AIR - Levegő

III.

- Kölcsön tudnád adni azt az azbeszt-hálót? Az enyém leégett!

- Ne kérdezd, hogy miért, csak keverjed már össze!

- Nem hiszem el. Öt évet jártam egyetemre, sehol se láttam még ezt a képletet!

- Nem megy a matek?!

- Hé, te ott! Összetörted a kémcsövemet! Jobban kéne vigyázzál!

Köszöntelek az Egy átlagos nap a laborban című valóságshow... valóságos keretén belül, ahol nyolc órán keresztül ez megy a hátad mögött, miközben te éppen egy nyomorult cink tablettával próbálsz kísérleteket végezni. Igaz, a labor nem túl zsúfolt, de valamiért mindenki tőlem akar segítséget kérni ismeretlen képletek, elégtelen alapnyagok, törött kémcsövek és szerelmi tragédiák jegyében is. Utóbbival egyáltalán nem túlzok!

A főnök pedig... Nos, a főnököt nem igazán érdekli, hogy milyen körülmények közt dolgoztat engem. Ő csak adja a pénzt a munkámra és a többiek munkájára meg bizniszel a londoni főkapszula laborjával. Én meg hiába teszem fel az okosfejhallgatómat teljes zajkizárással, valaki úgyis mindig leveszi valami fontos, megbeszélendő ügy miatt, ami abból áll, hogy valamelyik kollégája bosszúból kiöntötte az összes higanyt és pótolni kéne. Ja, majdnem kifelejtettem valamit. A nő NEGYVEN ÉVES! De ez még csak a kezdet. Néhány nappal ezelőtt egy ötvenéves FÉRFI megkérdezte tőlem, hogyan mondhatná meg a feleségének hogy válni akar!

A mai napon viszont különösen kaotikus volt a helyzet, amint a matematikusunk valami rendellenességet fedezett fel a számításaiban. Ezután még három fizikus is leellenőrizte a számításokat, a kémiai tesztelők pedig egynesen lázba jöttek, amint meglátták az eredményt.

Ez persze azzal járt, hogy félpercenként félbe kellett szakítsam a munkámat, annyian jöttek hozzám. Amikor már a huszadik tesztelő jött felém azzal a kérdéssel, hogy mi a véleményem arról a rendellenes számításról, nem bírtam már tovább, rácsaptam az asztalomra és felálltam.

- CSEEEEEEEEEEEEND!!! - ordítottam, mire csodák csodájára mindenki elhallgatott.

- Te. Jó. Ég. - kezdtem. - Nem tudnátok, egy kicsit, halkabban, dolgozni! - Már annyira ki voltam idegileg, hogy nem tudtam rendesen hangsúlyozni. - Te jó ég. Én vagyok a LEGFIATALABB közületek, mégis, úgy látszik, rajtam kívül senki se érzi magát bolondok házában! - Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. - Én azért vagyok itt, hogy új kémiai reakciókat fedezzek fel kísérletezés KÖZBEN, majd megmutassam nektek is, hogy elemezzétek. Az én dolgom egyelőre nem a ti dolgotok, és a ti dolgotok nem az én dolgom! De ha nem hagytok békén, nem tudok dolgozni. Szóval hagyjatok békén. OKÉ?

A laborban egy percig mindenki olyan lett, mintha folyékony nitrogénnel öntötték volna le őket. Azután halkan suttogni kezdtek, majd egy kicsit hangosabban beszélni, végül leültek a helyükre és elemezték tovább a maguk dolgát.

A következő négy órában senki sem szólt hozzám.

✧✦✧

Le se vettem az orvosi köpenyemet, amikor hátast ugrottam az ágyamra, annyira fáradt voltam. Még csak két hete dolgoztam a laborban, de máris úgy éreztem, az élet ennél csak nem lehet kegyetlenebb. Holnap végre eljön a hét egyetlen szabadnapja és nem kell visszamenjek az őrültek házába. Ez volt életem egyetlen boldogító igazsága. Ami elég kellemes volt ahhoz, hogy abban a pillanatban elaludjak és ne keljek fel másnap reggelig.

✧✦✧

Mint minden reggel, ma is újra megszólalt az okosfejhallgatóm. Ijedten ébredtem és fél kézzel már kerestem is a fehér köpenyemet és a szárnyamat. Aztán rájöttem, hogy mindkettő rajtam van, a tegnapi ruháimmal együtt. Elfojtottam egy csúnya szót, majd vizet töltöttem a fürdőkádba és nyugotan végeztem el a reggeli rutinomat tudva, hogy szabadnapom van.