sour [finn wolfhard fanfiction]

2. hope ur ok

"nothing' s forever, nothings is as good as it seems
and when the clouds are ironed out
and the monsters creep into your house
and every door is hard to close"

~ ☾︎ ⋆ ✯ ⋆ ✹ ~

hetek teltek el mióta finnel szakítottunk, vagyis inkább én szakítottam. szerencsére a média tudomást se szerzett arról se, hogy járunk nem, hogy szakítottunk. pedig jó sok lány hülyének gondolna most, hisz ki szakítana finn wolfhardal a jó képű sztárral. de nem minden arany ami fénylik. színét se láttam se a városban, se az interneten. skyal viszont nem beszéltünk róla, se jackel. hogy őszinte legyek magamhoz, aligha beszéltem velük. pár nappal azután, hogy sky hazament, bementem dolgozni és csúnya kimondani hallani még rosszabb de cameronnal eléggé jóba lettünk.. párszor meg is hívott mozizni. talán azért nem beszéltem skyékkal, mert próbáltam tudatosan kerülni a témát. eléggé szégyelltem magam, persze nem segített a tényen, hogy holnap szeptember 1. fogalmam sincs mégis, hogy fogom kibírni ezt az egész tanévet így? néha-néha megfordul a fejemben, hogy iskolát váltsak.
finn egy évvel felettem járt, jack és sky évfolyamtársaim voltak.

reggel ☕︎

ma reggel kicsit későn kelve de kimásztam az ágyamból. szeretem a divatot de kiöltözni iskolába, biztos hogy nem fogok. magamra kaptam valami kék csíkos felsőt egy fekete farmerrel, kedvenc vansommal. reggelizni is kéne tudom-tudom. anyukám nem volt ma reggel itthon, és amiről nem tud nem fáj neki. elsétáltam az iskoláig, ami előtt megállva összeszorult hírtelenjében a torkom és olyan érzés volt mintha már nem lenne több oxigén a földön. próbáltam keresgélni finnt a szemeimmel, bár még magam előtt is eltitkolva, hogy tudni akarom, hogy van.
amint beléptem olyan érzésem támadt mintha minden felgyorsulna körülöttem a kamera pedig forogna. felsétáltam a lépcsőn, gondolataimban elveszve észre sem vettem, hogy ki jön szembe. cameron volt az. hatalmas megkönnyebbülés.
-jó ég! de megrémísztettél! -nyújtottam karjaim, egy rövid ölelésre.
-nem terveztem. -az ölelkezés után kezei a hátamról a felkaromra csúsztak szembe állított magával és fürkészte az arcomat.
-jézusom cameron mégis mit bámulsz, ilyen rosszul nézek ki? -ugrattam
-nem april, nem csak azt néztem, hogy... - fejét kissé oldalra döntve hunyorított - az egy új pattanás? -még ő is elmosolyodott a viccén amit nekem szánt.
-jaj hagyjál már! -és nevetve húztam el a kezét ezzel elindítva mindkettőnket a terem felé.
-csak ugratlak, tudod. olyan nyúzottnak tűnsz.. - az is vagyok, gondoltam magamban.
-csak keveset aludtam, ennyi az egész! - hesegettem a témát.
cameron vállat vont és engem követve belépett a terembe. becsengettek.

~ ✰ ⋆ ☕︎ ⋆ ✈︎ ~

finn szemszöge:

holnap első nap a suliban. körülbelül egy hónap telt el az ominózus esemény óta, és még mindig mindig rágódom. próbáltam koncentrálni az iskolakezdésre és, hogy ebben az évben érettségizek de csak arra tudtam gondolni, hogy april biztos rohadt jól érzi magát. még míndig borzalmasan haragszom rá. sky mesélte, hogy feltűnően kerüli őt is és jacket is. nem csodálom, én is ezt tennem. csak az a bibi, hogy ilyet nem tennék.

másnap reggel az ébresztő órám fülsüketítő hangjára keltem. nem akartam elhinni, hogy ma tényleg bemegyek abba az épületbe, ahova a gonosz boszorkány ex barátnőm is belép majd. megmostam az arcom és felvettem egy vintage pólót egy fekete nadrággal, a hajam noss a hajam mindig külön életet élt egy másik univerzumban, úgyhogy hagytam ahogy állt. kócosan, göndören. ahogy kiléptem az ajtómon sky fogadott valamilyen elkepesztően nagy mosollyal az arcán.
-készen állsz? -vigyorgott rám 2 oldalt parkettába font barnás szőke hajával és sötét barna csillogó szemeivel. egy képzeletbeli unikornis szelidítő 9 éves kislány jutott először eszembe róla, de aranyosnak mintsem idegesítőnek találtam. nagyon sajnáltam, hogy skyt annyian bántják az iskolában néha.
-a szorongásra? -ráncoltam szemöldököm.
-neeeeem finn, az első napra végzős ként! már most irigyellek milyen jó végzős bulikat fognak tartani az évfolyamodban! -ahol nekem természetesen jelenésem van forgattam meg szemeim.
-sky csak induljunk el kérlek, most nincs szükségem csillámporra.
-ha te mondod, de csak pozítívan!

sétálva olyan 5 perc alatt ott voltunk. először megtorpantam, de nagy levegőt véve beléptem, éééés rohadtul nem volt akkora nagy szám mint ahogy elképzeltem. páran még rám is köszöntek, jó ezen nem csodálkozok el de szeretem mikor kedvesek az emberek, és nem tolakodva kérnek tőlem képet csupán csak azért, hogy 1 ezerrel több likeot kaphassanak a képeikre.

~ ☾︎ ⋆ ☁︎ ⋆ ✰ ⋆ ♫︎ ~

april szemszöge:

egész jól mentek az órák, ijesztően jónak tűnt ez a nap. már ameddig. éppen igyekeztem kifelé a teremből a szekrényemhez miközben a füleimben lana del rey tombolt. gondolhatjátok mennyit érzékelhettem a külvilágból. szóval siettem ki mikor ma már 2xra belebotlottam valakibe.. de most kevésbé volt olyan kellemes a meglepetés mint reggel. de még ehhez társul, hogy jól hátra vágódtam és kissé bevertem a fejem az egyik fémszekrénybe.
-april! egyben vagy? -nézett le rám és nyújtotta a kezét az ismerős sötétbarna már-már fekete szempár. az egész olyan volt mintha egy pillanatra megsüketülnék, mert az agyamnak annyi vizuális dolgot kell feldolgoznia, hogy nem marad ideje a hangokra..
-igen, kösz-önöm.. -csuklott meg a hangom mikor eljutott végre az agyamig ki áll előttem. finn. hazudnék ha azt mondanám, nem számítottam, hogy összefutok vele de mondjuk egy csúnya nézésre számítottam.. ez azt jelenti nem magasztal? vagy minden színjáték?
-öhm.. nekem órám van kb most azonnal úgyhogy mennem kell!
-szia. -suttogtam bár feleslegesen hisz már rég méterekkel arrébb járt.

~ ✰ ⋆ ☕︎ ⋆ ✈︎ ~

finn szemszöge:

olyan 3. óra körül rohantam ki a termemből a másodperc tört része alatt, mikoris eszembe jutott, hogy egy perc és elkések. nem voltam a helyzet magaslatán, ez igen jól meglátszik abból, hogy fel is borítottam valakit. először nem láttam kit, a barna hosszú haj eltakarta az arcát, de ezekután be is ütött. kihagyott kettőt a szívem. pont most? jó kor tud ő is császkálni a folyosókon. ez a lány már akkor sem tudott megülni mikor jártunk.
-april! egyben vagy? -néztem le rá és nyújtottam a kezemet. pár másodpercig csak bámult a nagy zöldes kék szemeivel. néha csak bámultam a szemeit megfigyelve mikor milyen színű. volt mikor szürke, olyan óceán kék, vagy éppen mocsár zöld. azt mesélte régen olyan kék volt mint a tenger. olyan volt a pillanat mintha megállt volna körülöttünk az idő.
-igen, kösz-önöm.. -csuklott meg a hangja. bármikor máskor tudtam volna olvasni a gondolatait csupán az arcáról, de most fogalmam se volt, hogy e tekintet mögött szégyen, sajnálat, hiány vagy meglepődés van. vagy színjáték az egész.. ekkor eszembe jutott miket mondott, és hírtelen ugyan olyan ridegen éreztem magam.
-öhm.. nekem órám van kb most azonnal úgyhogy mennem kell! -jól otthagytam. igazából pont úgy mint ahogy ő engem egy random csütörtök délután.

befutva a terembe az egyik legjobb barátom mellé szinte mint egy football labda lökődtem be a székbe.
-na csakhogy beértél!
-késik a tanár?
-szerinted egyáltalán erre az órára most befog jönni? -tört ki belőle a nevetés, pár másodperc múlva belőlem is.

~ ☾︎ ⋆ ☁︎ ⋆ ☕︎ ⋆ ✍︎ ~