Két tó áll egy ház mellett. Mindkettő hivalkodó, csodálatos, enyhén a gyengéd szellő mellett gőzöl, és színe sötét. Egy-két tavirózsa színezi felszínét az egyiknek, míg a másikon csak rózsavirág szirmai borítanak. A ház és tó környékét rózsabokrok borítják amely oldalon tavirózsák nyílnak, másik felén gyönyörű zöld fenyők borítják a vidéket. Mint említettem a két tó metszetében egy faház lapul, melynek tagjai 5-en vannak. A ház minden tag számára komfortzónát nyújt. Egy a természet szereti, egy a természet dallamát, egy a békés, nyugodtságot, a csendet, egy pedig a művészetnek él. Mindannyiuk megtalálja a közös hangot egymással ugyanis igényeik megegyeznek szintén egy tag kivételével. A konfliktus hamarosan újra lábon jár, és az ég könnybe zúdult. Órák kérdése, és a felhők odébb álltak, a tó nyelte el könnyeit, egyben magát a felhőt is. Napokkal késöbb a fenyvesek közül köd közelgett, most karmait a fénytelen ég vetette csodás tájra. A köd magával ragadta a hangokat, elnyelte őket, és magával vitte, távolra, míg egy csendesebb fuvallat megnem állította azt, és lenem feküdt a nedves talajra. S jött a vihar, mely a békét elűzte, fényével tábortüzet gyújtott, és az erdő sikoltásba torkollott. Ím a tájat ért hullámvölgyek azonban a házon nem tettek ki, csak lakóikon, melyből 2-en maradtak. Maradt a művész és a titkos idegen. Az idegen megkérte egy alku során a művészt, hogy készítse el élete művét, és a neve emlékezetes marad. A bolond így is tett. Saját vizéből, és gyökereiből festette le a házat, és az azt körülvevő tájat, melynek bal oldalán két tó, az idegen érkezése elötti képet ábrázolja, míg a jobb oldalán azt ábrázolja, ahogy az idegen elhagyja a tájat, rajta a tó, és a ház másik oldala. Tükrözték egymást. Az utolsó ecset vonása a művésznek az idegen arca lett volna, ám a művészt elárasztották az érzelmek, és a négy évszak ezennel megszületett. Senki sem ismerte addig az Istent, míg felnem festették az Ördögöt a falra.~
ભાગ્ય પલટાયું
