It was ours ||taekook||

Seventh - New student

Becsapta a szobaajtót, és levetette magát az ágyra. Átverve érezte magát. Tudta, hogy a doktor tud valamit. Valamit, amit nem mond el neki, nem tudja, miért. Idegesítette a tudatlanság, hogy nem bízhat senkiben.

A sofőrben mégannyira nem akart bízni. Még szerencse, hogy bem adta meg neki a telefonszámát! Az arcmimikája furcsa volt, egyáltalán bem őszinte. Inkább alattomos, sunnyogó, mintha valamit eltitkolna.

Jeongguk a tudatlansága és emlékezetkiesése ellenére nem volt olyan hülye. Óvatos volt mindenkivel, az ösztöneire, megérzéseire hallgatott. Valahol a tudatalattijában ott voltak az emlékei, azok vezérelték, hogy kit engedhet közel magához, és kitől kell távolmaradnia.

Fájdalom szakította közbe bosszús gondolatait, ami a gyomorszáját tépázta. A kezét lassan vezette oda, magzatpózba gömbölyödött, hátha az segít. Nehezen elbotorkált az íróasztalához, hogy kenőcsöt vegyen ki belőle.

A pólóját felhúzva egy sötétvörös zúzódás tárult a szeme elé, ami félelmet gerjesztette az agyában a következő napokra, hetekre gondolva. A telefonja rezdült meg hirtelen. Az értesítésre pillantva tudomásul vehette, hogy bevették az osztálycsoportba instagramon.

Nagyon sóhajtva bekente magát, majd egy viszonylag kényelmes pozíciót felvéve kezdte olvasni az üzeneteit. Kiderült, hogy valami új fiú jött az osztályba, és azon ment a vita, vajon bevegyék-e őt is a virtuális közösségbe, vagy ne?

Az osztály egyik vele mellette állt, tekintve, hogy a személy mostantól az osztály része, és hogy Jeongguk is bekerült a csoportba. A másik fél pedig ellenezte, tekintve, hogy nem ismerik egyáltalán, és Jeongguknak ehhez semmi köze.

Az ágyában fekvő, szenvedő fiú látta, hogy a zaklatói csak leláttamozzák az üzenetet, nem írnak, és ezt fölöttébb furcsállta. Egy idő után viszont a figyelme középpontjába az osztály egyre jobban felülkerekedő fele került, így egy idő után meghozták a döntést: az új fiú bekerül a csoportba.

Valamelyik nagyokos egy teljesen másik személyt adott hozzá a csoporthoz, csupán véletlenből, de kiderült, hogy az egy volt osztálytársuk, aki meg a cselekedetet követően nem lépett ki, szóval inkább hagyták az egészet. Azután végre minden a helyére került.

[...]

@_kim.th.95, bámulta a nevet Jeongguk, ahogy gondolatai zakatoltak. Ráment a profiljára, majd kíváncsian látta, hogy követik egymást. Nem tudta, honnan ismeri, csak annyit, hogy már közeli ismerősnek számítanak az oldalon megjelenő zöld csillag miatt.

Végül nagynehezen harcolva magával leküzdötte a furcsa késztetést, hogy ráírjon. A félelme nagyobb volt a kíváncsiságnál, hogy honnan ismerheti ezt a furcsa embert. Egy poszt sem volt kint az oldalán, a profilképe is csak a szokásos, szürke emberalak volt, amit egy sárgás-lilás kör vett körbe.

Jeongguk éppen frissítette volna az oldalt, amikor véletlenül rányomott a karikára. Egy kép ugrott fel egy bongyorka hajú fiúról, amint a tájnak háttal áll, és mosolyog. A kép naggyából tizennégy órája készült, olvasta le Jeongguk a számot a bal felső sarokban. A másodpercek gyorsan teltek, máe egy màsik kép ugrott fel.

Egy szelfi volt, a fiú most egy másik srác társaságában ült egy asztalnál, ahol gyorskaja menük hada foglalt helyet. Egy ember volt rajta megjelölve, @_park.jim.95, Jeongguknak elég ismerős volt. Aztán rájött, hogy ez az állítólagos volt osztálytárs, akit véletlenül beraktak a csoportba.

Az ujját a képernyőn tartotta, tanulva a másodpercekkel elöbbi hibájából; most minden részletet tüzetesen meg akart vizsgálni a képen. Az orvos kopogás nélkül jött be az ajtón, kezében tartva egy tálcát. Amint meglátta Jeongguk telefonját, szinte hallani legetett, amint lélegzete elakad.

- H-honnan ismered ezeket a fiúkat? - kérdezte zavartan, habgja nyugtalanságot csempészett Jeongguk szívébe.

- Új osztálytárs, volt osztálytárs... Úgy látszik jól kijönnek. - felült az ágyon, kínosan megvakarta a nyakát.

- Öhm... értem. Most jöttem rá, valamit nagyon gyorsan el kell intéznem! Jut eszembe, egy barátom átjön az este... Lehetne, hogy ne jöjj ki a szobádból, csak ha nagyon muszáj? - nézett a fiúra reménykedve.

- Persze, Jackson. - mosolyodott el Jeongguk féloldalasan.

- Köszönöm! Most megyek. Egyél meg mindent, és szórakozz jól. Holnap, ha jobban vagy, menj be az iskolába, rendben?

- Rendben.

Azzal az orvos, mint a hurrikán, viharzott ki az ajtón, és csapta be maga után a falapot. Jeongguk meghökkenve nézett a telefonjára, majd a szobája bejáratára.

- Mi a fene folyik itt?!

///

Sziasztok, még élek! Itt lenne még egy rész a történetből, lassan, de biztosan egyre bonyolódik minden Jeongguk számára. Írjátok le, mi a véleményetek az eddigi eseményekről!

~johi