A vörös báró ( írás alatt)

Első fejezet

Kora tavaszi reggelen a Nap megragyogtatta álmoska fénysugarait, a fénysugarak áttörtek az öreg fák zúzmarás csupasz ágain kissé felmelegítve őket a fagyott este után.  A Napsugarak lágyan végígsimogasák a fűszállakat azután a járó kavicsokat és az üres kaspókban a mohás földet is megcsiklandozta. Megöleli a kastély évszázados falainak köveit és betekint az ablakokon. A vastag bársony függönyök még oda vannak húzva , néhol a táblák ,máshol a zsalúgráterek vannak rácsukva az ablakokra, nem lát be. Ezek szerint  a ház gazdája még alszik. Így gondolja az a fiatal fiú is aki a ötszáz méterről figyeli a tekintélyes méretű és birtokú Rotodzy kastélyt .

,,Most vagy soha !" gondolta magában. Nekiszaladt a kerítésnek és felugrott rá , s elkezdte megmászni a böhöm vasszerkezetet. Felért ,volt egy kis gond , a kerítés teteje nagyon hegyes volt, így nem tudott átmenni. Meglátta a címeres oszlopot ,elmászott addig s azon befordult ,elkezdett máris lefelé mászni. Elkezdett szaladni ,rá a gyepre amin megcsúszott a harmat miatt és földnek esett . A fejét egy kőbe vágta bele ,az meg elkezdett sajogni ,hamarosan eszméletlenűl feküdt a gyepen.

Az öreg lakáj, Webner épp a teát főzte le, amit aztán tálcára helyezett és vele együtt még pár szelet pirítóst rakott rá és mellé egy kis tányéron vajat és kést. Már elindult felfelé a lépcsőn, a tálca tartalma koccogva próbált egyhelyben maradni. Mire felért valaki meghúzta az ajtó harangocskáját . Kinyitotta az ajtót és a gazdaura testvére állt az ajtóban . Beengedte. Üdvözőlték egymást, mind két régi jó barát.

- Hát még mindig alszik az öreg medve? -kérdezte kacagva Miklós úrfi.

-Már nem sokáig fog- nevetett a lakáj.

Miután  Miklós úr levetette utazó kabátját felmentek a lépcsőkön. Az évszázados lépcsők csak úgy nyikorogtak a piros bársonyszőnyeg alatt. Egyik fordulóból a másikba térültek ,közben Miklós az ősöket nézte végig a folyósók falain. 

Beérkeztek a báró szobájába. A lakáj félre húzta a függönyt, Miklós úrfi finoman megbökte bátyát ,hogy felkeltse. Mikor annak megnyíltak kissé szemei  Miklósnak a szája is megnyílt.

-Tessék felkelni magácskának, azt hiszem még látogatója is van, már kialudta a napszámosoknak is a krumplit a földből.- vetette oda.

- Neked is jó reggelt ,egyszer.- A báró felvette a köntösét lassan és  be ült  a karosszékbe hellyel kínálta öcssét is ,de az inkább ahhoz ragaszkodott ,hogy megnézze az új látogatót.

-Persze azt még véletlenül se árulod el ,hogy kihez lesz szerencsém, apropó még azt sem ,hogy te mit is keresel itt.-mondta a báró öcssének akivel baktatott lefele a lépcsőn döngő léptekkel.

Leértek a konyhába . A hosszú asztalon egy szőke, fiatal, 20 évei elején járó, jobbmódú ként öltözött fiú feküdt. Nem visított rajta hogy dús gazdag, de látszodtt, hogy nem a leg szegényebbek a faluban.
A báró tágra nyílt szemekkel méregette a fiút.  Végül nehezen megszóllalt:
- Mi történt vele? - tudakolta.
-Állítólag harmatos fűvön megcsúszott és be verte a fejét valamibe, vérzett. - mondta a szakácsnő. És valóban, ott volt egy konyharuha a feje alatt, amit beszínezett kissé a vér.
A báró csak nézte a fiút, még így is szép volt, megsérülve és kábultan. De ilyen vágyai nem lehetnek, nem azt nem szabad.
-Azonnal vigyék fel egy szobába, fektessék be egy ágyba, vegyék le a ruháját, adjanak rá valami kényelmeset. - adta a parancsot.
Egyik felét megfogta a báró a karjainál, a lábainál pedig a testvére. Felvitték egyik üres cselédszobába. Az úton azon gondolkodott, hogy ezt nem szabad, így még nem varázsolta el sok ember... Nem azt nem lehet, ilyen érzései nem lehetnek.
Felvitték és le tették egy ágyra. A báró ki nyitotta az ablakot eltakaró táblákat, hogy jöjjön egy kis fény be. Közben be jött a komornyik egy tiszta ruhával meg néhány cseléd. A báró félig nézte, látta az izmos mellkasát és a hasát. Végül úgy döntött elmegy
-Megyek, orvosért küldetek.- és ki fordult a szobából. Egész úton azon gondolkodott, hogy ez nem lehet ilyet csinálni. Nem és nem.
Amikor lefelé ment a lépcsőn és le nézett a lába elé akkor vette észre, hogy ő még köntösben van.
Az ajtónál talált írószert és papírt, ráfirkantott pár sort, hogy sürgős és jöjjön az orvos gyorsan. Ezután kimenet a deres időbe, hátra az istállóhoz az istálló fiúhoz.
A fiú meglepődött, soha nem látta még így a bárót, megakadt  a szava.
-J-jó reggelt-t, kegyelmes uram! - dadogta a hirtelenségtől. Az istállóban szénaszag és meleg volt a lovaktól.
-Azonnal nyergeljen egy lovat, és menyjen el a városba az orvosért, sürgős, itt a cédula is. Szép napot! - azzal ki rohant az istállóból vissza az épületbe.
Felszaladt a cseléd lépcsőn. Be a szobába.
-Hamarosan itt lesz az orvos is. - mondta és a fiúra nézett, akit egyik cseléd most takart be. - Bizonyára hideg neki ez a hely, Webner kérem, hozna fát és begyújtana a kályhába?
-Természetesen, uram. - felelte a meggörnyedt lakáj.
-Hálás vagyok önnek. - mondta a báró, mikor mellette volt a lakáj  és rá tette a kezét a vállára. Ekkor vette le a szemét először a fiúról.
-Elmegyek átöltözni... Ameddig nem jön az orvos, kérem maradjon itt valaki. - mondta aval vetett egy utolsó pillantás, ki fordult és elindult a folyosó végére, hogy már a saját szárnyába tudjon leereszkedni a lépcsőn.
Mikor a szobájába ért le borult az ágyra. "Hogy tehetek én ilyet?" sóhalytott és már könyvnek voltak a szemében. Erőt vett magán és ki nyitotta az ablakot, amin a napsugarak be szaladtak és a lágy csípős szellő is be jött vele eggyütt.
A báró elkezdett levetkőzni, és megkereste az aznapi ruháját, amit fel is vett, Webner segítsége nélkül is. Leült a fotelben és maga elé húzta a reggeliét, elkezdte enni, és mind csak valakin kattogott az agya...