Tatjána és Valrynida - A Valrynida-saga, 3. rész

1. fejezet - Nyitány a végzethez

M.R.u. 1633. július 14., Holt-sivatag határa.

- Jó is, hogy így estefelé értünk ide – mondta társának Usil.
- Bizony – helyeselt Sagarinel. – Holnap frissen deríthetjük fel a környéket.
- Nem, bébi. Épphogy most lesz majd jó repülni. Nappal kell pihennünk, és ehhez kell majd Naljandra segítsége is. Csak ő tud minket megvédeni a villámoktól.
- Milyen sokat tudsz erről a vidékről. Jártál már erre?
- Én nem aludtam be, amikor jöttünk most ide. Pont a fontos dolgokról maradtál le.
- Göröngyös volt az út, elringatott, jó?

Kettejük vitájának egy különösen nagy villámlás vetett véget. Az erdő utolsó fájánál Sagarinel elmesélte Tatjánának, ami aznap történt vele és társával, majd megvárták, amíg az alkony estébe fordult.

*

Bőven volt mit továbbadnia Kartenland leányának, ez a stabilitás tetszett neki. Azonban aggodalmat érzett magában: tudott felettese, Fritz Kahle százados ingatag helyzetéről, és arról is, hogy ki a leginkább kritikus vele szemben.

- Tudunk segíteni valahogy? – kérdezte Eniya barát, amint Tatjána visszatért lelkileg is a barátlakásba.
- Nem tudtok – felelte a növendék nővér. – Ez politikai ügy, a varázslat nem segít rajta.
- A varázslat mindenen segít. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp valahogy.
- Akkor őrizzük együtt a felettesem álmát. Ennyit talán segíthetünk neki.
- Jó. Legyen így.

Tatjána ezt korábban nem mondta volna ki, ezúttal is csodálkozott magán. Talán ebben már benne volt, hogy alig állt a lábán, a lakrészéből kifelé félúton meg kellett állnia pihenni. Igaz, az egyik fő oka a Lilirinellel való kontaktusra eltünedezni látszott – a legutóbbi ciklusa óta csak háromszor evett, egyre táguló idősávval az alkalmak között. Viszont egyelőre nem tudta elképzelni, mi következik.

*

A villámok elültek, immár csak a baljósan sötét égbolt látszott a Holt-sivatag felett. Sagarinel és Usil felszállhatott, hogy megkeressék Tarujandrát.

Ilyen kihalt tájon még nem jártak, egyik létsíkon sem. Hasonló komor derengés lengett Naljandránál is, de ott legalább a fák gyökerei jelezték, hogy élet van. Itt még az sem volt, csak a finom hamu, amíg a szem ellátott.

Ebből nem sokat tudunk majd mondani a földi felség őrzőjének – jutott a vándorok eszébe. Magasra nem is tudtak emelkedni, mert a felhőréteg alacsonyan ült a térség felett, legfeljebb 200 méter magasba engedte a Sharandragot.

Ezért repülhetünk kizárólag napnyugtától napkeltéig – mondta a tanító, a szárnyas szimbióta lelke. – Amint világosodni kezd az ég, a felhőpaplan reagál erre és szüntelen villámlásba kezd. Különösen, ha közte és a talaj közt víztartalmú létformát észlel. Tehát például minket.

Ez igencsak baljósan hangzott. Bár eme két fiatal volt korosztályában a legjobb a levegőben, a folyamatos riadt menekülés napi 17 órában rajtuk is kifogott volna. Ezért nem vállalta be még Usil sem. Az utóbbi időben egyébként is kevés idejük volt a hitük gyakorlására, ezen végre lehetett fordítani – különösen Usilnak, aki papnak tanult az egek istennője, Sharjandra szolgálatában.

Ami még egy ilyen kihalt területen gond lehetett, az a folyadékpótlás. Kramm gondoskodott pár napi ellátmányukról, kifejezetten olyan tételeket csomagoltatva, amik sokáig bírják a szállítást. Illetve ott volt még persze a vésztartalék a nyakukba kötve.

Valami viszont igen hamar feltűnt mindkettejüknek. A szokottnál gyengébbnek tűntek a levegőben, pedig nem voltak betegek, se különösebben fáradtak. Nem tudtak rájönni, mi áll a háttérben, amíg le nem szálltak a hajnal közeledtével első sivatagi pihenőjükre.

Ahogy általában, ezúttal is Sagarinel kezdte az idéző igét, Usil egy kicsit később csatlakozott. Így vette észre a fiú, hogy a társa nyakába kötött fiola remegni kezd, ahogy viselője átszellemül az imához. A gravitációt megkérdőjelező módon ugrált a Holtpont tartója, miközben Sagarinel egyre jobban belemelegedett az igékbe. – Erre mindenképp magyarázatot kell kérnünk valakitől – gondolta Usil, aztán felvette az ütemet barátnőjével.

Hosszabb időbe telt az idézés a szokottnál, de megjelent körülöttük a csőr két fele. Be azonban nem csukódott, pedig az égen már elkezdtek villogni a felhők.

- Usil bébi, mit csinálunk rosszul? – kérdezte riadtan Sagarinel.
- Nézz le a nyakamba! – felelte a fiú, ahol a fiola továbbra is magától izgett-mozgott. – Szerintem ehhez van köze.
- Amit Kramm adott?
- Igen. Ő démon, tehát istentelen lény. Méghozzá a legerősebb. Valószínűleg minket, hívőket meg akart átkozni ezzel a két üvegcsével.
- Úgy gondolod? Pedig olyan kedves volt végig!
- Nem azt mondom, hogy személyileg lenne bajom vele, csak hogy a lényéből fakadóan blokkolja az energiánkat. És ezt érzi a védő héj is, nem bízik bennünk.
- Mit tegyünk? Mindjárt elkezd villámlani!
- Vegyük le ezeket a nyakunkból és hajítsuk el messzire. Oké? Hátha az segít.
- Oké, bébi. Bízom benned!

Leakasztották egymás nyakából a spárgát, majd mintha parittyát indítanának épp, felpörgették és elhajították a két fiolát. Mindkettőt azonnal megsemmisítette egy-egy villám, a csőr pedig összezárult. A vándorok megegyeztek abban, hogy ez közel volt, utána felkészültek Naljandra kegyelmére.

M.R.u. 1633. július 15.

- Tatjána nővér, kérem a kegyelmed – jelentkezett Natialan barát. – Egy nagyon fontos nap jött el, amely minden társad életében hasonlóan sarkalatos volt.
- Miért vagy ilyen sejtelmes, barátom? – kérdezte Tatjána még az ágyon ülve.
- Tartok attól, hogy érzékeny téma lesz ez a számodra. Arról van szó, hogy ma veszel utoljára ételt magadhoz a fizikai síkon.
- Igazad volt, tényleg nem tudom, mit szóljak. Elmagyaráznád?
- Ezer örömmel. Azt ugyebár tudod, hogy amikor a Listirisben ülsz, a Keiaryán keresztül történik a folyadékcseréd, illetve a vérkörödet is tisztán tartja.
- Igen.
- Nos, amikor rád került az Alirynia felső fele, ez a szimbiózis életbe léptette a következő fázist. Onnantól nem csak szűrte a véred a Listiris, de minimális mennyiségű növényi váladékot is kevert hozzá. Ebből akkor még semmit nem vettél észre, ugye. Igazából ez csak arra szolgált, hogy a téged szemérmesen takaró szimbióta másik része gond nélkül eggyé váljon veled.
- Ha nem te mondanád, így sem hinném el.
- Köszönöm szépen. Most jön a lényeg: a jelenlegi ciklusodban emelkedett a dózisod, szép lassan előkészítve a fizikai testedet arra, hogy a növesztett tested megszülhesd.
- Oké, most van elegem. Beszélj arról, hogy miért nem beszéltetek eddig a növesztett testemről.
- Mi történt, miért lettél hirtelen mérges? Mindegy, beszéljünk hát. A növesztett tested arra szolgál majd, hogy miután meghaladtad a fizikai valód, ezzel tudj mozogni. Akár a templomon kívül is, bár azt nem tanácsolnám egyelőre. Sendara barát elpusztítása nem történt olyan régen, a harag még éber.
- Azt mondod, ezzel ki tudnék lépni innen?
- Igen, de sokat kell még erősödnöd hozzá hit terén.
- Ezzel a hírrel motivációt adtál, Natialan barát. Légy áldott.
- Légy áldott, Tatjána nővér.

Az utolsó étkezés? Az kétségtelen, hogy egyre ritkábban lett éhes Tatjána az utóbbi időben, de hogy ezután soha többé ne legyen az, lehetetlennek tűnt a számára. Még úgy is, hogy a barátok közül a tudományokban leginkább képzettet, Natialant hallotta erről beszélni.

El akarta hessegetni a gondolatot, ám a hasa erős ösztönző volt. Lefordult az ágyról, valahogy lábra állt, majd megkezdte keserves útját a Lilirinel felé. Soha nem voltak ilyen nehezek a lábai, pedig sokat gázolt mocsárban, amíg katona volt. De lehet, hogy az izmai fogytak el teljesen, ez jobb magyarázatnak tűnt. Legalább egy kicsit.

Zihálva jutott el a barátlakás kijáratához, ahol viszont meglepetés várta. A Lilirinel egy kicsit nyílt csak ki, épp annyira, hogy a Sybrygg lágy szára átfusson rajta. Már odabent borult virágba és bontott levelet.
Fogd a levelet a kezedbe, érezd, ahogy növekszik! – hallotta meg hirtelen Certia nővér hangját, így tett hát. Amikor a megduzzadt, élelmet adó növényrész levált a szárról és a Sybrygg elpusztult, rácsattantak a Lilirinel karmai – ezután viszont szokatlan dolog történt. A növény kifolyt váladéka minden eret sötétre színezett a kapuként szolgáló lényen, az pedig emiatt előbb kifelé, majd befelé lett homorú, egyre gyorsabban. Majd egyszer csak újra sík lett, és addig dülledt szemei visszahúzódtak a bőrbe, egészen amíg el nem tűntek benne.

Ne felejts el enni – emlékeztette döbbenten álló társát Eniya barát. – Most annyi történt, hogy legközelebb már csak a növesztett tested lesz képes áthatolni a Lilirinelen, mint egy membránon. Hozzon ez a nap is közelebb a végcélhoz, Tatjána nővér.