5. Fejezet

57 8 2
                                    

Hailey


Az első hivatalos munkanap az új iskolában, nehezebbnek bizonyult mint gondoltam.
Bár foci eddzőként jöttem, helyettesítő tanár is vagyok, és már az első napomon bedobtak a krokodilokhoz.

-Üdv, Ms. Johnson.
-Jó reggelt, tanárnő.
-Jó reggelt.

Köszöntek sorjában a diákok amit egy-két jó reggelttel viszonoztam.
A csengő hangjáig nagy volt a hangzavar, azonban amint megszólalt elcsendesültek a diákok. Vicces belegondolni, hogy alig pár éve én is az ő cipőjükben jártam, mégis úgy tekintenek rám mintha legalább 30 felett lennék.

-Nos, mivel Mr. Harrington szabadságon van, a héten én helyettesítem. A nevem, Ms. Johnson és ahogy látom többetekkel lesz később eddzésem is. Nem akarom hogy.. - A beszédemet megzavarta egy nagy nevetés, és az ajtó nyitódása amire oda fordultam. Két lány állt az ajtóban, láthatólag mindketten meglepődve. Az egyik Madie volt, a másik pedig valamivel alacsonyabb, barna hajú és vékony, a szemei sötétbarnák.

-Elnézést tanárnő, nem tudtuk hogy lesz helyettesítés. - mondta az alacsony barna hajú lány.

-Attól hogy nem tudtok róla még időben kell érkezni. - néztem Madiere szigorúan, majd az alacsony lányra. Bólintottak egyetértésképp és a helyükre fáradtak.

-Szóval, ott tartottam, hogy nem szeretném ha összekevernétek a helyettesítő óráimat az edzésekkel, mert ha helyettesítek, egyértelmű hogy nem vagyok olyan szigorú, mint a saját óráimon!

-Akkor milyen az edzéseken? - "suttogta" Madie a mellette ülő barna hajú lánynak, akivel ezen jót szórakoztak.

-Miss? - kérdeztem, miközben Madiehez sétáltam. Egész közel kerültem hozzá, szinte a csípőmnél éreztem a melegségét. Felnézett rám, és egy kacér mosollyal az arcán megszólalt.

-Már el is felejtett, tanárnő?

Hogyan tehetném?
De mégis mit képzel?! Azt hittem ezt megbeszéltük!
Nem láthatják rajtam hogy ideges vagyok..
-Honnan is kellene ismernem? - kérdeztem higgadtan, már amennyire lehetett.

-A múltkori megbeszélésen már találkoztunk. - mondta, és tekintetét lejjebb szegezte, a melleimre.

Hát így játszunk..

-De akkor sem mutatkozott be, ha nem csal az emlékezetem. - mondtam miközben vissza sétáltam az asztalomhoz, a tekintetét peddig végig éreztem, szinte lyukat égetett a fenekemen.

-A nevem Madie.-mondta rekedtes hangon, ami megmosolyogtatott.

-Nos, Madie. Megosztanád velünk hogy mi volt olyan vicces?

-Inkább nem, tanárnő.

-Akkor kérlek maradjatok csendben, és az előttetek lévő papírral foglalkozzatok. Egyedül. Nem párban.-mondtam végig Madiere nézve.

Az óráról kicsengettek, a diákok pedig egymás után pakolták a papírokat az asztalomra. Végül Madie is lerakta, majd megállt és rám nézett. Fel pillantottam rá.

-Ugye tudja, hogy ha ilyeneket fog csinálni, akkor nem fog működni a megállapodásunk? - kérdezte.

-Nem tehetek kivételeket, csak azért mert van egy közös titkunk. - mondtam.

Elindult felém, majd az egyik kezével az asztalon támaszkodott, a másikkal pedig maga felé fordított a székkel majd a karfára támaszkodott.
-Ms. Johnson, én is tudok piszkosul játszani, mint ahogy maga. Sőt.. Nem akarja azt megtudni hogy milyen. És anélkül hogy bárkit bevonnék ebbe, nagyon megfogja bánni. - Mondta alig pár milliméterre az ajkaimtól. Abban a percben elvörösödtem, hisz Madie nagyon vonzó, főleg ha így viselkedik. Tudom hogy helytelen, de nem bírom magam vissza fogni tőle, akármi is legyen az ára..

Egy hatalmas mosoly ült az arcára az elpirulásom láttán, majd megfordult és elhagyta a termet, én pedig azért kezdtem könyörögni, hogy tudjak magamon tűrtőztetni.

Az utolsó helyettesítőmnek is vége lett, ami után már csak 2 óra edzés következett. El is indultam az öltöző felé. Bekopogtam,és bementem ahol a lányok többsége már edzésre kész volt. Az iroda felé indultam, ami az öltöző másik felén volt. Alig pár lépés volt, mégis bele botlottam Madiebe, aki egy sport melltartóban és egy rövid nadrágban állt előttem. Nem tudtam nem végig nézni a testén, a mellei az elképzelésemhez képest kisebb volt, de passzolt hozzá nagyon is. A karjai izmosak, a hasán kiemelkedtek a kocka alakú izmok. A combajit sem lehet könnyen elfelejteni, hisz azokra is szépen gyúr.

-Látott már ilyet, tanárnő? - kérdezte vigyorogva, és megsimította a hasát.

Megint csak sikerült zavarba hoznia, mert persze hogy láttam már, de az nem az övé volt.

-Inkább takard el.. Vegyél fel egy pólót! - próbáltam szigorúnak tűnni, belül meg majdnem felrobbantam.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 03, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Idegen a láthatáronWhere stories live. Discover now