AIR - Levegő

I.

Általában magamtól szoktam felkelni. Mivel már rég elmúltam 14, van saját okosfejhallgatóm, ami felébreszt engem pontosan reggel 7 órakor. Ez alkalommal viszont apám keltett fel, méghozzá 9-kor.

- Boldog 21. szülinapot, Emma! - mondta vidáman, majd egy 50 centi magas ajándékdobozt tett az ágyamra.

Kérdőn néztem rá. Hiába volt nagyon befolyásos ember, ekkora ajándékdobozt, főleg egy 40 cm széles gyors masnival a tetején még soha életemben nem kaptam tőle. Valószínűleg észrevette, hogy bámulom, ezért újra elmosolyodott.

- A mai nap különleges alkalom a számodra. Bontsd ki!

Most is megvontam a vállam, de nem vártam semmire és egyből feltéptem a gyorsmasnit és a csomagolópapírt. Mit is mondhatnék, egyáltalán nem az volt, amire számítottam. Azt hittem, valami nagyon összetett kémiai vegyítőgépet vagy mikrochip gyártót kapok, e helyett a nagy doboz vagy tíz kisebb sárga dobozt tartalmazott.

Unottan néztem apára.

- Ez most komoly?

- Ne nézz így rám, rajta, bontsd ki az összeset!

Amint nekiláttam az első csomag kibontásának, végre teljesen felébredtem és hát... eszembe jutott, hogy hol is vagyok most tulajdonképpen.

Huszonegy év. Ennyi ideje vagyok bezárva egy kapszulába, amit szó szerint 3D-sen nyomtattak. Aminek amúgy a hivatalos neve Berlin Főoxigénbázis és mindenki azt gondolja, jó hely. Jó hely a francot! A fürdőszobán kívül mindenhol kamerák vesznek körül, csak ezt nem mindenki tudja. De nekem van egy nanochip a kisujjamban, ami morze kód alapú rezgéseinek segítségével jelzi, hány kamera van egy adott helyiségben. Egy egyetem előadó termében például körülbelül öt szuperprecíz mozgás- és hőérzékelő kamerát véltem felfedezni, a kémiai laborban pedig legalább tízet. Még a hálószobámban is volt egy kis kamera, ugyanolyan precíz, mint máshol. És ha ez nem lenne elég, a bázisnak nincs kijárata, az egyetlen hely pedig, ahol természetes fényhez lehet jutni, azok az üveggel fedett folyosók, amiket utcáknak hívnak.

De az, hogy nincs kijárat, azt is jelenti, hogy... nos, nincs kijárat. Elméletileg a külvilágban túl kevés az oxigén, hogy meg lehessen élni. Ezért is hívják ezeket az óriási kapszulavárosokat oxigénbázisoknak.

Most biztosan azt gondoljátok, a társadalom valami nagyon szennyező háborúba keveredhetett. Pedig nem, ennek a megközelítésnek semmi köze nincs a történtekhez, legalábbis elméleti szinten, mi több, az emberek egyáltalán nem hibásak ezért. Legalábbis elméleti szinten. Nos, múltbeliek, dőljetek hátra és vegyétek elő azt a popcornnak nevezett fura kaját, mert storytime következik!

2121. Mielőtt megkérdeznétek, igen, ez egy évszám. Most gondolom, azt feltételezitek, hogy a fél emberiség már egy másik naprendszerben él. El kell, hogy szomorítsalak, még nem tartunk ezen a szinten. Igaz, már élnek pár tízezren a Holdon, de azok egy külön társadalom más szabályokkal, nekünk pedig nincs közünk hozzájuk. Viszont itt, a Földön, meg kell hagyni, eléggé fejlett a technológia. Történelemből azt tanították, a múlt emberei generációkon át várták, hogy repülő autókkal utazhassanak. Mi már felcsatolható, elektromos szárnyakkal szeljük az utcákat, így az úgynevezett forgalmi dugóktól is megszabadultunk, tudja a franc, hogy mi is az. Egy újabb hasznos találmány az élő hologram, vagyis olyan kivetített fény, ami külső körülmények hatására ugyanúgy viselkedik, mintha egy valós tárgy lenne. Embereket eléggé nyilvánvaló okok miatt nem lehet kivetíteni. A mikro- és nanochipek is fejlődésben részesültek, és már majdnem mindenkinek bele van építve egy az agyába, így megkönnyítve a telepatikus kommunikációt.

Most azt mondod magadban, ez mind szép és jó, de akkor miért nincs a külvilágban oxigén? És miért élünk fedett kapszulákban?

Most szépen szedd elő a második csomag popcornt, mert elértünk a dolgok sötét részéhez!

2121. Az az év, amikor a Németországi Mesterségesítési Párt nyilvánosságra hozta a terveit. Három évvel azelőtt öszefogtak Európa legnagyobb tudósnőjével, az Ausztriából származó Papp Hedwiggel, majd az ebből származó zseniális és revolucionális ötletekkel kiváltották, hogy hatalomra jussanak. Közben a tudósnő terhes volt, de senki se ismerte a férjét, és hiába kérlelte mindenki, hogy nyilatkozzon erről, ő mindig kitérő válaszokat adott. Igaz, akkor én még nem éltem, de ezt apa mesélte nekem.

Gondolom, már sejtitek, mi lesz, ha egy mesterségesítési párt hatalomra kerül. Hát igen, ahelyett, hogy megtették volna, amit ígértek, óriási 3D-s nyomtatókkal megépítették ezeket a bázisokat két év alatt. A harmadik évben mindenkinek kötelező volt beköltözni a bázisokba.

Három ország viszont nem egyezett bele, sőt, kifejezetten ellenezte a kapszulák felépítését: Olaszország, Görögország és Magyarország. Magyarország eljutott odáig, hogy felkelést indítson a Mesterségesítési Párt ellen, ahol mindhárom ország részt vett. Ezért, miután mindenki szerencsésen beköltözött az új otthonába, nem lehet tudni, mi történt, de Magyarország a másik kettővel együtt csak úgy eltűnt a föld színéről, a vezető párt szerint oxigénhiány miatt. Papp Hedwiget pedig azóta se látta senki.

Az emberek, miután mikrochipet tetettek az agyukba, meglepően könnyen alkalmazkodtak az új rendszerhez és elhitték, hogy Magyarország soha nem is létezett. De Apa nem volt annyira naiv, hogy belemenjen a mikrochipes játékba. Ő tudja a teljes igazságot, de valamiért nem szólal fel ennek érdekében és az az érzésem, hogy valamit titkol. Valami nagyon fontosat. Talán a puzzle utolsó darabját. Vagy a puzzle darabjainak a felét. Az is lehet, hogy nálam csak egy kis darab van az igazság teljességéből.

Azon kaptam magam, hogy még mindig bámulom a kicsi sárga dobozokat, mint a tízéves gyerek az első szárnyait. Éreztem viszont, hogy nem bírom tovább elhallgatni az egyetlen igaz mondatot, amire magamtól rájöttem.

- Apa, te titkolsz valamit.

- Nagyon jók a következtetéseid - mondta, majd leült a forgószékre és egy lassú forgást tett meg. Szemüveges arcán valamiféle megmagyarázhatatlanul ijesztő arckifejezés ült. - De ha én valamit titkolok előled, azt jó okkal titkolom.

- Miért, még nem vagyok elég nagy?!

- Az igazságnál sokkal nagyobb tétek forognak itt kockán, Emma - válaszolta, majd komolyabb arckifejezésre váltott. - Ne kezeld le a döntéseimet, akármennyire kellemetlenek is lehetnek. Ha te kéne döntsél, biztos vagyok benne, hogy azonos lenne a véleményünk.

- Honnan veszed?! - kérdeztem egyre idegesebben.

- Ismerlek. Jobban, mint amennyire gondolnád. - Apa természetesen, de mélyre hatóan mondta ki a szavakat. - Bíznod kell bennem. Én pedig még jobban bízok benned.

Volt valami a hangjában, ami arra utalt, hogy ezt egyedül kell véghezvidd.

- Mielőtt kibontanád ezt az ajándékot - szólalt meg újra - , idd meg ezt. Jót tesz, ha mértékkel fogyasztod.

Odanyújtott nekem egy pohár vörös folyadékot. Én először kérdően néztem rá, de végül belekóstoltam.

Nagyon fura íze volt. Édes, savanyú és egy kicsit fűszeres is volt egyszerre. Nagyon szeretem a fura dolgokat, ezért egyből meg is ittam az egészet. Apának újra igaza volt, sokkal jobban éreztem magam tőle.

- Mi ennek a kémiai képlete? - kérdeztem apától.

- Tudniillik, ez a szer - válaszolta, majd közelebb jött és a fülembe súgta - illegális.

Akaratomon kívül elnevettem magam. Egy idő után már apa is nevetett velem együtt. A nevetés betöltötte az egész szobát és talán még a fürdőszobát is. Most már jókedvűen csomagoltam ki a sárga dobozokat.