Tiltott Gyümölcs

𝐻𝑢𝑠𝑧𝑜𝑛𝑘𝑖𝑙𝑒𝑛𝑐𝑒𝑑𝑖𝑘 𝑟𝑒́𝑠𝑧

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬
08.14

Odasétáltam Devina-hoz, aki végig figyelemmel kísért. A kezében volt az óriási menyasszonyi csokor.

- Szia.

- Szia. - mintha két óvódás beszélgetne...

- Hogy vagy? - kérdezte.

- Jó. Szerintem inkább térjünk rá a lényegre! Mióta tudod, hogy terhes vagy?

- Nem tudom, hogy terhes vagyok-e. - hadarta el.

- Mi? - teljesen összezavarodtam.

- Ma csináltam egy tesztet, ami pozitív lett, de többre nem volt időm, mert jöttél te, utána meg Charlotte... - fogta a fejét.

- Én annyira sajnálom. Én meg egyből neked estem... - szégyelltem el magam.

- Nem! Semmi baj! Sokkal inkább az fájt, hogy láttam a csalódást a szemeidben. - nézett félre.

- Csalódtam? Benned? Dehogyis! Sokkal inkább magamban. - hajtottam le a fejem.

- Charles...

- Szeretlek! - néztem a szemébe. Kimondtam, még mielőtt bármit is tudott volna mondani. - Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Őrülten szeretlek! Sohasem éreztem még ilyet, s pontosan ezért ijedten meg először. Te vagy életem szerelme, gyerekkel vagy gyerek nélkül!

- Charles...

- Mondd, hogy te is szeretsz! Mondd, hogy te is ugyanígy érzel! Mondd, hogy velem akarsz lenni! Kérlek Devina! - fogtam a kezét, s szinte könyörögtem a szemeimmel. De csak reménykedhettem.

- Istenem. - mosolyodott el. - Persze, hogy szeretlek, te őrült! Azt éreztem, hogy belepusztulok ha elveszed őt. Rettegtem, hogy elveszítettelek.

- Dehogy veszítettél! Az első pillanattól a tiéd voltam! Mikor megláttalak akkor beléd szerettem. Onnantól kezdve egy pillanat sem telt el úgy, hogy ne gondolnék rád.

- Megőrülök tőled! - mosolygott zavarában. De annyira boldog volt, ahogy én is.

- Én meg érted! - húztam közelebb magamhoz. Testünk egymáshoz fonódott, s így is van ez jól, hisz minden egyes porcikánk összetartozik. Kezemet az arcára vezettem. Egy ideig csodáltam még, hogy mennyire gyönyörű, majd megszüntetve a köztünk levő kicsinyke távolságot megcsókoltam.

Sokszor ért már ajkunk egymáshoz, de így még soha. Ő a mindenem. S én képes lettem volna elengedni... Hát én tényleg nem vagyok normális!

- Őrülten szeretlek! - suttogta ajkamra. A világ legszebb érzése, és egyben a legjobb is, mikor két ember ugyanannyira szereti egymást. És a mi szerelmünk a megtestesül szenvedély, és odaadás.

- Csináljuk meg a többi tesztet is!

- Biztos? - félelme kiült az arcára.

- Dev! Bármi lesz az eredmény én melletted leszek örökké! És te is már elérted a célod. - céloztam a hírnévre, amit elért önerőből.

Nagy nehezen rásikerült beszélnem a lányt, hogy megcsinálja a maradék két tesztet. Az eredmény sajnos, vagy nem sajnos negatív lett. Mind a kettő. Így biztosan nem terhes a lány. Bekell, hogy valljam eljátszottam a gondolattal, hogy van egy kisfiunk, de úgy látszik erre még várnom kell.

Éjszaka a karjaimban a lánnyal ébredtem. Szörnyű álmom volt.

- Héj, mi a baj? - kelt fel a lány is.

- Nem akartalak felkelteni. Csak rosszat álmodtam. De itt vagy. - mosolyodtam el.

- Én mindig itt leszek. - mosolygott azzal a világmegváltó mosolyával. Szavakba foglalhatatlan amit ez a lány iránt érzek.

- Házasodjunk össze!

- Mi? Mikor?

- Holnap! Csak te és én. A családom, és a tiéd. És persze Giorgio. Semmi felhajtás!

- Ez olyan hirtelen ötlet.

- Azok a legjobbak! Kérlek!

- Legyen. - mondta félve.

- Ezaz! - döntöttem magunkat vissza az ágyba, s jól összebújtunk. Majd meglátja, hogy milyen jó ötlet is ez.

𝐃𝐞𝐯𝐢𝐧𝐚
08.15

Giorgio valami hihetetlen ember. Ő biztos volt benne, hogy nem lesz meg az esküvő. S ezért magával hozta az egyik menyasszonyi ruhát, amit a fotózáson viseltem.

- Az isten is neked teremtette ezt a ruhát! Pont úgy, mint amennyire titeket egymásnak! Ennek így kell lennie! - adta át a csodás ruhát.

- Köszönöm Giorgio! Fantasztikus ember vagy! - öleltem át.

- Menj drágám! Kezdj bele a történetetekbe!

Késő délután, már majdhogynem a naplementében sétáltam az "oltárhoz". Ami ugyanúgy a kertünkben volt. Annyi különbséggel, hogy most Charles három tagú családja ült az egyik oldalon, a másikon pedig az én kis családom, amibe Giorgio is beletartozik.

Chiara nem szerette volna, ha semmi nyoma nem marad eme csodás napnak, ezért ő készítette a fényképeket.

Odasétáltam apával Charles-hez. S úgy nézett rám. Úgy, ahogy mindig tette, csak mostmár tudom is, hogy ez mit is jelent. És már ő is.

A válaszunk Igen  volt. Nyilvánvalóan. Életem legszebb igene.

Összeházasodtunk! Életem szerelme mostmár hivatalosan is a férjem! Az életem legjobb része Ő!

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬
Hat évvel később

- Hervé! Jules! - szóltam az emeletre a gyerekeimnek.

- Mi az apa? - kukucskáltak érdeklődve.

- Megszületetett a kishúgotok! Gyertek! Megnézitek?

- Úristen, de jó! Menjünk! - szaladtak azonnal venni a cipőjüket.

- De pici! - ült mind a két fiunk Devina korházi ágyán, miközben a feleségem a harmadik babánkat fogta.

- Ti is ekkorák voltatok ám! - nevettünk össze Devina-val. Óriási megkönnyebbülés, hogy ennyi idő után is ugyanúgy néz rám.

- Annyira szép Amelia, mint anya. - súgta oda Hervé.

- Gyönyörűek ugye? - csillogó szemekkel bámultam a feleségemébe. Ennél boldogabb nem is lehetnék. Mindenem megvan s annál egy kicsit több is.

~ Vége ~

________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess