Egy érdekes helyzet

46 7 0
                                    

A maradék feladat könnyű volt. Mikor mindennel végeztek, Midoriya elterült a földön.

- Még egy kicsit bírd ki, aztán Szanitécia majd meggyógyít.- nyújtott segítőkezet, mosolyogva Meryen.

- Köszönöm.- ragadta, meg a kezét. A lány erősen rántotta fel a földről.

- Na gyere.- mosolygott a kissé meglepett fiúra.

- Na lássuk az eredményeket.- állt meg Aizawa, az osztály előtt.- A pontszámok alapján, a legjobbtól, a legrosszabbig rangsoroltalak bennetek. Idő pazarlás lenne egyesével végig menni, ezért lássuk inkább a listát.- kivetítették a táblát, Meryen pedig sértődötten fordította el a fejét, hiszen legalább harmadik akart lenni, viszont erről a helyről eggyel lecsúszott, így lett negyedik. Midoriya utolsó helyen végzett.

- Jaj ne.- suttogta drámaian Meryen.

- Egyébként senkit se rúgunk ki.- mindenki lefagyott erre a kijelentésre. Sana meg, őszintén leszarta. Úgy vélte, bárkit kirúghatnak erről a helyről kivéve őt. - Csak azért mondtam, hogy a legjobb formátokat nyújtsátok.- mosolyodott el gúnyosan a férfi. 

- Ti komolyan bevettétek a fenyegetést? Egy kis ésszel, nem volt nehéz átlátni rajta.- fonta össze a karjait Yaoyorozu.

- Ezzel végeztünk. A tanterv, meg a többi papír az osztály teremben lesznek.- sétált el a tanár.

          Anzu és Meryen együtt sétáltak ki az iskola épületéből.

-  Á ott vannak a többiek.- 

- Látom Izuku is szerzett barátokat.- jegyezte meg a nő.

- Ja, nem kifejezés. Bár van ellensége is. Vagy rivális, nem tudom mit gondoljak.-

- Na menj a barátaiddal, de ne késs mert a Midoriyáéknál fogunk vacsorázni.- 

- Inko?- nézett teljesen leesett állal.- Végre újra láthatom.-

- Tényleg nagyon régen láttuk.- gondolkodott a nő.- Na mindegy menjél.-

- Oké-oké- futott a csapat után.- Hoy Uraraka!- kiabált boldogan.

- Sana!- integetett vissza.- Ti amúgy Iidával ismeritek egymást?-

- Ja, gyerekkorunk óta.- mosolygott büszkén.

- Néha letagadnám, hogy ismerem.- köszörülte meg a torkát.

- Hé.- ütötte meg a karját.

- Te is az állomásra jössz, Meryen?- kérdezte Izuku.

- Jap.- 

     Estefelé Meryen elkezdett készülődni. Előkészített egy koral színű, alakjára simuló garbót, és egy trapéz fazonú, fekete farmernadrágot. Anyja egy full fekete garbós egybe ruhát vett fel. Kocsiba ültek és útnak is indultak. Egy négyemeletes lakó háznál álltak meg, ahol Meryen energikusan szedte a lépcsőfokokat. Becsengettek, és egy alacsony, kissé teltebb nő nyitott ajtót. A két nő egymás nyakába borult, és szorosan ölelték a másikat hosszú másod percekig. 

- Olyan régen láttalak Anzu.- tessékelte be a lakásba a két vendéget.- Téged is Meryen. Nőttél azóta?- ölelte át őt is.

- Meglehet.- kuncogott zavartan.

- Oh. Tényleg. Izuku, itt vannak az unokatesódék.- kiabált el magát.

- Jövök, anya.- nyitotta ki a fiú a szobát, és oda sietett a vendégekhez. 

- Izuku.- rohant boldogan a lány.

- Mery.- kapta el a felé repülő lányt.

- Nézd mit hoztam.- mutatott fel egy kártyás albumot.- Játszhatnánk.- vette elő egy dobozt és az album tetejére helyezte melyet egy felhőre rakott. 

-Ez nagyszerű ötlet. Gyere.- ragadta csuklón a lányt.- Könnyített vagy nehezített pakli?- csukta be az ajtót.

- Csakis nehezített.- ült le a földre és kiválasztotta a saját pakliját. 

- Várj nem hoztunk nassolni valót.- pattant fel.- Egy perc és jövök.-

- Oké. Hozz vizet is.- kiabált utána. Kitette a sebzési pontokat össze rendezte a saját pakliját és mire végzett, már az unokatestvére is visszatért üdítővel, chipszel, pattogatott kukoricával, valamint a lány kedvenc gumicukra amit egyből ki is sajátított magának. 

- Á látom új paklid van.-

- Ja ez most új. Szóval készülj a vereségre.- Meryen nem volt felkészülve az abszolút vereségre az új paklija miatt.- Ez nem ér. Visszavágót követelek.- 

- Rendben. Sok sikert.- mosolygott bátorítóan. 

- Ch- fújt ki egy tincset az arcából. Minden lehetőséget kihasznált amit csak lehetett az agya majdnem kiolvadt, de ez nem volt elég. Így is vesztett. 

- Az előző paklid jobb volt. Maga a kompozíció nem volt rossz de más szempontok alapján állítsd össze a kártyákat. Majd megmutatom.-

- Kössz.- morogta kelletlenül. Felbosszantotta, hogy a paklija egyáltalán nem úgy szerepelt éles helyzetben, mint ahogy ő azt elképzelte.

______________JAVÍTÁS ALATT__________________-


Églenyomat (BNHA ff.)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant