nŐt? Soha! - BEFEJEZETT! 🔞

16. fejezet - Addios Nora! NORA

Vasárnap nagyjából 9:00 körül ébredek fel. Kicsit kába vagyok a tegnap történtek után. Annyira próbáltam magyarázatot találni Noah viselkedésére, hogy el is felejtettem a tényt, miszerint lefeküdtem a megbízómmal. De valahogy ez a probléma már nem is tűnt akkorának azzal szemben, hogy előtte, alatta és most utána is, a rohadék molylepkék csak úgy cikáznak a hasamban. Amikor engedtem a csábításnak azt gondoltam, én is lehetek olyan laza, hogy dugok egyet egy dögös pasival. Utánam a vízözön! Úgysem akarunk semmi komolyat egymástól. Megízleljük milyen édes a másik, aztán tovább megyünk a piacon, és válogatunk a többi gyümölcsből. De én nem akarok már tovább menni, csessze meg minden más gyümölcs! Olyan élményben részesített ez a férfi, amit még soha nem éltem át, és elképzelni sem tudom, hogy más megadhatná ezt nekem. Nem tudom neki milyen egy dugás, de ez több volt. Figyelt rám, gyengéd volt. A végén pedig az, ahogy a nyakamba fúrta magát... minden volt csak nem egy „baszós" szex ismérve. Mégis utána annyira hideg volt velem, mintha valami rosszat követtünk volna el. Egy szót sem szólt hozzám, még csak rám sem nézett.

Ahogy ezen kezdek gondolkodni, a tegnap esti szép emléket elnyomja az egyre nagyobbra duzzadó düh. Mit képzel magáról ez a díszfarok? Oké, hogy ha ő csak meg akart húzni, de ne legyen bunkó. Nem virágot és lánykérést vártam egy ilyen kaland után, de olyan nyomorultul éreztem magam végig az úton, mintha valami bűncselekményt követtem volna el. Haragszom. És nem magamra! (Ez meglep egyébként még engem is, hiszen minden igyekezetem ellenére mégiscsak megszegtem a „ne dugj megbízóval, kollégával stb" elvemet.)

– Noah! Nyiss ajtót! Én vagyok az Nora! – dörömbölök a szobája ajtaján három perc múlva. Pizsamapólóban, bugyiban és mezítláb, úgy ahogy kiszálltam az ágyból.

– Nem úszod meg ennyivel. Tartozol egy bocsánat kéréssel, azért ahogy a kocsiban viselkedtél! – semmi válasz.

– Ne tegyél úgy, mintha ott sem lennél! – már toporzékolok dühömben.

Ekkor nyílik a lift ajtaja, és a takarítónő tolja ki rajta a kocsiját.

– Elnézést, rosszkor jöttem? – kérdezi riadtan. – Úgy tudom az úr ma reggel kijelentkezett, jöttem rendbe tenni a szobát.

– Kijelentkezett? – teszem fel a kérdést, de inkább magamnak, mint ennek az igencsak zavarban lévő asszonynak.

– Elnézést! – vetem oda neki, és magamra csapom a saját szobám ajtaját. – Az a pöcs! Az a szemétláda! Lelépett?! Komolyan ilyen dedós módszerekkel akar játszani? – dühöngök magamnak. – Cseszd meg Mr. Pöcs!

Próbálok lehiggadni. Vasárnap van, semmi nem sürget, úgyhogy lazítani fogok. Miért is húzom fel magam. Betartotta a szavát. Csak szexet akart, megkapta és lelépett. Lehet, hogy tényleg csak én vagyok túl idealista vagy álmodozó hogy azt hittem, neki is több volt ez.

Érzem, hogy valami égeti a szemem, és a torkomba egy tüskékkel borított görcs szorult. Sírni utána? Sírni miatta? Na még mit nem! A minibár felé tekintgetek, de visszafogom magam. Ha most elkezdek bánatomban iszogatni, annak rossz vége lesz. Úgy döntök, hogy inkább elmegyek sétálni, és majd Paolo éttermében ebédelek.

Egész délelőtt Milánó utcáit járom. Mosolyognak rám az emberek, de az én arcom csak épp annyira mozdul, hogy viszonozza a kedvességet. Kívülről úgy nézhetek ki, mint akinek mérhetetlen fájdalom nyomja a lelkét. Pedig szimplán csak megdugott, majd ignorált az ultra dögös, nagyfarkú megbízóm. (Vagyis magasról tojik rám, tesz rám, fittyet hány, rám sem hederít, semmibe vesz, figyelmen kívül hagy, rám se bagózik... mindezt egyszerre!) Nem is tudom mi lett volna jobb. Ha a hotel felé még kedélyesen elcsevegünk, vagy évődünk még egy kicsit, aztán lép le? Minek hazudni magamnak? Az lett volna a legjobb, ha azt mondja, hogy jelentett neki valamit az, ami a furgon platóján történt. Hogy még látni akar.