A keserű méz

Hatodik fejezet

A pénteki napom hamar eltelt, nem történt semmi szokatlan. Reggel, suli előtt a szokásos helyünkön mindenki Ádám bulijáról beszélt, tényleg úgy tűnik, hogy mindenkit meghívott. Flóra ma a szokásosnál csendesebb volt, de nem tudtam kiszedni belőle, hogy mi a baja, végül rávettem, hogy a délutánt együtt töltsük. Vége lett az utolsó óránknak, én a folyosó szélén, a falnak dőlve, lefelé hajtott fejjel bámulok valamit a telefonomon, amíg Flórát várom, mert irodalom órán külön csoportba vagyunk osztva. Annyit érzek hirtelen, hogy valaki megböki az orrom...

- Szia Liz! Remélem holnap jöttök Flórával!- vigyorgott felém Ádám.

- Ha te ott leszel biztos, hogy nem! - vágtam rá egyből.

Ádám pedig egy szíven döfést imitált.

- Tudom, hogy imádsz Liz. Holnap várlak!-közben pedig Zsolti kitört az osztályteremből és elrabolta Ádámot.

- Ábel!- kiáltottam oda hangosan.

- Igen?- nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Van kedved két elképesztő csajjal tölteni a péntek délutánt?- közbe pedig pimaszul vigyorogtam Ábelre.

- Ha nem magatokról beszélsz, akkor igen.- nézett lefárasztott tekintettel rám, majd a teremből kijövő Flórára.

A délután elképesztően hamar eltelt. Suli után egyből a plázába indultunk ebédelni, közben pedig megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba. Természetesen Ábel és Flóra összeveszett a film kiválasztásán.

- Biztos nem fogom megnézni veled a hülye Gyönyörű Sorscsapás-t!- egyértelmű kijelentést tett Ábel Flóra felé.

- Csak ennyit hallok belőled Ábel, hogy nyee nyee nyee.- válaszolt? Talán, ha ez nevezhető válasznak Flórától Ábelnek.

- Hülye gyerek!- szakadt ki mindhármunkból egyszerre a röhögés.

Végül az új horror filmet néztük meg, a Renfieldet, utána pedig Ábellel hazakisértük Flórát.

- Imádlak titeket!- kiáltott Flóra a kapuból nekünk.

- Holnap tali!- kiáltottam vissza Flórának aki puszikat dobált még az ajtóból.

Mire Ábellel hazafelé vettük az irányt, már sárgán világítottak az utcák a naplemente miatt.

- Miért volt ilyen rossz kedvű ma Flóra suliban?- kérdezte Ábel.

- Fogalmam sincs.- kezdtem szomorúan ingatni a fejem.

- Szerinted Flóra és Zsolti összejönnek mielőtt véget ér az iskola?- nézett rám kérdőszemekkel Ábel.

- Szerintem ők már ebben az életben nem jönnek össze.- vágtam rá megvont vállal.

Oda értünk a házunkhoz, de mielőtt elindultam volna befelé, szorosan átöleltem Ábelt. Fekete belebújós kapucnis pulóvert viselt, aminek elmondhatatlanul jó parfüm illata volt.

- Holnap tali!- kiáltottam vissza az ajtóból Ábelnek.

- Ha megyek. - vonta meg a vállát Ábel.

- Tuti jössz. - mutogattam a mutató ujjammal, mint egy kisgyerek.

- Miért?- kezdett röhejesen nevetni Ábel.

- Mert én is ott leszek. - mosolyogtam Ábel felé.

- Jó éjt Liz! - viszonozva a mosolyom, elindult hazafelé ő is.

Hazaérve szintén, szokásomhoz híven, végigpörgettem a világhálót, kivel mi történt. Ma én is raktam ki Ábellel és Flórával közös képeket. Ádám napjában szerepel Zsolti, ahogy részegen hastáncol Robival, ezzel a szöveggel, hogy "lányok megkeresését várjuk". Kövi sztoriba pedig megjelenik Ábel, ahogy cigizik a sarokban és szemét forgatva nézi a két bohócot.

Másnap reggel végre ki tudtam aludni magam. Leindultam a szokásos reggeli a helyemre, a konyhába( tadadada), amint iszom a kávém, az osztálycsoportot ellepték Ádámék videói. Egyikben Zsolti kiabálja Flórának részegen, hogy "találkozunk kémián, cica!". A videó láttán majdnem meg is fulladtam a kávém szürcsölgetése közbe. Miután megreggeliztem a kis családommal bejelentettem nekik, hogy a király este távozni fog, és jöttömre öt nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől.

- Te és a hülye fejed, Liz, normálisan viselkedjél!- válaszolt idegesen anya, én pedig kacsintva felsétáltam a szobámba és délutánig csak sorozatoztam. Míg hirtelen nem kaptam egy üzit Ádámtól.

-"Ma beválthatjuk a csókot amit valamelyik nap akartál tőlem."- Ádám üzenetétől gyomorgörcsöm lett hirtelen és levert a víz.

-" Nem vagy normális!"- válaszoltam, talán túl gyorsan Ádám üzenetére.

- "Gyertek este az Alma utca 18-ra 8 órára Liz."- kaptam az utolsó üzit Ádámtól

Lassan sikerült rávennem magam, hogy elinduljak hajat mosni és fürdeni, a készülődésem közbe pedig megbeszéltük Flórával, hogy mikor és hol találkozunk. Végül az outfittem most egy bőrnadrág és egy bordó hosszú ujjú haspóló, amihez felvettem egy farmerdzsekit.

Flórával már útközben megittunk pár felest, mert eléggé idegesek voltunk, ami lehet kicsit sokra sikerült. Amint közelebb léptünk a kapuhoz, hirtelen felismertem, hogy már voltam itt. Hatalmas nagy ház ami előtt egy fonott vaskerítés van, az udvaron pedig egy óriási medence.

Amint beléptünk a kapun Flórával, Zsolti és Robi szaladt oda köszönteni minket. Furcsa volt Flóra és Zsolti közt a levegő, végül el is vonultak meginni egy italt ketten. Én pedig odamentem Ábelhez és az évfolyamba lévő fiúkkal beszélgetni.

- Tudtam, hogy eljössz.- Ábel arcába pedig vágtam egy fintorgó mosolyt.

- Muszáj valakinek vigyázni rád.- tette karba a kezeit, amin hirtelen megfeszült a fehér ing, amit viselt.

Körbetekintettem az emberek között, aztán megragadt a szemem Ádámon, ahogy egymáshoz nagyon közel beszélgetnek Petrával, út közben pedig találkozott a tekintetünk. Az ő mélybarna szeme se volt már olyan tiszta, mint amikor suliban találkoztunk utoljára. Amint befejezte Petra a beszédét, Ádám hirtelen megindult felém.

- Tudtam, hogy imádsz.- lépett felém vigyorogva, közben pedig, meglepő módon, adott egy puszit az arcomra és eltűrte a fülem mögé a hajam.

- Ki mondta, hogy miattad jöttem?- kérdeztem közelebb hajolva a hangos zene miatt. Erre pedig Ádám reagálva még közelebb hajolt hozzám, annyira, hogy szinte összeértek az ajkaink, mélyen a szemembe nézett, elmosolyodott, majd megszólalt:

- Gyere!- miután ezt kiejtette Ádám a száján, megfogta a karom és elkezdett maga után húzni.

- Hova megyünk, Ádám?- kérdeztem kicsit riadtan.

Mindenki minket nézett, de legfőképpen Ábel vetett szúrós tekintetet Ádámra. Teljesen elmentünk az udvar végére, ahol már nem szólt ilyen hangosan a zene. Amint odaértünk megpillantottam két darab hintát egy domb szélén. Emlékszem régen mindig itt játszottunk Ádámmal, még gyerekkorunkban. Lefeküdt a domb szélére, majd hirtelen megrántotta az én kezem is, hogy huppanjak mellé.

- Emlékszel mennyit játszottunk ezen a helyen?- kérdezte felém fordulva, miközben mindketten a fűbe feküdtünk.

- Igen emlékszem- válaszoltam felé fordulva.

- Liz, ma is gyönyörű vagy.- közben pedig a kezével a hajamat birizgálta.