5.rész

91 7 0
                                    

A tengerpart egészen közel van a szállásunkhoz, gyalog 20 percbe telt volna, ha Nina-val nem állunk meg folyamatosan valamelyik kirakat előtt. Vagy éppen a kutyáim makacsolták meg magukat. Nina átvette tőlem Molly-t, Milo pedig velem maradt és így sétáltunk le a partra négyesben. Kellemes volt, és úgy éreztem mintha már több éve barátnők lennénk. Még sosem éreztem ezt egy barátommal se, nem voltak sokan és nem is voltak sokáig az életemben. De Nina az elejétől kezdve közel került hozzám, és hiába van majdnem 10 év közöttünk ez fel sem tűnik mikor együtt vagyunk. Úgy érzem neki bármit is elmondhatok, bármikor és bármiről is legyen szó. Sosem gondoltam volna, hogy 2 hét alatt így megbízok valakiben.
Végül a partra érve gyönyörködhettünk benne, szerencsékre alig voltak így könnyedén megtaláltuk Nina barátnőit. Hozzájuk érve, Nina mindenkinek bemutatott. Először Nadine Courtois-nak, aki Nina-nal két évvel idősebb. Derekáig érő sötétbarna hajának vége szőkére festett. Barna szemei magabiztosságot tükröznek, Nina-val körülbelül egy magas lehetnek, nálam pár centivel alacsonyabbak talán olyan 166 cm. Mint kiderült Nadine Pierre Gasly barátnője, Nina pedig Pierre unokahúga és így ismerkedtek meg. Nadine szintén francia, ehhez elég volt az akcentusát hallanom.
Nadine jobb oldalán álló lány Liliana Romano, fekete haja lapockáig érnek. Zöld szeme pedig kissé ívelt. Ő már közelebb van hozzám kor szerint, 25 éves így csak 4 év van közöttünk. Charles Leclerc barátnője már jó pár éve. Olasz akcentusa elütött szemei formáitól, de erre magyarázat, hogy anyukája ázsiai származású, míg apukája olasz.
Liliana másik oldalán állt az utolsó lány, Flo Norris. Ő közöttünk a legfiatalabb, kereken 10 évvel fiatalabb nálam. Barna göndör haja nagyon hasonlít bátyjáéhoz, bár egyikük haja sem olyan göndör, mint Daniel-é. Sötétbarna szeme és hatalmas mosolya boldogan csillogott miközben bemutatkozott.

-Ők pedig Milo és Molly! - mutatta be nekik Nina két kutyámat, mire mind a három lány kutyáim köré gyűlt és ismerkedtek velük.

-Van kedvetek megmártózni a vízben? - kérdezte Nadine, mire mindannyian bólintottunk válaszul.

Mivel ők már előbb kint voltak ezért letelepedtek egy helyre, Nina-val mi is kiterítettünk egy-egy törölközőt. Majd levettem kutyáimról a hámot és a pórázt, mire mindketten megrázták magukat. Utána én magam is vetkőzni kezdtem, rövidnadrágomat és bő pólómat levettem, alatta pedig a fürdőruhám rejlett. Nem egy nagy dolog, sötétzöld színű, az alsó része magasított derekú, míg a felső része hátul és a nyakrésznél összekötős, elől pedig trapéz alakban fed.
A lányok is hasonló képpen tettek, majd mikor mindannyian készen voltunk bementünk a vízbe. Ami eléggé hideg volt, így lassan tudtunk csak haladni. Kivéve Flo-t és Nina-t, akik azonnal belevetették magukat a mélyvízbe. Nadine-nel és Liliana-val megálltunk ott ahol a térdünk is ért a víz. Milo Flo-val úszott be, míg Molly körülöttünk úszkált, majd egy kis szörf szerűségre ráemeltem, így kényelmesen lebeghet mellettünk.

-Sokat hallottunk már rólad! - mosolygott rám Nadine napszemüvege mögül.

-Oh, csak remélem, hogy jókat!

-Nina be sem tudta fogni a száját, alig várta, hogy bemutasson nekünk. Azt mondta, hogy a csapatunkhoz illesz! Nagyon örül neki, hogy valaki olyannal dolgozhat, mint te!

-Nos, ez igazán kedves tőle! Valóban jó vele dolgozni, én is örülök annak, hogy vele dolgozhatok! - mosolyogva fordultam Nina-ék felé - Mesélte, hogy te és Flo is lovagoltok. Egyszer majd megnéznélek titeket, mindig is érdekelt ez a sport és a lovak, csak nem voltam olyan helyzetbe, hogy elkezdhessem..

-Hát igen, bár én sokkal kevesebbet lovagolok, mivel általában Pierre versenyeire járok el, plusz dolgozok. De valóban jó kis móka, majd Nina és Flo valamelyik versenyére elmehetnénk együtt megnézni őket! - mosolygott rám, szavai pedig igazán meghatottak. Hiszen ez azt jelenti, hogy várnak engem később is.

Élet a száguldó cirkuszban ff. Formula One DR3 [SZÜNETEL]Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin