Kék pillangó

Találkozás Scottal

Csak ültem ott, szorosan Patrick mellett és azon kezdtem gondolkodni vajon miért, vagy mégis mivel fogott meg engem ennyire ez a titokzatos srác. Eleinte bunkónak és pökhendinek találtam. De most, hogy jobban megismertem, kezdek rájönni, hogy valahogy félreértettem a gesztusait. Persze nem nagyon ismertem meg, de abból amit eddig megtudtam ezeket a dolgokat szűrtem le. A gondolatmenet végére eldöntöttem, hogy szeretném megbeszélni vele az előbbit, mielőtt kiszállok az autóból.

Felé fordultam, még jobban mint eddig, mert már így is csak milliméterekre voltunk egymástól, és belenéztem azokba a zafír színű szemekbe. Nyeltem egy nagyot, mert hirtelen elfelejtettem, hogy mit is akartam mondani az imént. Aztán nagy nehezen összeszedtem magam, és belekezdtem a mondandómba. 

- Patrick mielőtt elköszönnénk szeretném megbeszélni az iméntit. - kezdtem feszengve. - Azt mondtad, hogy csak ki akartál rángatni a rohamból, amit el is hiszek, csak azt nem értem miért pont ezzel? - emeltem fel az egyik szemöldökömet, miközben próbáltam a leghiggadtabb arckifejezést magamra ölteni.

A fiú ha lehet még közelebb húzódott hozzám, és megsimította a halántékomat, ami olyan szinten jóleső érzés volt, hogy mire elsuttogta a választ, elfelejtettem, hogy kérdeztem valamit az imént. - Azért ezzel angyalom, mert szerettelek volna megcsókolni.  - mondta, majd megpuszilta a fülem tövét, és a következő pillanatban már hűlt helye volt a mellettem levő ülésben. Kipattant a kocsiból, és miközben az autót megkerülve közeledett felém léptei bosszantóan magabiztosak voltak. Ruganyosan járt, mintha övé lenne a világ. Az imént azt mondtam volna, hogy idegesített? Tévedtem, be kell valljam, hogy ez nekem baromira bejött. Ahogy odaért az én ajtómhoz, és kinyitotta nekem, konkrétan a szívem gaz áruló módjára tombolni kezdett a mellkasomban. Mintha lefutottam volna a maratont. Kinyújtotta a kezét és kisegített a járműből, majd becsukta annak ajtaját. 

Nem tudtam elengedni a kezét, egyszerűen még nem voltam felkészülve a búcsúzásra. Ahol Patrick hozzámért ott olyan érzésem támadt mintha fáklyák gyúltak volna fel a bőröm alatt. Nagyon mámoros érzés volt. A szemébe néztem, amely a tengerben megtalálható összes színben pompázott. Imádtam, hogy írisze így vonz engem. Közelebb hajoltam és a kezemet felemelve megsimítottam a mellkasát, köszönetképpen a fuvarért. A tekintetem mellkasáról a szájára vándorolt. Újra szerettem volna érezni azokat a selymes ajkakat a sajátomon, nem voltak sem kirepedezettek, ápoltnak tűntek ami megint csak felidézte bennem, hogy mennyire tetszik ez a csávó. A feje egyre közelebb került az én fejemhez, és ajkaink már az újbóli viszontlátás izgalmától bizseregtek. És akkor megtörtént.... Drága testvérem megjelent a színen. 

Scott Jeep-jéből Mick Jagger egyedülálló rekedtes hangján szólt a Highway to hell, miközben öcskös bekanyarodott a kocsifelhajtónkra. Mivel alig múlhatott éjfél, gondolom valamelyik szerencsétlen hódításától jött el. Nem azért, de ha nem az én ennivaló öcsikém lenne biztosan szoknyapecérként gondolnék rá. Minden héten más lány nála a menő. Gondolom most az az üresfejű Tiffany, aki minap felvette a telefonját van a soron. Kiszállt az autóból, és dudorászva fordult a bejárati ajtó felé, és azon rimánkodtam magamban, hogy ne pillantson felénk, mert semmi kedvem nem volt a tesóm vigyorához, amint meglát egy sráccal, ahhoz meg aztán még inkább nincsen kedvem, hogy utána hetekig zaklasson azzal, hogy ki a pasi, honnan jött, ugye nem pszichopata sorozatgyilkos. De nem volt ilyen szerencsém, ugyanis az ügyeletes sofőröm minden jel szerint udvarias ember, vagy legalábbis annak tetteti magát, és ráköszön Scottra.  Az felénk fordult, és elmosolyodott amikor felfogta ami a szeme elé tárult, és elindult felénk. 

 - Sziasztok! Hails, ki ez a csávó? - kérdezte tőlem somolyogva. 

- Scotty, ő itt Patrick egy barátom, és hazahozott mert mint tudod a kocsim szervízben van.  - adtam meg a választ, de hamar rájöttem, hogy kár volt.

  - Öregem, nagyon jó barát lehetsz ha miattad itthon hagyta a kölcsönkapott kocsiját - fordult az öcsém Patrick felé, és ilyen fiús kézfogást váltottak, mintha valami becserkészett kis fruska lennék. Na azt már nem. Mind a kettőt jól vállon csaptam egyenként, és mérges ábrázattal rájuk förmedten. - Én nem valami elnyert trófea vagyok amiért gratulálni kéne, vagy elismerést begyűjteni seggfejek. Nem hittem el, hogy a saját testvérem, ilyen alfahímként tud viselkedni ha rólam van szó. És Patrick? Hirtelen kedvem lett volna elásni jó mélyre a föld mélyére, hogy ne tudjon egyhamar szabadulni onnan. Most komolyan. Akkor ő most komolyan gondolta, amit az imént mondott az autóban, vagy csak szívatni akart, megszerezni magának, és ha megvoltam akkor csak kihajít majd mint valami szemetet? De legyek már normális. Ez biztosan túlgondolom, mert mindig mindent túlgondolok. Az előbb átélt pillanatokat biztosan ő is érezte és nem csak én. Különlegesnek éreztem. Az rántott vissza a jelenbe, hogy Patrick megfogta a kezemet és simogatta. Lepillantottam, és azt vettem észre, hogy a táskám rejteke mögött megnyugtatólag a kezem a kezében van, és szinte érzem a belőle áradó bocsánatkérést. Észrevette volna, hogy ennyire rosszulesett az előbbi közjáték, vagy azt, hogy megint túlagyalok egy teljesen hétköznapi fiús dolgot?

 - Jól van na, nem kell egyből durvulni nővérkém, csak köszöntöttem a srácot, nem volt ebben semmi elismerő. De ha már itt tartunk még az elismerés is sokkal jobb lenne hidd el, mint az, hogyha előadnám az apu féle " hozzányúlsz, meghalsz" - nézéssel egybekötött kézfogast. - mutatott rá arra, hogy tényleg ő a jobbik eset. 

 - Jó, jó igazad van öcsi. Na most hogy ezt így kitárgyaltuk az éjszaka közepén, leszel szíves behúzni a házba, mert nem szeretnék úgy elköszönni, hogy te közben itt szobrozol. - mondtam neki, lágy mosolygást mímelve. Ez nálunk gyerekkorunk óta egy ilyen szokás, Elküldjük a másikat a fenébe mosolyogva, hogyha a szüleink a a közelben vannak ne akadjanak ki rajtunk. - Oké, értem én, megyek. Helló öregem! - majd egy darabig hátrálva bement a házba. 

Csak álltam ott, és most konstatáltam, hogy kikotyogtam az öcsém előtt, hogy kezd fontossá válni számomra a fiú, s ami még cikibb, hogy szerintem most már Patrick is tisztában van ezzel. Ekkor hirtelen megint a fiú szemeibe néztem, és rájöttem, hogy Patrick az állam alá tette az ujjait, hogy az arcára tudjak fókuszálni. Mosolygott. Olyan aranyosan mintha valami kisállatot figyelne aki most tanul járni vagy hasonlók. Elhatároztam, hogy mégsem fogom ma este megcsókolni, mert az nagyon gyors lenne nekem, lassítani szeretnék.  Odahajoltam az arcához, és puszit nyomtam rá, majd a fülébe suttogtam.

 - Jó éjt Patrick! - azzal bementem a házba. 

Vajon Hailey meddig lesz képes türtőztetni magát Patrickkel kapcsolatban? A folytatásban kiderül. - L.