A 47 ronin és a kék róka

Boszorkány

Másnap nagy ünnepség zajlott. Megérkezett a sógun, japán ura. Kai és én is kimentünk megnézni. Az a sok díszes ruha és pompa. Mindig àmulattal néztem.
- Mizu, nézd! - bökte meg a karom Kai és gyengéden, hogy ne látszódjon, az egyik szolgára mutatott az àgyasok között. Egy gyönyörű nő volt az, de volt benne valami, valami gonosz. Aztán éppen ránk nézett és megláttuk a szemeit. Az egyik barna, a másik kék és kicsit sem emberiek.
- Gondolod, hogy... - fordultam Kai felé.
- Próbáld meg figyelmeztetni valamelyik szamurájt. - motyogta majd elrohant. Én is sietve megkerestem az egyik szamurájt. Pont Yasuno volt jelen, az összes szamuráj közül ő vet meg a legjobban. Meghsjoltam és könyörögtem, hogy hsllgasson meg de megvárta, amíg a földig hajolok és az arcomba rúgott, úgy, hogy a maszkom is lerepült. Nevetve hajolt fölém és a hajamnál fogva felrántotta a fejem.
- Áh, látjátok? Megmondtam, kerek szemű! Fattyú kutya! - nevette majd elhajított. Nyöszögve letöröltem a szám és visszavettem a maszkot. Felültem, de a könnyeimet visszatartva szorítottam össze a számat. Mindig így bántak velem, mindig, de a sebek ugyanúgy fájnak. Nem tudom meddig ültem a földön, de megéreztem, hogy valaki mellém állt. Oldalra fordultam és a korábbi szamuráj, Chikara úrfi állt mellettem. Aggódás csillogott a szemében és egy kis düh is. Lehajoltam előtte, de hirtelen féltérdre ereszkedett és egy kendőt nyújtott felém.
- Uram, nem fogadhatom el. Nem mocskolhatja egy szamuráj kendőjét az én vérem foltja.
- Akkor tartsd meg a kendőt. Úgy senkit sem zavarhat. - nyújtotta tovább. Hezitàlva, de elvettem és letöröltem a vért a számról.
- Köszönöm. - hajoltam meg továbbra sem felállva.
- Pár perce a másik félvér kért bebocsájtást az apámhoz. Azt állította, hogy egy boszorkány van az ágyasok közt. Te mit láttál?
- Uram, én csupán ismételni tudom fivérem szavait, hogy te elhiszed e nekem vagy sem, az nem rajtam múlik. - tartottam lent a fejem. Nem válaszolt csak felállt.
- Igazak a pletykák?
- Melyek, uram?
- A szemedről. Állítólag olyan kékek mint a jég és egy onryo szállta meg a tested.
- Ez a test egy halandó emberé, akiből nem kért az élet és úgy döntött csúf tréfát űz vele. Én egy ötvözet vagyok, de a jó kovács szerint a túl tiszta kard könnyen eltörhet. - a fejem továbbra is a földet bámulta. Erre a kardja markolatával az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Hunyorítva próbálta a maszkom mögül kilesni a szemem színét.
- Uram, ha látni akarja rútságomat, félek nem tehetek eleget neki. Ezt a maszkot még az ön apja tette az arcomra és megparacsolta, hogy házon kívül nem vehetem le, hacsak nem ő maga teszi. - mondtam határozottan. Úgy tűnt megértette és elment. Hamarosan Kai is ràm talált, ugyanott, ugyanabban a pózban.
- Mi történt? - kérdezte.
- Yasuno.
- El se mondhattad, igaz?
- Neked se hittek. - mondtam mérgesen. Csak gyengéden átölelt majd összeérintette a fejünket.
- Most menjünk vissza, holnap további vendégek érkeznek a viadalra. - segített fel és haza mentünk.