Fagyos érzelmek

Elmúló érzések

A 4 napból 3 lett. Nem mertem felhívni senkit sem, főleg nem Benit, aki feszülten várt mind a három nap délutánján.

  Suliba sem mentem, mert anyuék megtiltották hogy ilyen állapotban menjek. Azóta az edzőm is hívott, hogy legalább jöjjek el megnézni az edzéseket, De anyáék ezt sem engedték. nem baj, nem akartam látni Milánt.
  2 hét elteltével muszály volt suliba mennem. Edzésre és tesire is kaptam egy hónapos igazolást, miszerint a klinikán is jártam a gerincemmel meg a csuklómmal.                                                                                

   Mindenesetre fájdalmasan hosszú 2 hét várt engem. Nem tudtam magammal mi kezdeni, ezért megnéztem 6 filmet, és körülbelül egy napon egy teljes epizódot egy sorozatból. Tehát 14 sorozat, és 6 óra film. Szép teljesítmény.

  Térjünk vissza a suliba.

Reggel 6:20-kor ébresztett apám egy végtelenül csodás Prokofiev zongora művel (komoly zene amiért szinte csak apám rajong, mert Proki tényleg durván játszik és ez a zenei előadó nagyon illik apám személyiségéhez. Néha én is hallgatom vele mert vannak amik kifejezetten szeretek na de ez...) majd kikászálódtam a szobámból mire az öcsém elismerően pillantott a 16 éves nővérére (azaz rám) majd egy sort püffögtem és kikerültem Ádámot, aki jött utánam.

-Jó reggelt.-köszöntött minket anya.-Hogy vagytok?

-Jól, kösz.-mondta Ádám

   Az öcsém eléggé sznob és flegma és hiába 1 évvel vagyok nála idősebb, néha anyáék szerint én így is érettebb vagyok nála vagy 4 évvel, ugyanis gyerekes viselkedése szinte az összes napunkat megszánja, így kétségtelen hogy ne tudjuk utálni őt anyával minden egyes másodpercben. Nyilván szereti mint a fiát de a viselkedése a kapcsolatukra ment. Míg én pedig gyerekkorom óta (amióta megmutatta az undorító sötét oldalát) én utálom. És ő is engem :)

 -Összepakoltatok?-kérdezte anyu mire megböktem a kezemben lévő táskát, jelezve hogy "igen" mire  mindketten az öcsém felé irányítottuk a tekintetünk, aki még mindig eszik, fel se nézve.-Oké.-nyugtázza anyu.

-Jó reggelt az én különleges családomnak.-köszöntött minket újra apu mire megpuszilta anyu fejét és leült mellé reggelizni.

-Mitől olyan különleges?-kérdezte Ádám unott fejjel.

-Végre te is mész iskolába!-kiált fel apu kikerülve öcsém megalázó kérdését, és rám néz boldogan mire én vadul bólogatok.

-Drágám, ugye nem ittál reggel?-kérdezte anyu mire mindannyian felröhögtünk (még Ádi is) mert anyu beszólása arra utalt hogy apa olyan jól érezte magát reggel hogy folyamatosan ordibálva (persze boldogan) jegyez meg vagy kérdez.

-Bárcsak.-horkant fel apa is.

  Nagy nehezen elindultunk. Amikor anyu és apu kitett minket az áhítatott giminknél, elköszöntünk.

-Itt vannak a bro-k, szóval csá.-kanyarodott el Ádi tőlem. Amúgy ide jár ő is ahova én, ugyanis tavaly felvételizett majd hihetetlen módon felvették (amit mai napig nem értek) és azóta így köszön el tőlem. Pf túl kicsi még.

  Mikor felsiettem találkozott a tekintetem a barátaimmal (mert nyilván ugyanoda járunk páran. Pl: Sapi, Rami, Beni és Milán. A többiekkel csak simán a jégen barátkoztunk össze.) majd kikerülve őket ledobtam magamat a padra. 

-Milán még nincs itt.-jegyzem meg magamban. De hiba volt.

-Milán ma még nem jön.- mondta Rami.

-Jó reggelt.-ül le mellém Beni, mire pillangók sorakoznak a hasamban.

-Szia.

-Mi újság?-kérdezte mire csak vállat rándítottam.-Figyelj, gondolkoztam és szerintem már tudom hogy kit is szeretek.-mondta mire felcsillant a szemem.

-Kit?

-Valaki aki közel áll hozzám... nagyon.-mondta mire elvörösödtem. Ki lehet az?

-Sok sikert.-tettem hozzá az átlagnál gyorsabban majd elfordítottam a fejem és elkezdődött az óra.

  Egész nap egy szót sem váltottunk, szinte kerültem őt. Amikor vége lett a sulinak Rami érkezett hozzám.

-Megyünk?-utalt arra hogy ma edzés van.-Ó!-húzta el a száját amikor felhúztam egy kicsit a pulcsim hogy lássa a gerincvédőt.-Akkor nem jössz?-kérdezte csalódott hangon.

-De eljövök de szerintem csak száraz edzésem lesz.-mondtam mire valaki megérinti a vállamat.

-Jössz edzésre, Ajs?-kérdezte a mély hang amit ismerek, majd felé néztem.

-Jövök.-mondtam Beninek.

  A buszon leültem az ablak mellé majd  észre vettem hogy egy néni is oda akart ülni ezért szomorúan néz rám. Sűrű bocsánat kérés után leültem Beni mellé, aki éppen a pulcsimat nézte ezért én is lenéztem nem e koszos, de nem láttam semmit ezért tanácstalanul felé pillantottam.

-Koszos valahol?-kérdeztem mire átölelt és ezt viszonoztam.

-Sajnálom.- mondta.

-Mit?

-Ami történt. Ez a hülye baleset. Nem kellett volna megtörténnie ha elmondom hogy mi volt azon a lapon hamarabb.-mondta aggódva mire a szívem a torkomba szökött, annyira aranyos ahogy aggódik.

-Ne okold magad miatta. Nem a te hibád, ennek így kellett történnie.-sóhajtottam majd elengedett és megsimogatta a hajam. Mélyen a szemébe néztem majd elragadott a barna haja, és a szeme világa. Kár hogy nem viszonozza azt amit érzek, hanem valami lányt aki közel áll hozzá.

-Nem azért, de egy ideje nézünk titeket Ramival, és úgy gondoltuk nem zavarjuk meg a romantikus pillanatotokat, de megérkezünk pontosan 1 perc múlva.-mondta Sapi mire elvörösödtem.

-Megyünk.-mondtam sóhajtva majd leszálltunk a buszról, és még mindig az ő szavai ismétlődtek a fejemben.