Bíbor kard: Egy harcos lány krónikái

A magára hagyott gyermek

Leila és családja egy csendes kisvárosban élnek a hegyek között Skóciában. Egyke gyermek, így az összes figyelem ráhárul. A ragyogó azúrkék szemekkel és a szélben táncoló gesztenyebarna fürtökkel Leila bűbájos ártatlansággal bírt, amely mindenkit magával ragadott körülötte. A sors azonban más utat szánt neki. Anyukája, Marta tanárként dolgozik egy közeli iskolában, ahol nagy a megbecsülése, ám a gyerekek mindig is szigorúnak tartották. Apukája, Stefan egy csavargyártó cég tulajdonosa. A szülők gyakran a munkába temetkeznek, így történt egyik nap, hogy Leila egyedül maradt otthon.
Egy régi építésű, három emeletes házban laknak egy erdő közelségében. A fény a házba a hatalmas ablakokon keresztül szűrődik be. Az épület mögött egy halas tó található, ahol Leila szívesen tölti az idejét olvasással. Mindig is jó tanuló volt, az iskolában azonban nem volt túl sok barátja. Gyakran egyedül érezte magát, így a szabadidejét a természetben töltötte legszívesebben. A sötét lombkorona erdő minden egyes zeg-zugát ismerte már. Tudta, hogy a fakopáncsok a hatalmas diófa oldalában szoktak gyülekezni. A barátságos, ám egyszerre félénk őzikékre is barátaiként tekintett.  Megnyugvást az erdőben talált a vadvilág közelségében.
Egy délután, mikor Leila ismét egyedül maradt otthon kitalálta, hogy kincset fog keresni. Belépett apja dolgozószobájába, ahol egy régi bőr kanapé állt a sarokban, mellette egy könyvek sokaságától roskadozó fapolc. Az ablak mellett egy íróasztal állt, ami egykor piros színűre volt festve, de mára már lekopott. A kopásnyomokat a számtalan papír tömegek takarták el. Hosszas keresés után Leila talált egy lelakatolt könyvet. Akárhogy is próbálta kinyitni, a régi borítású, vaskos könyv zárva maradt.
Leila kíváncsiságát rejtve, lopakodva indult le a hosszú, vörös szőnyeggel borított lépcsőn. A nappaliban egy hatalmas kanapé állt, felette régi képek Marta családjáról. Leila gondosan szemügyre vette a képeket, de nem vett észre semmi különöset.
Tovább haladt, majd a mosókonyhában talált egy türkizkék üveggolyót, amely fény felé tartva tündöklően csillogott. Leila nagyon megörült a kincsnek, amit azonnal be is zárt a szobájában található, kicsi, kulcsra zárható dobozkába. Hangosan sóhajtott egyet.
- Olyan jó lenne valakivel játszani.- gondolta búslakodva.
A szobájában körbetekintve egy baldachinos ágyat vélhetünk felfedezni, ami mellett egy kis éjjeli szekrény áll. A falon poszterek lógnak sárkányokról és hercegnőkről. Mindig is szerette a különös lényeket. Íróasztalán rend uralkodott, színes ceruzái szépen sorakoztak, mellette pedig a nyakláncai lógtak. Kedvence egy arany láncon lévő , L betűt formázó medál volt, amit az anyukájától kapott. Különlegesnek érezte ezt a nyakláncot, egy olyan tárgy, ami csak az övé. Gyorsan fel is vette, majd a hosszú lépcsőn szaladva, a frissen nyírt gyepen áthaladva leült a halastó melletti kedvenc padján. Erről a helyről rá lehetett látni a ház hátsó részére, az erdő titkos ösvényére, illetve a halakat is tudta figyelni innen.
- Bárcsak lenne itt valaki velem! -búslakodott Leila magában.
Szomorúan elindult a pince felé, ám a bejáratnál meghökkent. A hatalmas vasajtót három lakat és egy retesz védte az illetéktelen behatolóktól.
- Vajon mi rejtőzhet ide bent?- töprengett Leila kíváncsian.
Azonban hiába próbálkozott hosszú órákon keresztül, az ajtót továbbra sem tudta kinyitni. Más módszerhez kellett folyamodnia. Visszarohant az emeletre, majd megállt a konyha közepén. Kivette a fiókból a legnagyobb kést, amit csak talált. Azonban nem volt hajlandó csak egy próbálkozást hagyni magának. Hirtelen eszébe jutott a "Harcom egy ogréval" című könyv, amit nemrégiben olvasott. Egy harcos ifjú kötelek, fűrészek és egy hullámcsatt segítségével sikerült átjutnia a lakatokkal zárt ajtókon. Fűrészt talált az apja szerszámosládájában, csattot a fésülködő asztaláról hozott, már csak egy kötél kellene.
Hiába kutatta át az egész házat sehol sem találta meg a hiányzó elemet. Teljes elkeseredés futott végig rajta. Végre lett volna egy izgalmas programja, de az első lépésen sem jut túl. Osztálytársai mind videojátékoznak, pletykáznak, vagy sminkelnek. Őt senki sem hívta el. Közben észrevette, hogy a sok keresés alatt le is ment a nap. Gyorsan lezuhanyzott, majd készített magának vacsorát. Lekváros pirítóst evett egy bögre tejjel. Végül elkeseredve feküdt le az ágyába, s álomba sírta magát.
- Vajon ki fogom tudni nyitni valaha azt az ajtót? Hol lehetnek már a szüleim? Sosem jönnek vissza? - ezen gondolatok közötti kínban aludt el.