lassú kezek

924 46 2
                                    

louis nagyot nyelt. váratlanul érte harry érintése. a fiatalabb louis mellkasára simította hatalmas, az előbbi arcmosás miatt jéghideg tenyereit, amik kínzó lassúsággal haladtak egyre lejjebb a kidolgozott felsőtestén, miközben harry előrébb hajolt. louis ajkait elhagyta egy jóleső sóhaj. harry feje vészesen közel került louiséhoz, így egészen tisztán hallhatta, ahogy az idősebb sikertelenül próbálta rendezni a légzését. harry imádta, hogy pusztán az érintésével ilyen reakciót tudott belőle kiváltani. louis lelassította a kezét, majdhogynem meg is állította. a nadrágja alatt domborodó merevedése fájdalmasan lüktetett harry érintéséért, és louis érezte, hogy előváladéka már jócskán átáztatta az alsóját. éppen elfordította volna a fejét, hogy harry szemeibe nézhessen, de a göndör gyorsabb volt; egy forró csókot hagyott louis arccsontján.

– ne hagyd abba – súgta a fülébe, mielőtt megcsókolta az állkapcsát is. louis lehunyta a szemét, miközben a száján kiszaladt egy újabb sóhaj. elképzelte, amint harry hosszú, kecses léptekkel megkerüli a kanapét, aztán lassan letérdel a lábai közé, és kerek fenekét az ég felé tolva nyal végig louis nedves, lüktető farkán. szinte érezte harry puha, forró ajkait maga körül, és ez teljesen megőrjítette.

– nem szeretnél... – köszörülte meg a torkát louis. kellett pár másodperc, míg magához tért a gondolataiból. ujjait újra mozgatni kezdte, türelmetlenül dörzsölte az ágyékát. – nem szeretnél segíteni? – kérdezte végül, majd tekintetét harryre vezette, mire ő halkan elnevette magát.

– oh, nem... még nem – mosolygott, arcát pedig louis nyakába fúrta, hogy hosszasan magába szívhassa a férfi illatát. cigarettafüsttel keveredő menta. louis kissé elnyílt ajkakkal hajtotta oldalra a fejét, hogy a fiatalabb könnyebben hozzáférhessen a bőréhez. harry idegtépően lassan húzta végig az orra hegyét louis kulcscsontjától egészen az álláig; kínozni akarta őt. azt akarta, hogy nyögdécselve könyörögjön még egy, aztán még egy érintésért. – először inkább csak gyönyörködnék benned – folytatta. – például végignézném, ahogy az élvezettől eltorzult arccal hajszolod magad az orgazmus felé, miközben a nevemet ízlelgeted – súgta harry. egyik keze felkúszott egészen louis tarkójáig, majd a feje búbjáig. hosszúkás ujjaival gyengén belemarkolt az idősebb hajába, aki erre halkan felszisszent. harry a másik keze mutatóujjával apró köröket kezdett rajzolni louis mellkasára, a füle alatt pedig hagyott egy nyálas csókot. – aztán, ha jó fiú leszel, akkor talán segítek is majd – újabb csók. –, louis – tette hozzá lassan, különösen kihangsúlyozva a férfi nevét, mire louis szíve őrülten kezdett dobogni a mellkasában. az idősebb nagyot nyelt.

– ha jó fiú leszek? tessék?

– jól hallottad – felelte harry, és még mielőtt bármiféle választ is kaphatott volna, újra megszólalt. – azt fogod csinálni, amit mondok. ha ez sikerül, akkor jó fiú leszel, én pedig jutalmul segítek neked. ha nem sikerül, akkor... – vonta meg a vállát. – így jártál.

– oh, szóval most te dominálsz? azt hittem, az az én reszortom – horkantott fel az idősebb. álmában sem gondolta volna, hogy a göndör valaha is ilyesmire szánja el magát, ettől függetlenül nem zárkózott el a gondolattól. mosolygott. louis viccesnek találta, hogy az a harry, aki általában önként ajánlja fel neki a saját testét, hogy azt tehessen vele, amit csak szeretne, most uralkodni akart felette.

– miért, nem tetszik? – markolta meg erősebben harry louis haját, hogy hátrébb hajthassa a fejét. az idősebbet kirázta a hideg; ráébredt, hogy harry tényleg komolyan beszélt. összeszorított szemekkel és egymáshoz préselt ajkakkal próbált bólogatni, de azonnal belenyögött a fejbőrét feszítő fájdalomba.

– de, igen. nagyon is.

– helyes – jelentette ki a lehető legnyugodtabban a fiatalabb, mielőtt újabb csókot lehelt louis állkapcsára. alaposan szemügyre vette a férfi egyenetlenül emelkedő és süllyedő mellkasát, a kidolgozott karjait, és a szokásosan nagy terpeszben tartott lábait. harry minden egyes porcikáján végigfutott egy jóleső, forró bizsergés, amikor arra gondolt, hogy ez a kék szemű angyal, aki egyébként az ágyban maga a megtestesült ördög, most újra és újra az ő nevét fogja kántálni azért könyörögve, hogy végre elélvezhessen. harry az ajkait megnyalva engedte el louis haját, a hirtelen mozdulattól pedig a férfi feje előrebukott. – először is... – kezdte harry. – vedd el onnan a kezed– simított végig az idősebb felkarján, mielőtt ellépett a kanapé mögül, és egyenesen a kézipoggyásza felé vette az irányt. harry a válla felett visszanézett louisra, aki éppen a combja mellé ejtette a karját. a fiatalabb kimért hangon folytatta: – maradj ott, és ne érj magadhoz.

fucking and flying || larry stylinson (18+)Where stories live. Discover now