10 rész

761 35 5
                                    

Nekem tolta magát és ha lehet még vörösesbb lett az arcom. A keze a combomon volt és azt simogatta míg a fejét a nyakamba furta.

-Fejezd be!-szóltam rá de ő csak a nyakamba harapott-Aaron!-fordultam meg hírtelen így vele szembe voltam

A barna szemei csillogtak és az arcán egy mosoly terült el, hírtelen a tarkomra tette az egyik kezét majd közel húzott magához és a számhoz hajolt majd megcsókolt. Lefagytam. A száját az enyémnek nyomta míg a keze a fenekemen pihent, hírtelen bele markolt mire el löktem magamtól a mosoly még mindig ott volt az arcán.

-Tán nem tetszett?-mosolygott rám

Nem mondtam semmit csak elmentem mellette gyorsan kiszedtem a ruhám majd bementem a fürdőbe. A tükör előtt állva az arcom teljesen vörös volt.

-Ezt nem hiszem el!-ültem le a földre

Pár percig mire felfogtam hogy mi is történt a földön ültem majd eszembe jutott hogy suliba kell menni így felvettem a puhát amit kivettem. Egy fekete farmer, egy fekete topp és egy fekete kapucnis pulcsi volt az, a hajamat kifésültem majd megmostam az arcom kevésbé volt már piros de látszódott még valamennyire. A kapucnim felvettem majd úgy mentem ki a fürdőböl Aaron az ágyán ült és telefonozott, gyorsan kivettem egy zoknit majd felvettem és a fekete vans cipőm is gyorsan felkaptam. A telefonom csörögni kezdett mire rá kaptam a fejem, taskamat felvettem az egyik vállamra majd mentem a fiú ágyahoz

-Add ide!-nyújtottam a kezem
-Mit is?-nézett rám mosolyogva mint aki nem tud semmiről
-Telefon! Add ide a telefonom!-néztem rá mérgesen
-Ja hogy ezt?-vette a kezébe majd felült
-Igen!-vettem volna el tőle de elhuzta a kezét
-Egy csók az ára!-mosolygott önelégülten
-Na meg a faszt! Add már ide!
-A faszomat szeretnéd? Az is megoldható!-kacsintott rám
-Szopd le magad!-fordultam meg dühösen majd mentem ki a szobából

A lift felé szedtem a lábam mikor hírtelen valakinek neki mentem. Hátra léptem egyet majd rá néztem. Ő az. Ő állt előttem és kedvesen mosolygott rám, a szívem hevesebben kezdett verni és éreztem ahogy a kezem kezd remegni, nem akartam őt látni mégse mertem levenni róla a szemem. Egymást bámultuk, féltem ha leveszem róla a szemem mit fog csinálni megint. Meg mozdulni se mertem.

-Szia kicsim!-mosolygott rám még mindig
-Jó itt a telod vissza adom!-hallottam tompán Aaron hangját

Márk rá nézett mosolyogva, mégis láttam az arcán ahogy egy kis idegesség kezd úrrá lenni rajta

-Csá!-ért mellém a fiú-Itt a telod!-lobálta meg az eszközt a szemem előtt

Pislogtam párat majd kicsit hátrébb léptem és a szobatársam mögé álltam, Mark arcáról a mosoly lehervadt majd hol rám majd hol Aaronra nézett

-Te mit csinálsz?-kérdezte a fiú míg hátra fordította a fejét hogy lásson engem
-Ne hagyj vele!-sugtam neki hallkan mire előre fordította a fejét és Markkal nézett szembe
-Hát köztetek mivan?-nézte a szobatársam
-Semmi olyan amiről tudnod kéne!-fogta meg a kezem majd húzott tovább a lift felé majd beszáltunk-Ez mivolt?-kérdezte majd megnyomta a gombot
-Semmi!-álltam mellette lehajtott fejel
-Persze, remegtél mint a nyárfa levél szóval ez mi volt?!-kérdezte idegesen mire megráztam a fejem-Ezt nem hagyjuk ennyiben remélem tudsz róla!-nyújtotta át a telefont mikor megállt a lift
-Köszönöm!-léptem ki a liftből majd mentem a terem felé

Még volt bőven időm úgyhogy addig vissza írtam mindenkinek akinek elfelejtettem. Hírtelen Abby futott be utánam pedig Alex

-Itt van! Láttam a kollégiumba!-mondta a lány idegesen
-Találkoztam vele!-húztam el a szám
-Jaj kicsim!-ölelt meg
-Ki van itt? Mi folyik itt?-kérdezte Alex majd leült
-Ne mondd el senkinek!-néztem rá mire bolintott majd Abby elengedett-Röviden régen együtt voltam vele és majdnem megölt.-sugtam az utolsó szót
-És a rendőrség?-megraztam a fejem
-Börtönbe volt, de kijött!-ráztam meg ismét a fejem
-Szerintem menj vissza a szobádba, majd azt mondjuk beteg vagy!-simogatta a kezem a lány mire megraztam a fejem
-Nem szabad! Itt maradok és végig ülök az órákat!-mosolyogtam rá

HoldfényWhere stories live. Discover now