Ötödik

202 12 1
                                    

- Uram, ez egy démonoknak fenntartott hely, őt nem viheti be.

- Nem tenne egyszer kivételt? - kérdezem, miközben Mart bociszemeket mereszt rá. 

- Sajnálom, de nem lehet.

- Vogal Angar vagyok, Lucifer egyik hadvezére, így már beenged? Vagy netán zargatnom kell őt efféle semmiségekkel?

- Nem, semmiképp, jöjjenek csak be! - adja fel végül a férfi a fenyegetésemnek hála, mire mi végre betesszük a lábunkat az épületbe. - Külön szeretnének étkezni a többi vendégtől?

- Igen. 

A férfi odavezet minket egy apró helyiségbe, amelyben két szék és egy asztal van. Kihúzom az egyik ülőalkalmatosságot, és leültetem az angyalt, majd én is követem őt. Hosszú percekig várakozunk, mire egy pincér meghozza az étlapot. Mindketten nézegetni kezdjük, csak az angyal sokkal bizonytalanabbul. Végül rendelünk, míg ő salátát kér, addig én steaket sültburgonyával. Talán azért ilyen vékonyka, mert folyton salátát eszik, lehet, testképzavaros? Ha igen, akkor meg kell tanítanom elfogadni, amije van. Mert annyira aranyos, kedves, nem akarom, hogy szomorkodjon. Miután megérkezik az ételünk, megköszönjük, és ő a nagy kék szemével néz rám, mintha várna valamire.

- Nem vagy éhes? - kérdezem.

- De, már nagyon! - szólal meg halk hangocskáján.

- Akkor miért nem eszel?

- Nem kell várnom semmire sem?

- Dehogy kell! Nyugodtan kezdj el enni! - mondom neki, mire felderül az arca, és falatozni kezd. Annyira cuki tud lenni. - Finom?

- Igen. A tiéd?

- Még nem kóstoltam. - A késemmel levágok egy szeletet a jól átsült steakből, felszúrom a villámra, és a számba helyezem. Mellé kevéske krumplit is lapátolok, és megrágom az ínycsiklandó ételt. - Nagyon finom. Biztos, hogy elég lesz az neked?

- Nem értem, miért ne lenne?

- Ehetnél egy kis húst, pokolian finom - mondom neki, majd még egy falatot küldök az első után.

- Talán egy kicsit... nem szabadna sokat ennem.

- Miért ne szabadna?

- Mert kövér leszek...

- Nem leszel az, nyugodj meg! - nyúlok az asztalon lévő kezéhez.

- De már most is az vagyok - mondja, majd egy-egy könnycsepp kibuggyan a szeméből, de ő gyorsan letörli azt.

- Nem vagy az, mit gondolsz? - kérdezem, miközben ujjaim az apró kezére fűzöm. 

- De igen... - hal el a hangja.

- Te vagy a leggyönyörűbb, akit valaha láttam. Túl vékony is vagy angyalka, nem kell félned, nem vagy kövér. 

- Tényleg így gondolod? - kérdezi egyet szipogva.

- Igen, így - mondom, majd eltolom a székem, felállok, és odasietek hozzá. 

Fejét a mellkasomhoz nyomom, és simogatni kezdem. Ez annyira csodálatos érzés. Szomorú belegondolni, hogy mennyi mindent hagytam ki idáig holmi katonai miheztartás végett. De most itt vagyunk, és végre átölel a karjaival. Miután elengedem, jégkék szemébe nézek, amely csillog a könnyektől.

- A-akkor megkóstolhatom a húst? - kérdezi aranyosan, mire én felnevetek.

- Persze, hogy megkóstolhatod!


Angyal és DémonWhere stories live. Discover now