Megint veled

4.RÉSZ

- Szerencsére mindenki túlélte, komolyabb sérülés nélkül. - ingatja meg a fejét szomorúan.

- És te jól vagy? - kérdezem tőle megszorítva a kezét. Megereszt egy halvány mosolyt.

- Jól leszek. - mondja olyan szívszaggatóan szomorúan, hogy egy pillanatra meg is feledkezem a saját problémáimról. Megsimogatom a karját és bizalmasan fürkészem.

- Aggódom érted Linci. Látom, érzem a fájdalmadat. Annyira nem ezt érdemelnéd. Olyan rendes vagy mindenkivel és egyszerűen csak sajnálom. Bűntudatom van, mert nem vettem észre mennyire szenvedsz a koncert alatt. Sosem veszem észre ha bajod van.

- Ugyanmár Tifi. Ettől még nem lesz valaki rossz barát. Sőt. Tudod, hogy te vagy a világon a legjobb? Most is itt vagy velem, jóban és rosszban. Nem aggódj értem én megleszek.

- Biztos? - kérdezi gyanakodva. Tisztában vagyok vele, hogy nem józanodott még ki teljesen ezért nem most akarom kiönteni neki a szívem. Viszont azt is tisztán látom, hogy nem én vagyok az egyetlen problémája.

- Matyival van valami? Összevesztetek?- érdeklődöm óvatosan. Tudom, hogy Tifire milyen hatással van az alkohol, mennyire hangulatingadozó tud ilyenkor lenni. Rám emeli a tekintetét és úgy néz ki mint aki mérlegeli, hogy megossza-e velem a titkát.

- Szintet akar lépni a kapcsolatiunkban. Össze akar költözni velem. Én meg ezt nem szeretném. Pedig a tűz miatt most nála fogunk aludni egy ideig és én rohadtul parázok tőle.

- Aludhatunk együtt. Ha vége lesz ennek a mizériának akkor meg megmondom neki, hogy nem engedlek el téged. Te vagy az alvókám. Nélküled nem tudok jól aludni, ami az egyetemen kifejezetten fontos, de hiszen ezt ő is tudja. Megérti majd, hidd el nekem. - fejtem ki az ötletem. A tervem beválik. Tifi elneveti magát. És én is. Ez nem amolyan önfeledt vidám nevetés. Inkább az a beletörődöm, elfogadtam a sorsom, jöjjön bármi , szembenézünk vele mert itt vagyunk egymásnak. Támogatjuk és kisegítjük a másikat. Nincs olyan probléma amit ne tudnánk megoldani együtt.

- Megjött a taxi. Gyere Tifi.- kaparom össze őt.

A hazafelé út csendben telik. Mindketten a gondolatainkba merülve bámulunk kifelé. Nézem a város fényeit, a szórakozóhelyekről vidáman haza igyekvő fiatalok csoportját. Elgondolkodom azon, hogy nekünk is alakulhatott volna így.

-6000 lesz hölgyeim.- lassít le a sofőr Matyi háza előtt. Kifizetjük a taxi árát és megállunk a kapunál. Rossz érzés fog el. Nem sokszor mondom ezt de hiányzik a koli, a megszokott környezet, a személyes dolgaim, a légkör. Mindenesetre veszek egy nagy levegőt és benyitok a kapun. Karon ragadom Tifit és úgy rángatom befelé.

- Sziasztok! - köszönünk egyszerre a lánnyal. Nem jön válasz, de ez nem is meglepő, mert hatalmas a lakás, mármint a kolihoz képest. Lerúgjuk a cipőnket és körül nézünk majd egymásra. Lemerem fogadni, hogy ugyanarra gondolunk. Tétován a nappali felé mutatok, jelezve, hogy be kéne már mennünk. Tifi félve bólint ezért megfogom a kezét és együtt lépünk be az ajtón.

- Nyugodj meg. Itt vagyok.- súgom felé, majd a barátomra mosolygok.

- Lina! - pattan fel a kanapéról és már a kezei közt vagyok. Olyan erősen szorít magához, ami már átlépi a kellemes határait. Pizsamájának kellemes puhasága és a szeretet ami árad belőle egy nagy sóhajt vált ki belőlem. Hirtelen ráeszmélek mennyire lefárasztott a mai nap. Boti karjaiban újra visszapörgetem a történéseket, amitől kiráz a hideg. A fiú aggódva eltol magától és a vállamat simogatva elkezd a fürdő felé irányítani.

- Teljesen átfagytál, vegyél egy meleg zuhanyt. - terelget kedvesen. Némán szót fogadok neki és vetkőzni kezdek. Letesz mellém egy hosszú pólót meg egy törülközőt. - Tessék. Sajnos nem tudtam áthozni neked ruhákat, mert ...

- Tudom. - szegem le a fejem. Szégyellem magam amiért le akarom rázni. De ő csak áll az ajtóban egyik lábáról a másikra dülöngélve. Érdekel, hogy szeretne -e még valamit mondani. Végül hátat fordít és inkább megrázza a fejét.

- Boti! - szólok utána elhamarkodottan. Sokkal gyorsabban fordul vissza mint amire számítok. Megköszörülöm a torkom és felpipiskedve egy szál alsóneműben a nyaka köré fonom a kezem. Minden porcikám a meleg testének feszül, meginog alattam a föld de nem engedek a csábításnak.

-Köszönöm. - lehelek az ajkaira. Majd megöl a kíváncsiság mi fut át az agyán, mit gondol erről az egészről, szomorú-e a koli miatt, vagy mert ide kényszerültünk, van-e fogalma róla mennyire szeretem csak éppen nincs erőm arra, hogy ezt kifejezzem. Minden meggondolás nélkül tapasztom a számat az övére. Úgy csókolom mintha még sose tettem volna, nyelvem bebocsátást kér és hamarosan egy ritmusra járnak táncot az övével. Megnyugodom mert tudom, hogy ő is azt teszi. Két csók között könnyedén felkap, hogy a dereka köré csavarhassam a lábam. Az idő telik, teljesen belefeledkezünk egymásba, egyszercsak Matyi nyit be az ajtón. Azonnal szétrebbenünk.

- Bocs skacok. Nem mintha mi nem ezt terveznénk Tifivel, de lehetne hogy ezt az ágyban folytassátok. Mi is használnánk még a helyiséget.

- Jézusom, ne haragudj. - szabakozom és amilyen gyorsan csak tudok, elbújok a zuhanykabin mögött.

- Nem gond, örülök nektek. - mosolyog.

- Az ideiglenes szobánkban leszek, jó? - ad egy utolsó puszit az arcomra Boti és kihátrálnak a fürdőből. Így tehát egyedül maradok a gondolataimmal. Említettem már, hogy a zuhany az egyik legjobb hely a döntés hozatalra? Ha kell átgondolhatod az egész életed, elbújva a forró ködfüggöny mögé, nem is beszélve az egyenletesen rád zúduló víztömegről, ami szükség esetén megtisztít lelkileg és testileg is. A párától nem sokat látva kitapogatom a hálópólónak felcímkézett ruhadarabot és felöltöm magamra. Egy kis területen letörlöm a tükörről a kicsapódott vizet és megpillantom magam. A barna rövid hajam szanaszét áll, fáradt szemeim alatt akkora táska amekkorába beleférne az életem és csak úgy összességében szánalmasan festek. Elfojtok egy ásítás és megdörzsölöm a szememet. A látvány nem lesz jobb, sőt. Inkább felkapom a ruháimat és azzal nyugtatom magam, hogy senki sem tökéletes és még a legszebb szupermodelleknek is vannak rosszabb napjaik.