nŐt? Soha! - BEFEJEZETT! 🔞

5. fejezet - Na, ez a sors! Nora Egy nappal korábban (vasárnap)

Délre jár, mire vasárnap magamhoz térek. Határozottan másnapos vagyok, annak minden velejárójával együtt. De nem tudom, hogy hol válik el a pia, és a Noah által okozott kábulat hatása egymástól.

Miután tegnap éjjel elrohant, azt sem tudtam hol vagyok. Legalább húsz percig álltam még ott, a falnak dőlve, és emésztettem a történteket, közben minden arra járó pincér tálcájáról levettem, amit épp elértem. Ezután csak arra emlékszem, hogy Frank odajön és közli, hogy Mona rosszul van, haza kell vinnie, de Riley majd elrendez mindent. Időm sem volt semmit kérdezni, azonnal el is rohant. Pedig millió kérdésem lett volna Noah–ról.

Nem tudom mikor, és hogy jutottam haza, de az ágyamban ébredek, és a pizsamaként használt, térdig érő férfipólóm van rajtam. Keresni kezdem a telefonomat. Az éjjeliszekrényen megpillantok egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót, mellettük pedig egy üzenetet.

„Idd meg, vedd be, egyél és pihenj! Riley"

Feljegyzem magamban, hogy ezt még meg kell hálálnom neki. Legurítom a gyógyszert a pohár víz kíséretében, és a telefonom után kutatok. Persze teljesen lemerült. Keresem a töltőt, de nincs a helyén. Biztos a lakás másik felén van valahol, de nekem nincs még erőm kikelni az ágyból. A távirányító legalább a közelemben van, így bekapcsolom a tévét, és legalább fél óráig keresgélem, hogy mit nézzek, miután ugyanoda jutok, mint minden hasonló, céltalan tévénézés alakalmával.

Két perc múlva már a Jóbarátokkal vigasztalódom. Négy epizód után hatalmasat kordul a gyomrom. Ha itt lenne mellettem valaki, az hinné, hogy egy a szörny lakozik a hasamban. Végiggondolom, hogy mit tudok itthon enni, mert se rendelni, se főzni nincs energiám. Eszembe jut a tegnapi hamburgerem másik fele. Megállítom a tévét, és kivánszorgok a konyhába. Gyorsan bedobom a mikróba a kajámat, és próbálok nem eldőlni azalatt a másfél perc alatt, míg melegszik az ebédem. Felkapok egy üveg vizet, és visszavonszolom magam az hálómba.

Ahogy elhelyezkedem az ágyban, és beleharapok a hambimba, eszembe jut, hogy a töltőmet nem kerestem meg. Bassza meg! Én fel nem kelek újra!

Újabb néhány epizód után muszáj felkelnem, mert újra fáj a fejem, és pisilnem is kell. A fürdőszobába megyek, megeresem a gyógyszert aztán pisilek. Annyira megterhelőnek érzem ezt az egyszerű tevékenységet, hogy visszaérve úgy dőlök az ágyba, mint ha tizenkét órás műszakot nyomtam volna le egy gyárban. Megnyomom a play gombot, és tovább bámulom a sorozatomat.

A telefonomra pillantok, és rájövök, hogy ismét elfelejtettem a töltőmet. Lassan esteledik, a gyomrom újra megkordul, a hólyagom pedig ismét jelez, hogy kapacitásának végéhez közeledik. Mivel már jobban érzem magam, lezuhanyozok, rendelek magamnak vacsorát, és végre nem felejtem el felkutatni a töltőmet. Amint erőre kap a telefonom, bekapcsolom, és azt tervezem, hogy felhívom Monát. Szándékomban áll kifaggatni Noah–ról őt és a férjét, illetve elmesélni neki hogy mi történt.

Eddig próbáltam nem gondolni rá, a csókjára, az illatára, a sötét szemére és az érintésére. Atyám! Még érzem magamon a testének melegét, a csókjait, és azt hiszem a puncim is fel tudja idézni milyen volt, amikor bennem járt. Erre a gondolatra összerándul a combom. Igen! A puncim memóriája kifejezetten jó, és elég valósághűen tudja reprodukálni ennek a pasasnak az érintését.

Végre bekapcsol a telefonom. Kétszer is elrontom a PIN kódomat, annyira ideges vagyok. Eddig a másnaposság tompított ezen az érzésen, és tudatosan is próbáltam nem rögtön ezzel foglalkozni. De most hogy hagytam magam emlékezni a tegnap estére, teljesen szétestem. Az egy dolog, hogy nem volt meg éjfél előtt az egyéjszakás kalandom. Az egy másik, hogy amikor végre volt rá esélyem, még egy sima pettinget sem tudtunk befejezni. De az milyen dolog, hogy reszkettem a karjában?! Vagy az, hogy azok a kurva pillangók, amiket kiirtottam a Bill nevű méreggel, éledezni kezdtek, miközben csókolt?! (Kill Bill! Igazán találó... na jó, elkalandoztam.)

Azonnal beszélnem kell Monával. Tárcsázom a számát, de ki van kapcsolva. Hívom Franket, ő sem veszi fel. Nagyjából tíz percenként újra próbálom Monát, de továbbra is csak kikapcsoltat jelez. Írok neki egy üzenetet, hogy azonnal hívjon fel, ha képben lesz! Franknek is írok, hogy minden rendben van e, mert nem érem el a feleségét. Este kilenc körül már feladom, hogy bármiféle válasz jönne. Újra lezuhanyozom, mert a tegnap esti alkohol még mindig párolog a bőrömből. Fogat mosok és befekszem az ágyamba. Nincs kedvem semmihez, se olvasni, se tévét nézni. Helyette újra felidézem a Noah-val töltött perceket. Úgy alszom el, hogy az ő érintésének nyomát éreztem magamon. Éjfél körül arra ébredek, hogy rezeg a telefonom. SMS-em érkezett:

Mona: Ne haragudj Csajszi, tegnap rosszul lettem. Ma sem volt jobb, egész nap hánytam. Frank volt a fiúkkal is.

Én: Semmi gáz! Jobbulást! Holnap meló után beugrok!

Nem akarom SMS-ben elmesélni neki hogy mi történt velem. Holnap úgyis nyugis napom lesz, szóban részletesebben be tudok neki számolni majd mindenről.

Ahogy visszateszem a telefonomat az éjjeliszekrényre, újból rezegni kezd.

– Jaj Mona! Nem tudsz aludni? – mondom magamnak, azt gondolva, hogy a barátnőm írt vissza. De nem Mona az. Bill neve jelenik meg a kijelzőn. Percekig csak körözök az ujjammal a kijelző felett, hogy egyáltalán megnyissam e az üzentet. Végül győz a kíváncsiságom.

Bill: Nora! A nászéjszakámon, miközben Sashában járt a farkam, az eszem csak rajtad járt. Mi ez, ha nem a sors? Adj egy esélyt!

Nora: Bill! A szülinapi bulimon, miközben egy pasi ujjai a punciban jártak, én kurvára nem gondoltam rád! Csak arra, hogy ennek a pasinak a farkát is ott akarom érezni. Na, ez a sors! Baszódj meg, és ne írj többet!

Kikapcsolom a telefonomat, és igyekszem az agyamat is. Rengeteget forgolódok, mire sikerül újra elaludnom. Álmomban sem sikerül nyugalomra lelnem. Cikáznak az álomképek Bill és Noah között. Noah-val ugyanott vagyunk ahol a szülinapom estéjén egymásnak estünk, de senki nincs körülöttünk. Újra megtörténik az, ami akkor. De mikor a csókunk közben kinyitom a szememet, Billt látom, ahogy önelégült mosollyal néz rám. Kábultan ébredek, hirtelen semmit nem tudok. Hol vagyok, milyen nap van ma? A nap már feljött, de a telefonom nem jelzett. De nem lehet hétvége, mert tegnap vasárnap volt, és basszus!

Beugrik a mozdulat, ahogy kinyomom az ébresztőt. Észbe kapok, hogy ma egy fontos megbeszélésem lesz, ami előtt még rengeteg dolgom van. Nem készültem még fel az új megbízónkkal kapcsolatban. Gyorsan rápillantok a telefonomra és látom, hogy fél órával tovább aludtam, mint kellett volna. Riadtan pattanok ki az ágyból.

– Baszki! Elkések!