!
- Tévedtem! Cserben hagytam az Uram! Nem tudom, hogy ki vagy mi vagy te és az az onryo, de segítenetek kell. - levettem egy kis csomagot és átadtam neki. - Ruhák.
- Veled megyek, meg kell találnom Mizut, de ha még egyszer letérdelsz Kira előtt, a fejedet veszem. - válaszolta. Lóra ültünk.
- Hol tanultál meg így harcolni?
- Démonoktól. - bólintottam.

Kai pov.
A hegyekig meg se álltunk. A falu, amiről beszélt kicsi volt, de ugyanazt a szörnyű, mocskos érzést keltette mint a sziget. Szerencsejáték, bordélyok és persze viadalok. Az egyik pajtát átalakították és ott folytak a küzdelmek.
- Szerinted Mizu itt van?
- Vagy itt vagy már a temetőben. - szállt le a lóról. Szívből remélem, hogy az előbbi. Én tanítottam őt vívni, tud vigyázni magára, de még sosem ölt. Bementünk, a tulaj azonnal kiszúrt minket.
- Uraim?
- Egy félvért keresünk, egy kék szeműt. Mit tud róla.
- Hogy remek harcos és az én tulajdonom, egy vagyont szedtem eddig össze vele. - vigyorgott. Tehát Mizu még él. Megkönnyebbülés felsóhajtottam. Ekkor lent kinyílt a két kapu.
- Az est kegújabb versenyzője! A két méter magas Noboku!!! - kiáltotta a színpad mester. Ám a tömeg ekkor mantrázni kezdett.
- Ró - ka! Ró - ka!
- És most! A közönség kedvence! A rideg tekintetű! A jeges szemű aki gyilkos! A ravasz és kegyetlen... KÉK RÓKA!!!! - a sötétben lassan a fényre lépett az általunk jól ismert rókamaszk. Ám a haja tövig le lett nyírva és testét koszos ruha fedte. Oldalán ott lógott egy használt kard, egyedül a maszk volt, ami megmaradt a régi. Az óriás nekirontott mire Mizu kiugrott előle és egy gyors mozdulattal kirántotta a kardot. Minden mozdulata határozott volt és pontos. Egy tiszta vágás elég volt, hogy lefejezze az óriást.
- Mizu! Mizu! - próbáltam szólítani, de nem hiszem, hogy meghallott. Oishi mintha észrevette volna ezt. Mellém lépve hajolt lejjebb.
- Onryo! - kiabálta mire Mizu megfagyott és lassan ránk emelte a fejét. Csak bámult minket egy percig. Egy ő el akarta lökdödni, de hirtelen a kard a mellkasaban kötött ki és Mizu az összeeső alakra felugorva kapaszkodott meg majd ugrott fel az állványra. Már csak futnunk kellett. Sokáig üldözték, de az erdő után feladták. Levegőhöz jutva próbáltuk összeszedni magunkat. Annyira boldog voltam, hogy újra látom az öcsémet. Már megöleltem volna mikor hirtelen a földre rántotta Oishit és a nyakához nyomta a fegyvert.
- Ne nevezz többet így... Ronin! - sziszegte majd leszállt róla. Mizu megváltozott, ez látszott. Odamentem és a vállára tettem a kezem mire megölelt. Viszonoztam a gesztust majd egy kis étel mellett elmagyaráztuk neki ugyanazt, amit nekem mondtak pár napja.
- Miért kell most a mi segítségünk? - kérdezte unottan.
- Ugyanazért, amiért mindenki harcolni fog. Asano nagyúrért, Mika úrhölgyért és Akóért. Te is ezt akarod, tudom.
- Én Kira fejét akarom. Semmi többet.
- Miért?
- Mert megölte a fehér anyámat, azért mert megszült engem, a fattyát. - mind a ketten meghökkentünk. Kira nagyúr Mizu apja?
- Segítek, ha megengeditek, hogy én végezzem el... Az utolsó csapást. - mondta határozottan. Oishi láthatóan vonakodva, de végül beleegyezett.