Lover friends // Xavier ff.

1. Fejezet

Ma indulunk vissza az iskolába. A tegnapi napot és estét már itt Xavnál töltöttem, legtöbbször mielőtt elmegyünk valahova mindig így van. A bőröndök már össze rakva, Xavnak a festő cuccai nekem pedig a gyertyáim. Igen, gyertya, most mi az? Most mi az imádom a túlvilágot. Nagyon izgultam milyen lesz újra látni a barátokat, Xavier látja Ajaxot én pedig Enidet. Istenem Enid és Ajax olyan édesek lennének együtt. A nagy gondolkodásban észre sem vettem hogy mennyi idő eltelt.

-T/n gyere le kérlek-szolt hozzám idegesítő féreg hangon Xav apja. -Máris!-ordítottam utánna őrületes utálattal. Elindultam a lépcsőn lefelé de valami félbe szakított. -T/n szólnál Xavnak hogy azt az ezüstös fenekét tolja le? - ordít megint hozzám apja. -Igen! Szólok. - loholtam vissza a hosszú hosszú  lépcsőn majd odamentem Xav szobájához. Csukva volt az ajtó tudom hogy nem szeretni ha rá rontanak ezért kopogtam. -Gyere!-hallom meg hangját.
- Mond T/n!
- Gyere menni kéne. - ezzel megfogta még utolsó rajzfüzetét és elindultunk lefelé. Egyszer csak megszólal.
- Hé, kölyök, idén ígérd meg  hogy vigyázol magadra!
- Nem történt volna meg hogy eltörik a kezem ha ott vagy!- vágtam hozzá. Tavaly hirtelen felindulásból mikor felidegesített egy lány elkezdtünk veszekedni egy szintén telekinézises lánnyal, nagyon veszekedtünk és az elhunyt édesanyjától kapott apró szobrot véletlen mikor elestem le vertem a polcról. Ő viszont azt hitte hogy direkt csináltam és neki lökött az erejével a falnak és rosszul estem a földre ezért eltört a kezem. Hát igen eléggé könnyen ideges leszek de ez nem csak rám igaz hanem Xavra is.
- Hoho miért kellett volna ott lennem?
- Mert akkor le nyugtatsz és nem leszek ideges!
- Jó, tudom mennyire nehezen kezeled a dühöd de értsd meg nem lehetek mindig ott! És tudod hogy vizsgák volt nem tudtam volna ott lenni! De ígérem jobban figyelek rád.- majd eztán elengedett egy kisebb mosolyt majd viszonoztam.

-Vigyázzatok magatokra!- ordította utánunk Xavék takarítónője, Liz. Olyan volt Xaviernek Liz mint ha a az anyja lenne mindig ő vigyázott rá és rám amikor Mr. Tökéletes úgy döntött hogy nem érdekli a saját fia, ő főzte a kedvenceink és mindig vevő volt mindenre. Nem is takarítónő ként volt kezelve hanem mint egy dadus de ő ezt szereti.
-Meglesz! -kiabáltuk nagy izgalommal vissza.
Már ültünk be a kocsiba ahol a sofőr várt minket mikor hirtelen ordítani lett kedvem.
- ÚR ISTEN! VÉGRE VISSZA MEGYÜNK!
-T/N! Nyugalom jó? Nem kell hogy ez egész utca felkeljen.- majd kacagott egy kisebbet Xavier.

Szokásosan végig beszéltük az utat mikor csak úgy jött ötletből rákérdeztem.
- Xavvvvv...
- Igen?
- Tudod szeretnék a suli dolgokról írni és esetleg kitudnád nekem kunyizni hogy tudják az iskola oldalára írni? Kérlekkkkk!!!!! Tudod ez nekem mennyit jelent.
- Ahj még több pletyka. T/n-vetette hátra fejét és csóválta a fejet de mikor át pattantam mellé előbújt egy mosoly.
- Jó legyen! De csak arról írj amiről tudod hogy igaz! Megbeszéltük?
- IGEN, igen igen! Imádlak!- és lesöpörhetetlen vigyor lett a kis idegesítő fejemen.
- Egyszer még a sírba viszel te gyerek!- és ezzel nevetett egy óriásit.

-Megérkeztünk.-szólt hátra Fegor a sofőr. Ez az végre újra itt!