Fagyos érzelmek

Visszatérés az ismeretlenbe

    Ültem a buszon és vártam. Ennyire emlékszem. Gugliztam az új pörgéseket és hogy mennyibe kerül egy élvédő mert az előző már lassan szétmegy.
    Amikor oda értünk felpattantam és felvettem a mellettem lévő ülésről a táskámat. Ma nem voltak sokan a buszon így nyugiban voltam teljesen.
   Kivettem a fülemből az Air Podsot és oda siettem a jégcsarnokhoz ugyanis 10:43 volt.
   Ahogy beérkeztem rögtön a falitáblához siettem, végig húztam az ujjam a gyűrt papíron és megláttam még egy nevet a nevem mellett.
"Szurok Ajsa- Bukovszki Milán duett partnerek a jégen az idei évben. Határozatot csak December 10.-én lehet beadni" olvastam el a nyomtatott írást mire elképedve néztem magam elé. HOGY MICSODA???
   Sokkos állapotomból kizökkentett a mögöttem értetlenül álló Rami, aki ezt a jelenetet végig nézte.
-Jól vagy?-kérdezte halkan, mire megfordultam.
-Ti tudtatok erről?-kérdeztem zakatoló szívvel mire lehajtotta a fejét és a mögötte érkező többiek is felmérték a helyzetet miszerint tudták hogy mi zajlik most bennem
-Látta?-érkezett Sapi az egyik hokis barátunk Rami mellé, majd enyhén bólintott.

-Ti mind tudtatok erről?-mutattam a névsorra mérgesen de szomorúan.-Erről nem kellett tudnom?-néztem szigorúan hátra Benire, akinek az arca teljesen elárulta hogy ő is tud róla, de nem most látta először azt a két nevet amire most az egyszer nem voltam büszke.-Mikor, hogyan és miért?-kérdeztem, de Sapi megrázta a fejét.

-Már Augusztusban kikerült a jégcsarnok falára, de te nem jöttél már akkor edzeni, és természetesen féltünk attól hogy úgy megbántódsz mint most, és elrontod a maradék nyaradat.-utalt arra hogy abban az időszakban már megfeledkeztem Milánról.
-Ez már nem erről szól.-mondtam a szemébe.- A szüleink miatt történt az egész. Vagyis úgy minden miatt. Kiiratkozott a suliból. Április óta nem láttam. Hova a szarba ment el, és miért jött vissza?-kérdeztem ingerülten, amire a többiek lehajtották a fejüket.-Mi az?
-Kanadába ment el.-mondta Boti.
-Hogy mi?!?
-Igen. De visszajött mert elvileg Kanadában nem talált új csapatot meg hiányzott neki mind ez-mutatott körbe- és visszajött-fejezte be a monológját.
Magam mögött hagytam a többiket akiknek a hangjukat sem hallottam amikor becsapódott az ajtó.
  Hirtelen felugrott az összes emlékem. Az hogy Milánnal tényleg úgy éreztem mintha egy álomban lennék. Mostanában éreztem néhány pillangót a hasamban. De nem tudom miért és kitől. Lassan teljesen nem hatott rám Milán. És szinte nem is hiányzott. Kezdtem azt érezni hogy felszabadultam, és érett fejjel gondolom azt hogy túl vagyok rajta. Nincs senki más. Vagy várjunk csak! Mégis lenne. Nem tudom koordinálni az érzéseimet. Nem tudom kit szeretek.
   Ajtó nyílást hallottam, mire ösztönösen odakaptam a fejem.
-Minden rendben?-lépett be az edzőm akivel amúgy nagyon jó a kapcsolatom. Fiatal arca van, bölcs, aranyos, és egy igazi barát. Aki drukkol, aki felkészít...
-Persze, minden oké, csak váratlanul ért az egész.-sóhajtottam, majd tenyerembe temettem a fejem. Nyílván egyszerűbb azt mondani hogy "igen, jól vagyok", és amúgy elmondanám hogy nagyon nem vagyok toppon Április óta, nem tudom hogy ki is vagyok, fejetlenül megyek az idegenbe, de ha ezt így mind elmondanám az csak annyi lenne hogy "minden szar, és felfordult körülöttem minden". Mert akkor elkezdenek kérdezősködni hogy miért mi a baj. Amire én sem tudom mai napig a választ.
-Milán...-kezdte de megakadt és ránézett az órájára.-Milán... Milán még nincs itt.-állapodott meg rajtam a tekintete, mire biccentettem egyet, amivel nyugtáztam az egészet.-Ha gondolod kezdhetünk először a csopo-mondta, de közbe szóltam.
-Én még elkészülök, és az nem 3 perc, szóval addig gyakoroljatok nélkülem.
-Á, értem.-mondta egy kissé zavartan majd az ajtó felé fordult.-Akkor én megyek is.-pillantott hátra rám.
  Amikor kiment, hallottam egy kis motyogást kintről, majd kopogtattak.
-Gyere be!
-Minden oké?-kérdezte aggódva.
-Persze, csak..
-Csak nincs semmi sem rendben.-mondta sóhajtva, majd odaült mellém, és átkarolta a derekam. 
-Tudod, Beni, te vagy a legeslegjobb ember az életemben. Az aki támogatott már kiskorúnak óta.-mondtam, utalva arra hogy a szüleink ovis korunk óta legjobb barátok, így mi is nagyon jól ismerjük egymást.
-Nekem te mindig is az voltál.-mondta mire átöleltem. Ő mindig egy lépéssel előttem járt,és mint egy dolgozatban, ő segített, mert ő tudja. Tudja mi zajlik bennem. Szemtanúja volt. Szemtanúja volt  a Milánnal folytatott kapcsolatunk kezdetének is, és a végének is.
-Volt már olyan időszakod amikor kedveltél valakit, de nem tudtad hogy ki az mert amikor vele vagy vagy látod őt nem jut eszedbe semmi, csak szerelmes vagy belé mint az állat?-kérdeztem, mire először furán nézett, majd amikor átgondolta, bólintott egyet.
-Én még most is abban vagyok.
-Dehát neked ott van Livi.
-Rajta kívűl is érzek.
-Én is így vagyok.-mondtam majd újra megöleltem.
-Öltözz át.-mondta majd kiment.
   Miután átöltöztem, fel léptem a jégre és odasiettem a többiekhez.
   Újra kezdtük a koreográfiát, amiben minden kinek van egy szóló ugrásra. Nekem szinte a jól begyakorolt nehéz ugrás maradt.
   Nem tudom hogy történt elrontottam mindent. "Mégis ki lehet az? Hányszor bukok el? Miért kéne őt elengednem ha van egy ember akire most idő akarok hagyni? Akit kutatni akarok? És miért..."  ilyen gondolatok cikáztak a fejemben amikor az egyik koristársam szólója volt ami után én jöttem.
    Akkorát estem hogy a lábam a fejemnél volt. Szédültem és nem kaptam levegőt.

    Arra ébredtem hogy a kórházban fekszem, a lábam feljebb van mint én a kórházi ágyon.
-MI FOLYIK ITT?-néztem fel mire feleszméltem hogy be van kötve a nyakam. Ami nagyon fájt főleg a gerincoszlopom és így a fejem is.
-Nyugi itt vagyok Ajsi, minden rendben van.-mondta egy nyugtató hang amire a szívem a torkomra ugrott.  A személy felállt és megpillantottam Benit aki nagyon is furcsán nézett ki. Most... most más volt.Éreztem az illatát, egyszerűen felháborítóan mély hangja és mély barna szeme... A haja. A sötét barna színű haja... Most más volt. Teljesen más.
-Beni?
-Igen?
-Én...-kezdtem de nem bírtam kimondani egy szót sem. Vagy a nyakamon lévő köteg miatt, vagy az hogy feleszméltem hogy én most nem tudom mi ütött belém de kezdtem máshogyan látni a dolgokat. Teljesen zavarban voltam előtte.-ÁÚ!-kiáltottam fel amikor a másik oldalamról valami jött belém a tűn át. Az infúzió.
-Jól vagy?-kérdezte aggódó hangon amitől még jobban nem hallottam semmit a fülemben dobogó vér miatt.
-Meghoztam a vizsgálatot.-jött be egy orvos majd meglátta hogy ébren vagyok.-Örülök kisasszony hogy végre felkelt ugyanis magas vérnyomása volt és feltehetőleg valami betegsége...-akadt meg...
-MI?MILYEN BETEGSÉGRŐL HABLATYOL ITT NEKEM?-kérdeztem idegesen.
-Nem mondanám betegnek hanem csak egy egyszerű rohamnak.-mondta de látta hogy most eléggé ideges vagyok és gyorsan hozzátette-ne idegeskedjen már, még a végén megint az lesz ami az előbb.-forgatta a szemét.
-És ez?-biccentettem az állammal a nyakam felé ugyanis nem tudtam megmozdítani ezért a jelek szerint az is be volt közözve.
- A gerince nagyon megsérült vagyis gerincferdülése van, és az egyik csuklóján el is tört.
-Rohamom volt, gerinc ferdülésem van és eltört a csuklóm... nagyszerű..-biccentettem elégedetten, majd megpróbáltam az orvoshoz fordulni.- Milyen rohamom volt?
-Pontosan nem tudjuk. Ha többször is lesz akkor legyen szíves bejönni hozzánk.
-Oké, rendben.
-3 hetet ha megkérhetem, ne vegyen részt semmilyen megerőltető edzésben. Max menjen el megnézni.
-Értettem. Meddig maradok?
-Olyan 4 napig. Majd meglátjuk hogy mint alakulnak a dolgok.-mondta a doki majd kiment.

   Benivel 10 percen keresztül néztük egymást... Amiben benne volt minden.

(remélem tetszett. Folyt. köv.)