A te véred, az én vérem!

47. fejezet

Daemon felkelt az ágyról, majd lassan magára húzta a nadrágját.

Miért megy el mindig a szex után? - kérdezte magát sóhajtva Daemon, miközben az üres ágyra pillantott.

Összesen már háromszor szexeltek Daenaera-val és ebből kétszer elment utána.

És Daemon nem értette, hogy miért.

Őszintén szólva pedig, zavarta is a herceget.

- Nem lett volna szabad eljönnöd, Daenaera! - mondta mérgesen Viserys.

- Nem volt egy potenciális kérő sem! - forgatta a szemeit Daenaera.

- Akkor is mindenkit megkellett volna hallgatnod! Sokat fáradoztam, ezzel a körúttal! - csattant fel a király.

- Nem kértelek rá! - vonta össze a szemöldökét Daenaera.

- Te vagy az örökösöm, Daenaera! Viselkedj méltón ehhez a címhez! - emelte fel a hangját Viserys.

- Tudod...egy másodperc alatt porig égethetném ezt a várost és senki sem szólhatna egy szót sem! És tudod miért, atyám? Mert kurvára én vagyok Viharban született Daenaera hercegnő, a Targaryen-házból! - forrongott dühében a hercegnő. - Én vagyok a régi Valyria vére! Nem fogom, holmi Blackwood-al elpazarolni a vérem, ahogy te tetted a Hightower-ek el.

- Néha már rád sem ismerek! - ismerte be hosszú csend után Viserys. - Ha rád nézek, akkor állandóan csak dühöt látok! Ottó szerint kezdesz Maegor Targaryen-re hasonlítani!

- Nem téved! - értett egyet halkan Daenaera, majd felállt az asztaltól és közelebb hajolt az apjához. - És mit gondolsz, milyen leszek ha valaki tényleg feldühit? Ha valaki felébreszti a sárkányt?  - húzta fel a szemöldökét.

- Te nem vagy olyan mint Maegor! - rázta meg kissé a fejét a király.

- Biztos? - vonta össze a szemöldökét Daenaera, miközben kissé megdöntötte a fejét. - Előbb még azt mondtad, hogy rám sem ismersz!

- Akkor is biztos vagyok benne, hogy te nem vagy olyan mint Maegor! - felelte határozottan Viserys.

- Majd idővel kiderül! - válaszolta kis hallgatás után Daenaera, majd megfordult és apró mosollyal az arcán, kisétált a tanácsteremből.

- Minden rendben? - kérdezte Damian, miközben a folyosón sétáltak.

- Igen! - sóhajtott Daenaera.

A további séta a hercegnő szobája felé, csendben telt.

Damian tudta, hogy valami zavarja a hercegnőt, de nem akarta erőltetni.

Tudta, hogy úgy is elmondja ha akarja.

Daenaera kinyitotta a szobája ajtaját és összevonta a szemöldökét amikor észre vette, hogy Daemon nincs ott.

- Hol van Daemon? - nézett Damian-ra.

- Nem tudom! - vont vállat Damian.

- Maradj itt, én megnézem a szobájában! - mondta Daenaera, mire Damian csak bólintott.

Daenaera bekopogtatott az ajtón és türelmetlenül várt.

- Gyere! - hallatszott Daemon hangja.

A hercegnő kinyitotta az ajtót és kis mosoly jelent meg az arcán, amikor látta, hogy Daemon a széken ül, az asztalon pedig egy nyitott könyv volt.

- Nem voltál a szobámban! - jegyezte meg könnyedén Daenaera, miközben becsuka az ajtót.

- Nem voltál az ágyban! - vágott vissza Daemon és megvonta a vállát.

- Hiányoztam? - kérdezte szórakozottan a hercegnő, miközben megállt az asztal előtt.

- Miért vagy itt? - kérdezett vissza sóhajtva Daemon.

- Menjünk ki! - bicentett kis mosollyal Daenaera az ajtó felé.

- Hova ki? - vonta össze a szemöldökét a herceg.

- Ki az utcákra! Szórakozni szeretnék! - válaszolta a hercegnő, miközben megkerülte az asztalt.

- És ehhez én mióta kellek? - húzta fel a szemöldökét Daemon, mire Daenaera-nak leesett a mosolya, amikor látta, hogy Daemon egyáltalán nem mosolyog.

- Haragszol rám? - kérdezte hihetetlenkedve Daenaera.

- Nem, csak... - kezdte mondani a herceg de félbe szakította magát és csak sóhajtott. - Mindegy! - állt fel Daemon a székről, majd az ajtó felé kezdett sétálni.

- Most meg hová mész? - kérdezte kissé ingerülten Daenaera.

- Azt hittem szórakozni akarsz! - felelte kis mosollyal Daemon, miközben kinyitotta az ajtót.