A vörös báró ( írás alatt)

Második fejezet

 A reggeliből épp már csak pár falás volt, mikor már lehetett hallani a kavicsokon vágtató lovak dübörgését. A báró kinézett az ablakon. Igen, megjött az orvos. Megtörölgette a száját és kezeit, ezután lerohant a lépcsőn, a bejárati ajtóhoz, hogy fogadja a doktort. Felmentek a szobában.

 Bár tavasz volt, a kandallóban még parázslott a tűz, az ablakon beszivárgott az egyre erősebb Nap sugarai. Az ágyon fekvő fiút megvilágította, az arany fürtjei csak úgy csillogtak a fényben. Az orvos gondosan megvizsgálta, bekötötte fejét.

-Valószínűleg estére már magánál lesz, viszont pihennie kell, és nem lenne tanácsos utaznia. Itt maradhatna úgy három napig? Aztán óvatosan haza lehetne szállítani.

-Igen, hogyne, persze. Ha kell tovább is maradhat, itt elfér, addig sem vagyok magányos. - felelte a báró.

- Itt van egy kis gyógyszer ebből kéne adni neki naponta háromszor, reggel-délben-este, továbbá a kötést is kéne a fején cserélni, itt a kötszer is. Önre bízhatom báró úr?- kérdezte meg az orvos.

- Igen, ellátom én, egy kis tapasztalatom van, vannak pozitívumai is a háborúnak.- kacagott a báró, átvette az említett szereket és letette a kis komodra. Közben pár pengőt adott az orvos kezébe és kikisérte.

- Isten áldja önt! Rendkívül köszönöm.- búcsúzott el az orvostól. Megelőzte inasát és  becsukta az ajtót az orvos után.

- Megkérhetem, hogy hozzon egy kis kávét és kekszet a könyvtár szobába? Két csészét is.- kérdezte a báró.

- Természetesen, jóságos úr!- felelte az inas és indult is a konyha felé. A báró peddig be a könyvtár szobába, magához invitálva öccsét is. Leültek a két nagy kandalló elött terpeszkedő fotelekben, amelyek különböző bundákkal és pokrocokkal volt díszítve.

- Foglalj helyet, öcsém. -szólt a báró öccsének Miklósnak, azzal leült és egymásra rakta a két lábát.

- Mit sem változott ez a hely, kiskorom óta. - Mosolygott a  Miklós úrfi.

- Hát azért valamicske csak történt itt is azóta ne hazudjék. No, de nekem azt magyarázza el, hogy mi a csodát keres ön itt ilyen korán? Mért kell felverni engem?- elkezdett érdeklődni a báró.

- Hát bátyám, te azt el sem hiszed. Megnősülök! Beszeretném jelenteni, és engedélyt kérni, hogy itt töltsük a mézes heteket.- vígan válaszolta Miklós úrfi.

- Hogy te megnősülsz? És itt a mézes hetek? Eddig a világot jártad, mért nem egy szebb helyen, hisz biztos rengeteget ismersz. Túl sok stressz volt már ma, és hány óra is? 12 lesz húsz perc múlva...- ekkor a folyosóról behalladszodt ahogy Webner jön és a tálcán összeütődnek a csészék.- Na várj ezt ki kell nyissam. - azzal oda rohant. Az inas bejött elhelyezte a tálcát a két karósszék között álló asztalra. Tölteni is akart már.

-Tessék hagyni.- szolt a báró Sámuel- majd töltök én magunknak.  Menyjen pihenjen még le.

- Köszönöm uram, azzal peddig kisétált méltóságteljesen.

A Sámuel báró úr a kávét kezdte el kitölteni.

-Mindig is olyan kis házias voltál, jobban szerettél ilyen dolgokat csinálni, amik kevésbé fiúsak.- jegyezte meg Miklós.

-Na hagyd abba, nem kell a csipkelődést, szegény öreg, itt van már kiskorom óta, jobban ismer engem a legtöbbeknél. Háborút is megjártam, ne mond már, hogy anyámasszony katonája vagyok.- szólt vissza Sámuel.

- Nem csipkelődés, csak megjegyzés. Hogy kapcsolatod sincs, meg ha megjegyezzük ezeket a dolgokat, az ember azt gondolná...

-Nem vagyok homoszexuális! Kikérem magamnak! Ha nem azzal töltöm minden hétvégém, hogy más nők ágyába bújjak nem azt jelenti, hogy nem vonzódóm irántuk! Ezt a témát leszeretnám zárni, beszélj normálisan, vagy a nászheted tőltheted a híd alatt felölem. - csapott oda a testvérének.

-Na, azért ott még sem tölteném.

-Mesélj ki az a lány, feltételezem az és nem egy idős asszony.- mondta kissé komiszul Sámuel és beleivott a kávéjába.

-Jane Lizett bárónő, 18 éves. Majd Augusztusban tölti a 19-et. Szóval megtudsz nyugodni.- szolt nyugottan Miklós és leharapott egy kekszet a bajusza alatt.

-Jajj, annál fiatalabbat nem kaptál? Koraszülött esetleg nem érdekel, a kocsmárosnénál nézelődj ha mégis.- Nézte kerekedett szemekkel öcsét Sámuel báró úr.

- Nem na, ne csináld. Add áldásod te is rá.- kérlelte bátyát.

-Jól van legyen, de majd mindent csak szépen,  hisz még csak gyerek.- sóhajtott a báró.

-Jajj, tudtam, hogy vajszívű vagy. Na de én megyek is.- Lehörpintette a kávéját és mellé falt néhány kekszet is be.- Két hét múlva ugye itthon leszel?

- Valószínű, igen.- vágta rá.- de te hova mész?

- Vissza Budapestre , na de sietek.-és kifutott.

-Vigyázz magadra, te gyerek!- Kiáltott utána, bár nem hinné, hogy hallotta. Gyerek. Hisz csak két év van közük, igy tekintve még ő is gyermek lehetne.

Közben az óra már rég elhaladt a 12 felett. Vajon kéne gyógyszert adni? Nem, hisz  eszméletlen, még nyelni sem tudná, de azért megnézi mi lehet vele. Mielőtt kiment volna csengetett, hogy vigyék el a tálcát. Kiment, át a folyósón a lépcsőig. azon fel, onnan a folyosó végére a cseléd lépcsőhöz, azon is fel. Felért , benyitott. A fiú még mindig ugyanott feküdt. Gyönyörű volt. A tűz már csak parazsakban égett. Mivel nem volt kint olyan meleg és a vastag falak bent tartották a hideget ezért rakott 3 száll fát a tűzre. Felállt és rá pillantott, legszívesebben egy csókót nyomott volna a homlokára, de attól fél, hogy megébred valamilyen módon. Ameddig az ajtóig ért tekintetével fürkészte. Próbált rá jönni ki is lehet, betörő, de mit szeretett volna? Talán egy gyilkost, betörőt szorongatnak itt most a keblükön. 

Ahogy egy a szobából kijött egy cseléd lány, a sajátjába ment volna.

-Ma mi dolga, kisasszony?

-Oh, uram.-térdet hajtott- Vasalnom kell és port törölnöm.

-Ma szabadnapot kap, kérem addig is figyelje ezt a fiút, bármikor megébredhet. Nem tetszik tudni ki lehet?

-Ha jól láttam a kereskedő fia. Egyszer mintha összefutottam volna vele a boltban, de akkor is csak homályban láttam. A szőkesége ami megmaradt.- válaszolta lány-

-Igen valóban szépek a fürtjei...Köszönöm szépen.

- Én szeretném megköszönni, hogy megbízott engem ezzel a feladattal, és a szabad napot.

-Ugyan, nem kérem többre, csak figyelje, bent ülhet a szobájában, ha van kedve felhozhat egy könyvtári könyvet, tegyen a tűzre ha kialszik. És persze maga se üljön hidegben.-mosolyógta el magát a báró

-Rendben értem, megteszem szívesen.-szólt a cseléd.

- És megkérhetem ha felébred azonnal szól nekem?

-Természetesen uram, megteszem ezt is.- szólt  a lány.

- Mindig is tudtam, hogy egy angyal kend.- mosolygott és kézen csókolta a lányt. Az megilletődve elvörösödött.

A báró az utón amin feljött, most azon távozott. Lement a dolgozó szobájába. Beült a nagy asztala mellé és elővette a papír munkákat. Egy lopott pillantást vetett a sarkot elfoglaló nagy zongorára. ,, Bárcsak valaki megcsendítené ameddig dolgozom"- gondolta. Aztán kihúzta a fiókját, megpillantotta benne a történelmi romantikus regényének elkezdett vázlatát. Égett a tenyere hogy elkezdje folytatni, de most nem tudta, nem engedhette meg magának, hisz dolgoznia kellet. Teste hiába volt lent a dolgozó szobában, gondolatai valahol fennt, magasan szálltak.