I Miss you TodoBaku

7

A temetés véget ért, s én még mindig sirod előtt zokogok, miközben bőrig áztam.

Nagyon nagyon haragudnál rám most.

Sem egy esernyő, sem étel, s folyadék is ritkán.

Rá gyújtottam egy száll cigarettára.

Miközben sirod néztem.

Lassan sétáltam, szakadó esőben. Sem egy eső kabát, sem egy esernyő.

Fuyumi szerint ma napos idő lesz.

Látom mennyire.

Már bőrig áztam.

-Barom!-Rohant mellém valaki, s esernyőt tartott fejem felé, míg kezem megfogta.

-Katsuki?-Néztem rá döbbenten.

Mindig megérzi mikor kell jönnie.

Elmosolyodtam.

-Idióta! Ha megfázol meg mehetek át ápolni, aztán én is elkapom. Tsk. -Kócolja szét felemás hajam.

-Todoroki-kun, megfogsz ázni, a temetésnek már rég vége. -Szólt mögülem valaki.

Fel sem tűnt hogy nem egyedül vagyok.

Minden aggodalom nélkül hátra néztem.

Hisz könnyeim, most pont egybe folytak minden apró s nagyobb esőcseppel...

-Te miért vagy még itt?-Emeltem rá fájdalmas tekintetem.

-Kachan és én gyerekkorunk óta barátok voltunk.. Nekem is hiányzik. Tudom hogy nehéz. -Mellém lépett, s vörös esernyőjét felém tartotta.

Lassan ki fújtam a füstöt, majd eldobtam már elszívott cigarettám, s be léptem az esernyő alá.

-Katsuki megakarta kérni a kezem az utolsó bálunkon. -Törtem meg hallkan eme csendet.

Egy ideig nem kaptam választ, majd mikor a buszmegállóhoz értünk, Midoriya le tette az esernyőt s magához ölelt.

-Biztos gyönyörű esküvő lett volna, sajnálom. Annyira hiányzik nekem is! Láttalak titeket együtt, sose láttam még őt olyan boldognak mint veled. -Szólt hallkan, továbbá is engem ölelve.

Hirtelen éreztem a pólóm egyre vizesebb lesz.
Védett helyen vagyunk, az eső ide nem ér be.

-Midoriya?-Néztem le rá, kicsit szorosabban ölelve.

Kezembe kapaszkodott, fel nézett rám, így tökéletesen láttam, zöld szemei könnyektől csillagtak, s zokogott.

Fogalmam sincs mit tegyek, így csak szorosabban magamhoz öleltem, s végül hagytam hogy az én könnyeim is utat törjenek.

Nem tudom mennyi ideje öleltem őt, miközben mind ketten egy ember hiánya miatt sírtunk.

Ezt már csak a busz érkezése zavarta meg.

Lassan elengedtem őt, felszálltam a buszra, majd kezét fogva húztam magam után.

Némán ültünk, s ez így volt rendben.

Még ha ez a csend, belül megis fojtott.

Egy szimpla hiányzol, nem fejezi ki az érzéseim.

S még ha innentől minden nap sírod előtt zokogom, nem fogja enyhíteni ezt a fájdalmat.

A lelkem, az életem, bármit oda adnék csak hogy újra veled lehessek.

Bárhol is vagy a túl világon belül, tudom hogy ha ennek vége, megfoglak találni.

S karjaid közé vetem magam, mint egy árva gyermek ki családra lelt.

-Vigyázz magadra!-Zavart meg Midoriya, ki leszállt a buszról.

A következő megállónál nekem is szállnom kell, talán itt ragadtam volna, ha most nem köszön el tőlem.

Fel sem fogom a valóságot, semmit ami körülöttem történik, hisz folyton rád gondolok.

Hallom ahogy kiabálsz, mekkora barom vagyok.

Te vagy az egyetlen aki vissza tudna téríteni a valóságba.

Abba a valóságba ahol velem vagy, örökké maradnék.

Ebbe a valóságba, ahol csak egy sírkő van a neveddel ellátva, meghalnék.

Mindegy hova megyek, mit teszek, te jutsz eszembe.

Hisz te mindig mellettem voltál.

-JAJ DE BAROMIRA VICCES, MI?-Szeme égett a dühtől, mint egy démon.

Óvatosan megfogtam kezét, s halványan rá mosolyogtam.

-Mióta érdekel mások véleménye?-Simitottam meg kezét.

-Tsk, soha nem fog érdekelni, de rólad kurvára ne mondjon senki semmi rosszat basszameg!-Nézett rám, tekintette megenyhült, arcán halvány pir jelezte, mennyire is szeret.

-Csak unatkoznak, irigyek hogy ennyire boldog vagyok melletted. -Mosolyogtam rá.

Majd a kijárat felé kezdtem húzni.

-Megjöttem. -Szóltam hallkan, majd fel sétáltam a szobámba.

Katsuki illata érződött, közös képek a falon.

A szobám, itt voltunk a legtöbbet.

Bár ne csak az emlékeinkben lennél velem

Nem tudom ezt megtenni, tovább folytatni az életet, úgy hogy már nem vagy velem.

Nem akarom tudni, ki lehetek nélküled.

Látni akarom hogy kik lehetünk együtt!

Gyere vissza Katsuki..